Belföld koronavírus

Népszava: Voltak tanárok, aki megkapták az oltási behívójukat, csak éppen időpont nem volt rajtuk

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

A hét elején kapták meg újabb SMS-behívóikat azok a pedagógusok, akiket az áprilisi kampányban oltottak be először a Pfizer vakcinájával és a következő napokban lesz esedékes a második dózis. A Népszava több olyan esetről értesült, amikor a behívóban csak annyi szerepelt: az érintett pedagógus az oltási papírján szereplő időpontban jelenjen meg. csakhogy azon nem állt konkrét időpont, mert

az első oltás napján még nem tudták megmondani egyes oltópontokon, pontosan mikor lesz lehetőség a második dózis beadására.

Egyes tanárok arról számoltak be a lapnak, hogy már volt időpontjuk a második oltásra, ennek ellenére hétfőn ők is kaptak egy SMS-t, amelyben teljesen más napra hívták be őket. A legnagyobb bizonytalanság viszont azok körében alakult ki, akik hétfőn, rövid időn belül két behívót is kaptak két különböző, például egy csütörtökre és egy szombatra szóló időponttal.

A Népszava szerint a kavarodást egyrészt az okozhatja, hogy hétfőn kezdődtek meg az írásbeli érettségik, és azok a tanárok, akik részt vesznek a vizsgák lebonyolításában, hétköznap nem biztos, hogy el tudnak menni az oltópontra, ezért őket az operatív törzs közlése szerint hétvégére hívják be. Az ügyben megkeresték a Koronavírus Tájékoztató Központnál, ahonnan azt a tájékoztatást kapták: a pedagógusok második oltása ugyanazon a kórházi oltóponton lesz, ahol az első oltás volt, és főszabály szerint az első oltáshoz igazított időpontban. Eltérés csak az érettségi felügyelő tanároknál van, akik az érettségi zavartalan lebonyolítása érdekében szombatra kapnak második oltásra időpontot. Csakhogy a beszámolók szerint olyan pedagógusok is kaptak eltérő tartalmú SMS-eket, akik nem is érettségiztetnek, teszi hozzá a Népszava..

Koronavírus

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik