Belföld koronavírus

Népszava: Kaotikussá vált az oltásszervezés

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
A háziorvosok csak kapkodják a fejüket.

A Népszava szerint káoszt okozott az oltásszervezésben, hogy már  közvetlenül, online is lehet jelentkezni, miközben a háziorvosoktól sem vették el a feladatot, akiknek komoly gondot okoz, hogy több forrásból kapnak meghívást az emberek ugyanarra az oltásra.

Erről a háziorvos nem tud, ő az egészségügyi E-térben legfeljebb azt tudja ellenőrizni, ki az, akit beoltottak. Egyikük, Darvai László a helyzet érzékeltetésére elmondta, hogy miközben folyamatosan telefolnálnak,

tíz páciensből 6-7-től az a válasz, hogy már van időpontjuk vagy oltásuk.

Így jóval kevesebb vakcinát tudnak beadni, ráadásul rengeteg energiájuk megy el feleslegesen a szervezésre.

Darvai László szerint az online jelentkezés helyett annak érdemes várnia a háziorvosára, aki nem fogadja el a felkínált Sinopharm AstraZeneca oltást, Modernát, Pfizert akar. (Péntektől a Pfizerre is lehet jelentkezni – a szerk.)

A Népszavának egy másik háziorvos arról beszélt, a héten nála elérhető 100 Sinopharmra csak 65-en jelentkeztek, főleg olyan fiatalok, akik a védettségi igazolványt akarnak. A maradék mintegy 400 regisztráltja már csak Pfizert vagy Modernát fogad el.

Kapcsolódó
A sok oltás miatt késhet a védettségi igazolvány kiadása
A vakcinák beadásának rögzítése miatt szenvedhet késedelmet az igazolvány kiállítása. Az ügyfélkapun vagy kormányhivataloknál lehet jelezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik