Belföld

Három és fél évet kapott a férfi, aki életveszélyesen összeverte az ismerősét Olaszliszkán

Három és fél év börtönre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a férfit, aki tavaly februárban életveszélyes sérüléseket okozott alkalmi ismerősének Olaszliszkán. Az elkövető és a másik férfi egy társaságban bulizott és iszogatott. Már itt összevesztek, de akkor még tettlegességre nem került sor közöttük.

A későbbi áldozat este 11 körül hazaindult, majd nem sokkal később az elkövető is követte. Útközben ismét vitatkoztak, s kölcsönösen megütötték egymást. A sértett férfi az út melletti árokba esett, ahol a terhelt többször is nagy erővel megrúgta. Tettével csak akkor hagyott fel, amikor ismerőseik a helyszínre érkeztek és lefogták őt, illetve az egyik jelenlévő a másik férfira feküdt, hogy megakadályozza a további bántalmazását.

A megvert férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az elkövető beismerte a bűnösségét a büntetőeljárás során. A bíróság végül 3 és fél év börtönre ítélte az elkövetőt életveszélyt okozó testi sértés miatt. Az ítéletet az ügyészség, valamint az elkövető és védője is tudomásul vették, így az jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik