Belföld

A kivételezettek kapják, a többiek egy éve várják a balatoni kempingtámogatást 

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója egy évvel ezelőtt arról beszélt, hogy 2020 májusában 5 milliárd forint keretösszeggel írnak ki pályázatot a Balaton-parti kempingek fejlesztésére. A kempingek viszont azóta sem kaptak támogatást, legalábbis nyilvános pályázat során, ugyanis

egyedi támogatásoknak köszönhetően már több százmillió forintot osztott ki az MTÜ kempingfejlesztésre.

Balatonfüred kormánypárti önkormányzata tavaly 1,2 milliárd forintot kapott a Mészáros Lőrincék által üzemeltetett tóparti kemping fejlesztésére. De ez még csak a kezdet, a városvezetés ugyanis összesen 3,2 milliárd forint egyedi támogatásból és valamivel több mint egymilliárdos önrészből építene konferenciatermet és mélygarázst, valamint „magasabb minőségű szálláshelyeket” a területre.

Kapcsolódó
Milliárdokból építhetnek luxust a Mészárosék által üzemeltetett füredi kempingbe
Az önkormányzati tulajdonú kemping egyre inkább veszíti el kemping jellegét: vitorláskikötő és szálloda épül benne, a fideszes polgármester pedig bő 3 milliárd forint egyedi támogatásból tovább fejlesztene: mélygarázst és konferenciatermet is szeretne.

800 millió forintos egyedi támogatást kapott az FND Kemping Kft. is az évek óta zárva tartó fonyódi vízparti terület fejlesztésére. Hogy ez pontosan mit jelent, azt a cég ügyvezetőjétől, Szépe Attilától szerettük volna megtudni, de nem reagált kérdéseinkre. Az FND Kft. tulajdonosa a Genesis Ingatlan Zrt., a Miskolcon bejegyzett Zemplén Rent Szolgáltató Kft. érdekeltsége, és a cégháló a kisvárdai Cinema-Hotel Zrt. hotelcégen keresztül a szlovák illetőségű Ilko Attilához vezet. A Genesist a cégadatok szerint tavaly június végéig Hevér Kristóf vezette, egyúttal ő volt a tulajdonos is, és úgy tudni, a kapcsolat teljesen azóta sem szűnt meg.

Hevért, a Fidelitas ózdi szervezetének korábbi elnökét sikerült elérnünk, de amikor rátértünk a fonyódi kemping kusza céghálójára és a kempingcéggel való kapcsolatára, megszakadt a vonal. Ezt követően próbáltuk még hívni, és SMS-t is küldtünk neki, de nem reagált, így a kisvárdai szálról sem tudtuk megkérdezni. A Genesis cégügyeit Rátky Miklós ügyvéd viszi, róla a Válaszonline írta meg, hogy a kisvárdi Seszták Miklós volt fejlesztési miniszterrel jó kapcsolatot ápol. A fonyódi Napsugár Kemping fejlesztését is végző FND Kft. székhelye a Rátky-féle ügyvédi iroda, vezetője pedig sokáig az a Kiss Zsófia volt, aki a Rátky család központi érdekeltségeként jegyzett Meritron Zrt.-nél is igazgatósági tag volt.

De nem csak Balaton-parti kempingek kaptak egyedi támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, Gyomaendrőd önkormányzatának is jutott a Liget Gyógyfürdő és Kemping fejlesztésére 125 millió forint. Sőt, a határon túlra is jutott pénz: a tusnádfürdői Adventure Karavan SRL cégnek 40 millió forintot utaltak egy kemping építésére. A hvg.hu korábbi cikke szerint a támogatott cég a tusnádfürdői polgármester, Butyka Zsolt feleségének az érdekeltsége. A településvezető 2016-ig a tusnádi RMDSZ elnöki posztját is betöltötte, a legutóbbi, 2019-es Bálványosi Szabadegyetemen pedig az MTÜ sátrában tartott előadást az extrém sportokról.

Két tóparti kemping az idén nem nyit ki

Sok balatoni kemping is várja a támogatást, mint megtudtuk, az egyik tóparti táborhely tulajdonosa már többször írt is az MTÜ-nek a tavaly beharangozott pályázattal kapcsolatban. Érdemi választ viszont sosem kapott, csak átküldték neki a Kisfaludy-program honlapját azzal a javaslattal, hogy figyelje, mikor frissül az oldal. Tavaly az üzemeltető azt is jelezte, hogy egyedi támogatásnak is örülne kempingje fejlesztéséhez, de egyelőre ilyen, nyilvános pályázat nélküli pénzt sem kaptak.

Kapcsolódó
Ismét milliárdokat osztottak szét titokban: Orbán volt minisztere és a Mocsai család is a nyertesek közt
Fellegi Tamásék 1,5 milliárdot kaptak szállodafejlesztésre az átláthatatlanul osztogatott turisztikai támogatásokból. A Lázár János felügyelte Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. is hozzájutott 840 millió forinthoz a Hotel Nonius megújítására.

Amikor a kormányközeli körök beszálltak a kempingbizniszbe, azt hittük, hogy komoly támogatást kapnak majd ezek a szálláshelyek. Most viszont már inkább olyan törekvést látok, hogy a kempingek területét szép lassan beépítik majd

– nyilatkozta név nélkül az üzemeltető.

Tény, hogy a balatoni kempingek száma rohamosan csökken, és úgy tudjuk, hogy az idén a vonyarcvashegyi kemping és a balatonakali naturista kemping sem fogad már vendégeket.

A Magyar Turisztikai Ügynökséget levélben kerestük a kempingtámogatásokkal kapcsolatban, de nem kaptunk választ kérdéseinkre. Januárban is rákérdeztünk már a pályázatra, akkor azt írták, hogy az 5 milliárd forintos keretösszegű pályázati kiírás előkészítése folyamatban van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik