Belföld

Mi a legjobb megoldás, ha gyermekünk számára szeretnénk megtakarítani? (x)

Gyermekünk számára akár már születésétől fogva gyűjhetjük azt az összeget, amellyel majd elkezdheti felnőtt életét. A Babakötvény kézenfekvő megoldás – de vajon minden esetben a legjobb is?

Babakötvény

Szülőként szeretnénk enyhíteni ezt a megpróbáltatást, megóvni gyermekünket a nehézségektől, hiszen jól tudjuk, mennyi minden múlik azon, ha úgy tudunk belevágni az önálló életbe, hogy van mihez nyúlnunk.

A gyermek megtakarítások erre nyújtanak lehetőséget, hiszen segítségükkel jelentős összeget biztosíthatunk gyermekünknek úgy, hogy akár születésétől kezdve rendszeresen félreteszünk erre a célra.

Milyen lehetőségeink vannak?

A Babakötvény az egyik legnépszerűbb gyermek megtakarítás jelenleg hazánkban, ám vannak esetek, amikor más – nem államilag támogatott – termékkel jobban járhatunk.

Érdemes tehát megismerni a Babakötvény azon jellemzőit, amelyek megmutatják, hogy milyen esetben járunk jól, ha ennek segítségével teremtjük meg gyermekünk számára az önálló élethez támogatást jelentő alapot, és mikor célszerű más terméket választani erre a célra.

A Babakötvény és az életkezdési támogatás két külön termék

Babakötvény

A Babakötvény megnevezést sokszor tévesen használja a köznyelv, ezért először nézzük meg, pontosan mit is takar a fogalom, amely több, egymásra épülő, egymással összefüggő pénzügyi termék egyik eleme.

Kezdjük a legelsőnél: az életkezdési támogatás egy egyszeri összeg, amelyet a gyermek születésekor ad nekünk az állam. 2006. január 1-je óta ez minden Magyarországon született magyar gyermeknek automatikusan jár.

Ennek összegét az éves költségvetés határozza meg, jelenleg 42.500 Ft. Itt fontos kiemelni, hogy ha 2006 előtt született a gyermekünk, akkor az életkezdési támogatást ugyan nem kapjuk meg, de a Babakötvény által nyújtott lehetőségeket akkor is ki tudjuk használni.

A Start-számla: ezen helyezik el az életkezdési támogatást

Az életkezdési támogatásnak az infláció mértékével megnövelt összegét a gyermek a 18 éves életkor betöltése után veheti fel, tehát a 42.500 Ft-ot valahol letétbe kell helyezni. Erre jött létre a Start-számla, amely automatikusan megnyílik az életkezdési támogatás kifizetésekor. Erre azonban semmilyen más összeget nem fizethetünk.

A Start-értékpapírszámla: ezen gyűjtjük a Babakötvényeket

Hogy mégis legyen lehetőség az életkezdési támogatás összegének növelésére, és a szülő, nagyszülő, rokon is hozzátehessen egy-egy, vagy akár rendszeres befizetéssel, érdemes nyitnunk egy Start-értékpapírszámlát, amelyre már szabadon bármilyen összeget befizethetünk. Ezt pedig speciális állampapírokba fektetik: ez a Babakötvény.

Start-értékpapírszámlát az is nyithat, akinek 2006 előtt született gyermeke, ha a gyermek még nem érte el a 18 éves életkort, így tehát azok is vásárolhatnak Babakötvényt, akik nem részesültek az életkezdési támogatásban (hiszen az nem a Start-értékpapírszámlán, hanem a Start-számlán van elhelyezve).

A Babakötvények: sorozatszámmal ellátott értékpapírok

A Babakötvény tehát egy állampapír, amit az állam minden évben 1 forintos címletben bocsát ki. Ezt tehát azt jelenti, hogy bármekkora összeget fizetünk is be a számlára, azt teljes egészében Babakötvénybe fektetik.

Vagyis, bármikor bármekkora összeget fizethetünk gyermekünk jövőjére, erre vonatkozóan semmilyen megkötése nincs az államnak.

Ráadásul sem a számlanyitásnak sem a számlavezetésnek nincs költsége, így biztosak lehetünk benne, hogy a teljes befizetett összeg befektetésre kerül.

A számlán így összegyűlő összeget a gyermek veheti fel 18 éves korában, illetve ha már legalább 3 éve megnyitottuk a Start-értékpapírszámlát. (Ez utóbbi kitétel akkor érdekes, ha a számlát a gyermek 16 vagy 17 éves korában indítottuk el, hiszen a 18. életév betöltésekor még nem telt el 3 év, így csak 19, illetve 20 éves korában veheti fel az összeget).

Futamidő, kockázat és hozamok

Mindegyik Babakötvény 19 éves lejáratú, kezdete pedig a gyermek születési évéhez igazodik. Tehát ha a gyermek 2010-ben született, akkor 2021-ben is a 2010-es sorozatszámú babakötvényekből vásárolunk, amelyek 2029-ben járnak le.

Állampapírról van szó, ami azt jelenti, hogy a pénzünket a lejáratig az államnak adjuk kölcsön, és maga az állam vállal arra garanciát, hogy a futamidő végén visszakapjuk – illetve jelen esetben: a gyermek megkapja – a pénzünket. A kockázat tehát alacsony, tulajdonképpen csak egy államcsőd esetén kerülhet veszélybe a pénzünk.

A Babakötvény hozama két részből áll: infláció plusz 3%-os garantált kamatot, tehát 2021-ben 3% + 3,3%, vagyis összesen 6,3%-os hozammal számolhatunk.

Ezen felül minden évben jár az adott évi befizetés után 10%-a állami támogatás. Ennek maximális összege 6.000 Ft, amit havi 5000 Ft befizetésével érhetünk el.

Kiknek érdemes a Babakötvény segítségével megtakarítani? Az előnyök

Babakötvény

A Babakötvény egyik előnye a már említett költségmentesség, az évi maximum 6.000 Ft-os támogatás, valamint az, hogy az összeg szabadon felhasználható bármire.

A leginkább vonzó tulajdonsága azonban az (ahogy azt már szintén említettük), hogy nem kell fix havi összegeket rászánnunk. Akkor és annyit fizetünk be, amikor és amennyi módunkban áll. (Ennek azért megvan az a hátulütője is, hogy ha nincs egy havonta kötelezően fizetendő díj, akkor nehéz elkerülni, hogy ne maradjon el a befizetés).

Az egyszerűsége is kétségtelen, hiszen mivel kizárólag Babakötvényt lehet venni a befizetésekkel, elindítása csupán annyi, hogy a Kincstárnál aláírjuk a szerződést.

A kamatok tekintetében pedig mindenképp jobb lehetőség, mint bankszámlán lekötni az adott összegeket, hiszen a Babakötvényeknél az inflációkövetésen felül számolhatunk 3% kamattal is, míg a banki kamat sokszor az infláció mértékét sem éri el.

A Babakötvény tehát azok számára lehet valóban a legjobb választás, akiknek a havi költségvetésbe nem fér bele egy rendszeres díj. Emellett azoknak is, akiknek a gyermeke már elmúlt 10 éves, hiszen a legtöbb piaci megtakarítás esetében minimum 10 éves futamidővel számolhatunk, hogy kedvezően felvehessük a pénzünket.

Mikor nézzünk más termékek után? A Babakötvényekbe való befektetés hátrányai

A Babakötvények egyik nagy hátránya, hogy csupán egyetlen értékpapírt vásárolhatunk, míg a piaci termékeknél szabadon összeállíthatunk – akár szakértők segítségével – egy olyan csomagot, amellyel mi magunk határozhatjuk meg, hogy mekkora kockázatot vállalunk be egy esetleges magasabb hozam reményében.

Bár sosem jó idő előtt megszakítani egy megtakarítást, de adott helyzetben létfontosságú lehet a hozzáférhetőség, a Babakötvények esetében viszont még vészhelyzetben sem juthatunk hozzá az összegyűjtött összeghez.

Ezen felül a Babakötvények igazából kizárólag a megtakarítással segítik a gyermekünket, átfogó programot, plusz lehetőségeket nem kínálnak. A piaci termékek azonban számos kiegészítő szolgáltatást is biztosítanak, így például anyagi védelmet is nyújtanak a különböző élethelyzetek esetére, vagy épp a külön befizetések egy alszámlán gyűlhetnek, amelyhez bármikor hozzáférhetünk.

A legfontosabb ugyanakkor azt szem előtt tartani, mielőtt Babakötvényt indítunk, hogy a megtakarított összeget csak gyermekünk veheti fel, vagyis szülőként kikerül a kontroll a kezünk közül. Így akár az is előfordulhat, hogy a tanulásra félretett pénzt gyermekünk egy nyaralásra költi el.

Bőven van miből válogatni, ha jó gyermek megtakarítást keresünk

Láthatjuk, hogy a Babakötvénynek számos előnye és hátránya lehet. Érdemes tehát alaposan átgondolni, hogy milyen megtakarítást választunk gyermekünk számára. Mindenkinek élethelyzetétől függően más és más termék lehet a megfelelő választás, érdemes tehát alaposan szétnézni a piacon, mielőtt elköteleződünk egy illyen hosszú távú megtakarítás mellett. Különösen úgy, hogy gyermekünk jövője a tét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik