2020. június 30-án a paksi bővítésért felelős projektcég (Paks II Zrt.) többéves késéssel, de végül benyújtotta az új atomerőművi blokkok létesítésére vonatkozó engedélykérelmet az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH), amely előreláthatólag 2021 őszéig fog döntést hozni a főépület munkálatainak megkezdéséről. Orbán Viktor tavaly decemberben biztosította arról az orosz állami Roszatom Budapestre látogató vezetőit (és rajtuk keresztül a Kremlt), hogy az engedély birtokában akár már 2021 novemberében megindulhat az építkezés érdemi része. Egyelőre mégsem valószínű, hogy őszig eljutunk idáig.
Miközben a kormány már néhány hónappal a várt engedély kiadása után megkezdené az építkezést, az OAH-nak úgy kell teljesítenie 30 éves fennállásának egyik, ha nem a legnagyobb feladatát, hogy már 2019 óta jelentős létszámhiánnyal működik, jelenleg pedig – hivatalosan takarékossági okokból – kormányzati létszámstop van érvényben. A kormány emellett tavaly októberre ígérte a beruházás szempontjából meghatározó gödörásási és résfalazási engedélykérelmek benyújtását. Ez azonban annak ellenére nem történt még meg, hogy a kormány az ügyben komoly nukleáris biztonsági lazításokat harcolt ki az EU-val és az OAH-val szemben, és – a Roszatom számára kedvezőbb módon – gyorsította fel tavaly az eljárást. Nem elhanyagolható tényező továbbá, hogy a Paksra tervezett orosz VVER-1200-as blokkok esetében egy olyan reaktortechnológiáról van szó, amelyhez hasonló még nem üzemel az Európai Unióban. Paks 2 Belaruszban nemrég üzembe hozott „testvérerőművét” pedig továbbra is sorozatos biztonsági kritikák érik.
Jelen állás szerint reálisabb forgatókönyv, hogy 2022-ben kezdődhetnek meg a projekt körüli érdemi munkálatok. Amennyiben az OAH zöld utat ad a beruházásnak, azzal nemcsak a modern magyar gazdaságtörténet legnagyobb energiaipari beruházása érkezik fordulóponthoz, de az Orbán-kormány és a Kreml közötti politikai együttműködés is, amelynek hatására a magyarországi orosz befolyás minden valószínűség szerint erősödni fog.
Gazdasági együttműködés, politikai motiváció
Ahogy arra a Political Capital és a prágai European Values Center közös tanulmánya is rámutat, Magyarország orosz gázimport-függőségén túlmenően a paksi bővítésről szóló 2014-es moszkvai szerződés tökéletes alapot szolgáltatott arra, hogy a következő években az Orbán-kormány a gazdasági együttműködés szükségességére hivatkozva erősítse meg az Oroszországgal való politikai kapcsolatait. A nyílt pályázat, széleskörű szakértői konzultáció és társadalmi támogatottság nélkül a magyar parlamenten keresztülnyomott megegyezés ily módon példátlan mértékben erősítette fel a magyarországi orosz autoriter befolyást. Ráadásul a kormány mindezt egy olyan időszakban tette meg, amikor a Kreml nemcsak háborút indított Ukrajna ellen, de abban volt (és azóta is abban) érdekelt, hogy gyengítse a transzatlanti közösség valamennyi országát, beleértve Magyarországot is. Ezzel közvetetten, de a magyar kormány is hozzájárult a transzatlanti közösség egységének aláásásához.
- Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin januári moszkvai találkozóján megegyeztek, hogy éves rendszerességgel tartanak politikai egyeztetéseket a legmagasabb kormányzati szinten, a nukleáris projekt előrehaladásának felügyelete érdekében. A magyar kormányfő ezzel lehetőséget teremtett arra, hogy Putyin hol Moszkvában egy NATO-tagállam vezetőjének társaságában, hol egy agresszor állam vezetőjeként egy NATO-tagállam fővárosában nyilvánulhasson meg olyan kérdésekben, amelyek messze túlmutatnak a paksi Roszatom-beruházáson.
- 2015 februárjában, alig tíz hónappal az orosz-ukrán háború kitörése után (nem mellesleg a harcok egyik legelkeseredettebb időszakában) a magyar kormány törte meg Putyin diplomáciai elszigeteltségét azzal, hogy Budapestre hívták az orosz elnököt. A találkozón megkötött szerződések nem indokoltak egy elnöki/miniszterelnöki szintű találkozót, a látogatás arra viszont alkalmasnak bizonyult, hogy az orosz elnök megmutathassa: igenis vannak még szövetségesei Európában, ami az orosz diplomácia egyértelmű győzelme volt a Moszkvával való politikai kapcsolatait felfüggesztő Európai Unió felett. Magyar kormányzati szemszögből Paks 2 kapcsán az egyetlen fontos érdemi tény az volt, hogy az oroszok – az ország gazdaságára vonatkozó akkori kockázatok ellenére – nem álltak el a beruházástól, ugyanakkor erre az EU és Oroszország közötti feszült helyzet miatt egy telefon is elegendő (és diplomatikusabb) lett volna.
- Orbán 2016-os moszkvai látogatása a paksi beruházás szempontjából hasonlóan súlytalan volt. Habár az akkor csökkenő olajárak és az Ukrajna kapcsán meghozott szankciók miatt a 10 milliárd eurós projekthitel komoly tétel volt az orosz költségvetésben, és a helyzet egyáltalán nem kedvezett az akkor pénzügyi válságban lévő ország gazdaságának, a legkevésbé sem volt valószínű, hogy a Roszatom feladna egy a Kreml számára politikailag kulcsfontosságú energetikai projektet. Arra viszont alkalmasnak bizonyult, hogy a magyar kormányfő – 2015-höz hasonlóan – Putyinnal egy pulpituson kritizálja azt az európai uniós szankciós rendszert, amelyet egyébként ő maga is elfogadott.
- Putyin 2017-es budapesti látogatására bebizonyosodott, hogy Orbán nemcsak a szankciók elleni moszkvai célkitűzések miatt eszköz a Kreml kezében, de az orosz fél által a Nyugat és Ukrajna ellen gerjesztett információs háborúban is. A magyar fővárosban rendezett találkozón Putyinnak ismét lehetősége nyílt arra, hogy a Kreml dezinformációs narratívái mentén kritizálhassa az ukrán vezetést. Paks 2-t érintően ezúttal sem került sor nagy volumenű bejelentésre, sem magyar, sem orosz részről. 2017 májusában ismét lezajlott egy kétoldalú találkozó (nem hivatalosan azért, mert a paksi bővítés körüli csúszások már az orosz vezetést is zavarták). 2018-as moszkvai látogatásán viszont, amelyre a Szkripal-mérgezés után és az Oroszországgal szemben egyre növekvő európai bizalmatlanság fényében került sor, a magyar kormányfő már „másodlagosnak” nevezte a késedelmeket.
- Orbán és Putyin legutóbbi személyes találkozója 2019 októberében zajlott le, amelynek politikai értelemben két sarkalatos pontja volt. Egyrészt Orbán ideológiai alapokra helyezte a magyar-orosz politikai együttműködést. Másrészt a kormányfő hangsúlyozta, hogy a magyar kormány Ukrajna-politikájának nincs köze Oroszországhoz. Ennek a kijelentésnek a valóságtartalmát persze a Putyin mellett álló Orbán részéről nem igazán lehetett komolyan venni. 2020-ban a koronavírus-járvány hatására csak külügyminiszteri találkozóra került sor Szergej Lavrov és Szijjártó Péter között márciusban, valamint egy kifejezetten Paks 2-ről szóló egyeztetésre Alekszej Lihacsov Roszatom-vezérigazgató és a magyar miniszterelnök között decemberben. Az azóta létrejött (miniszteri szintű) egyeztetések fő fókusza pedig már – a Kreml szemszögéből hasonlóan politikai funkciót betöltő – vakcinabeszerzés volt. Orbán és Putyin következő találkozójára várhatóan 2021 második felében kerülhet sor.
Az orosz és a magyar vezetés valamennyi kétoldalú találkozójáról elmondható, hogy míg Magyarország esetében több alkalommal is ártottak az ország nyugati megítélésének, addig a Kreml számára kifejezetten előnyösnek bizonyultak. A találkozók során a Kreml és az orosz állami propaganda rendszeresen prezentálhatta, hogy nincs egységes európai álláspont Oroszország ügyében, erre pedig remek alapot biztosítottak a gazdasági köntösbe bújtatott, de valójában legalább ennyire politikai célú egyeztetések a nemzetközi reflektorfényben.
Súlyos politikai következmények
A paksi bővítés hosszú távú hatásai ugyan alapvetően a magyar gazdaság és energiabiztonság mentén jelennek meg, a Nyugat és Oroszország közötti egyre mélyülő konfliktus, valamint az Orbán-kormány félautoriter és Kreml-barát politikai fordulatának köszönhetően Magyarország politikai térképén is szemmel láthatók a beruházásra, illetve az Oroszországgal való tágabb gazdasági együttműködésre alapozott illiberális hatalomgyakorlás következményei.
- Átalakult az Oroszország-kép a kormánypárti szavazók körében. A 2010-es kormányváltást megelőzően a Fidesz-KDNP ellenzékben a magyar-orosz gazdasági együttműködés leghangosabb kritikusa volt. Hatalomra jutásakor azonban Orbán meghirdette a keleti nyitás politikáját, amely bár hivatalosan a távol-keleti országokra fókuszált, abban végső soron Oroszország is fajsúlyos szerepet kapott. A Kreml-barát kormányzati retorika és a keleti gazdasági kapcsolatokat erősíteni célzó kormányzati kezdeményezések hatására a korábban túlnyomó többségében Nyugat-orientált kormánypárti szavazótáborban jelentős mértékben javult a putyini Oroszország megítélése, miközben a magyar társadalom többsége továbbra is negatívan tekint rá. Részben Magyarország szovjet örökségének tudható be, ugyanakkor a felfokozott gazdasági együttműködés abban is szerepet játszhatott, hogy a magyarok erősen túlbecsülik Oroszország gazdasági jelentőségét.
- Paks 2-nek továbbra sincs közvetlen társadalmi felhatalmazása. A 2014-es moszkvai szerződést a magyar kormányfő arra hivatkozva kötötte meg, hogy arra az Országgyűlés 2005-ben, 2009-ben és 2011-ben is felhatalmazást adott, holott a szóban forgó parlamenti határozatok valójában a döntés előkészítéséről szóltak. A demokratikus deficit mellett az átláthatósági aggályok, a környezeti hatások és a korrupciós kockázatok miatt a beruházás támogatottsága messze nem egyöntetű, nemcsak pártpolitikai, de társadalmi szinten sem, javarészt az orosz érintettség miatt. Több közvélemény-kutatás mutat abba az irányba, hogy a többség ellenzi a beruházást, népszavazásra pedig nem került sor. A projekt valódi támogatottsága továbbra is kérdéses, különösen hét év távlatából.
- Jelentősen megnőtt Magyarország kitettsége a Kreml felé. A kormány részéről rendszeresen visszatérő érv a paksi bővítés mellett, hogy azzal csökkenthető Magyarország importfüggősége, s ezáltal erősíthető az ország szuverenitása. Ezzel párhuzamosan viszont – ahogy azt az Energiaklub tanulmánya is kiválóan szemlélteti – Magyarország Oroszországtól való függősége a projekt kapcsán 100 százalékos, hiszen az atomerőművi technológiát és a fűtőanyagot is importból kénytelen beszerezni a kormány. A kitettség emellett gazdasági szinten is megmutatkozik, mivel a 10 milliárd eurós hitelszerződés évtizedekre hatással lesz a magyar költségvetésre. A Nyugat és Oroszország között ismét felerősödött politikai konfliktusok miatt pedig az ország számára különösen jelentős kockázatot jelent, hogy a beruházást egy olyan autoriter hatalom végzi, amelynek politikai befolyásszerzési eszköztárában kiemelt szerepe van az orosz állami energiacégeknek.
A Kreml valamennyi esetben politikailag is megkéri egy nagyobb gazdasági projektek árát. Az együttműködés szempontrendszere orosz részről messze túlmutat az alapvető gazdasági és üzleti megfontolásokon, amelyeket a magyar Roszatom-projekt nemzetközi környezete és a projekt körüli átláthatósági aggályok is jeleznek. A nemzetbiztonsági és politikai kockázatokból adódóan – nem meglepő módon – Csehországban éppen Paks 2 lett a negatív példa a helyi Dukovany atomerőmű jövőbeli bővítésére. Az országban jelenleg is komoly viták zajlanak arról, hogy a cseh választások után esedékes tenderre egyáltalán meghívják-e a Roszatomot vagy sem. A cseh nemzetbiztonság az orosz és kínai részvételt is kategorikusan ellenzi, minek hatására a kínaiakat már ki is zárták a tenderből. Az ügy Andrej Babiš koalíciós kormányában is komoly törést okozott: Tomás Petrícek külügyminisztert részben a Roszatom elutasítása miatt menesztették hivatalából.
Szerző: Istrate Dominik, a Political Capital külpolitikai elemzője
