„A koronavírus által okozott egészségügyi és gazdasági válságra adott magyar válasz bevált, ami annak köszönhető, hogy a kormány nem a tankönyvi utat választotta a válság kezelésében, nem elégedett meg a brüsszeli vakcina beszerzésekkel és nem csak segélyekkel akarta ellentételezni a növekvő munkanélküliséget” – mondta Szjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy átadáson hétfőn.
A Telex beszámolója szerint a külügyminiszter azt mondta, sok ezerrel többen haltak volna meg, és sok tízezerrel többen fertőződtek volna meg, „ha a Brüsszel által ránk erőltetett, baloldali tankönyvi válaszokat adtuk volna a válságkezelésre”.
Márciusban minden eddiginél többen vesztették életüket a koronavírus-járványban, életkoruk pedig szemmel láthatóan csökkent: a férfiak átlagosan 70 évhez közel haltak meg, a nőknél ez az érték 75 év volt.
Ha egymillió főre vetítve nézzük az országos halálozási adatokat, akkor a második hullám vége óta Magyarország ennek a szomorú rangsornak az élmezőnyében van folyamatosan.