Hazánk 2018-ra eléri, 2020-ra pedig meghaladja az EU átlagát a digitális írástudás és használat, az internet penetráció, a tanárok digitális kompetenciái, illetve az oktatás digitalizáltsága terén. Tudom, hogy rendkívül ambiciózus célkitűzések ezek, de meggyőződésem szerint elfogyott az időnk: a digitális transzformáció olyan sebességgel robog felénk, hogy a magyar polgárok felkészítésére minden lehetőséget meg kell ragadnunk, különben évtizedekre lemaradunk.
Ezeket az ambiciózus terveket Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos fogalmazta meg. Magyarország 2016 közepén bemutatott Digitális Oktatási Stratégiája (DOS) a Digitális Jólét Program részeként született meg, deklarált célja a teljes oktatási rendszer digitális átalakítása volt.
Aztán tavaly megérkezett a járvány, majd március közepén kaotikus körülmények között bevezették a digitális oktatást, és kiderült, az oktatási rendszer minden egyes szereplőjét negatívan érintette, hogy a stratégiában megfogalmazott ígéretek nem valósultak meg. Vélhetően könnyebb lett volna a digitális tanrendre való átállás, ha legalább az ehhez szükséges minimális alapok – infrastruktúra, tananyagok, eszközök – már megvannak, és a pedagógusok meg a diákok is rendelkeznek a szükséges eszközökkel.
Az oktatásban nagy szükség van – és korábban is volt – egy olyan stratégiára, mint a DOS, hiszen a digitális készségek és ismeretek elengedhetetlenül szükségesek az életben való boldoguláshoz, tehát az iskolának feladata és felelőssége ezekkel felvértezni a tanulókat
– hangsúlyozta lapunknak Ercse Kriszta oktatáskutató, a Civil Közoktatási Platform szóvivője.
A szakértő egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy egy jó digitális oktatási stratégia biztosítja a feltételeit, hogy megfeleljünk a 21. századi elvárásoknak, de ez jóval túl mutat az internetelérés és a digitális eszközök biztosításán. A pedagógusoknak is képessé kell válniuk ezen eszközök használatára, a pedagógiai célok figyelembe vételével tudniuk kell a különféle alkalmazásokban gondolkodni. „A digitális pedagógia több, mint egyszerű felhasználói jártasság. Ez egy nagyon nagy falat ahhoz képest, ahol most tartunk”, jegyezte meg, hozzátéve, dicséretes ugyan, hogy 2016-ban elfogadták ezt a stratégiát, ám az súlyos mulasztás, hogy azóta sem történt semmilyen rendszer szintű változás.
Meglepő, hogy nem születtek látványos eredmények, mivel rendkívül nagy összeg állt rendelkezésre. A 2020-as Oktatási és Képzési Figyelőben tételesen követhető, milyen célok és teljesítések szerepelnek abban az EU-s projektben (2017–2020), amely digitális kompetencia- és infrastruktúra-fejlesztésre 46,4 milliárd forintot biztosított a magyar kormány számára.
A dokumentumban felsorolják az eddig elért eredményeket is, ezek a következők: wifi telepítése 2600 iskolában, laptopok és képzés biztosítása 45 ezer tanár számára, illetve táblagépek beszerzése 800 iskolának. Azaz kizárólag a különböző informatikai eszközök kiosztásáról esik szó, arra semmilyen jel nem utal, hogy ebből az összegből az oktatási rendszer országos digitalizációjára irányuló koncepcionális fejlesztést valósítottak volna meg.
Ercse Kriszta nehezményezi, hogy egyáltalán nem transzparens a folyamat, nem látni, pontosan milyen elvek alapján terveznek a döntéshozók. Időről időre felröppenek olyan hírek, hogy valahol éppen kiosztott több tízezer laptopot a kormány, ám semmit nem tudni arról, miért éppen azok az iskolák kapták az eszközöket, és pontosan milyen szükséglet alapján.
A transzparencia egyébként más tekintetben sem jellemző a kormányzatra: nemrég Kásler Miklóstól szerette volna megtudni egy jobbikos képviselő a parlamentben, mennyibe került az a KRÉTA-rendszer, ami már az idén márciusi lezárás első napján összeomlott, de az emberi erőforrások minisztere ezt többszöri kérdésre sem volt hajlandó elárulni.
Ami még látható a DOS körüli folyamatokból, az a különböző regionális pályázatok kiírása, tette hozzá a szakértő. Ilyen módon azonban csak lokálisan történhetnek változások; helyzet, képesség- és készségfüggő, hogy hol történik egyáltalán fejlesztés. Érzékeli-e a tankerület vagy az intézmény az adott szükségletet, és vállalják-e a változással járó kényelmetlenségeket? A digitális pedagógia ugyanis messze több, mint tabletek és laptopok beszerzése megspékelve egy félnapos képzéssel, amelynek hatékonyságáról maguk a pedagógusok nyilatkozták, hogy jelentős részüket nem segítette a boldogulásban 2020 márciusa után.
Nincs meg az a készség és képesség az irányítás szintjén, hogy szisztematikusan fel tudják mérni ezeket az igényeket. Egészen más megközelítésre lett volna szükség
– mondta az oktatáskutató. A digitalizáció szempontjából ugyanis teljesen mindegynek kellene lennie, hogy az ország melyik pontján található iskoláról van szó, hiszen ugyanarra kell felkészíteni az intézményeket: minden tanuló számára ugyanolyan minőségű oktatást kell biztosítani.
A stratégia végrehajtása akkor sikeres, ha használható tudást jelent, hétköznapi gyakorlattá válik a digitális pedagógia, készség szinten beépül a pedagógusok eszköztárába, és a tanulókat képesek felkészíteni a digitális platformokon történő munkavégzésre – az ehhez szükséges feltételrendszerben, zökkenőmentesen. Ercse Kriszta szerint az elmúlt egy év egyik nagy tragédiája éppen az volt, hogy erre semmilyen szinten nem került sor.
A digitális oktatás kapcsán sokat lehetett hallani arról, hogy egyes elitiskoláknak milyen pozitív tapasztalatai vannak, hiszen ezekben az intézményekben már hosszú évek óta korszerű módon és eszközökkel tanítanak, így rendelkezésre álltak a távoktatáshoz szükséges módszerek. Az oktatáskutató azonban úgy véli, rendszer szinten nem ez volt a jellemző, és az összes tanuló által elérhető lehetőségeket kell mérlegelni, amikor sikerességről gondolkozunk.
Nem vigasztalja azokat a százezreket, akik rosszabb körülmények között próbálnak tanulni, hogy a budapesti Fazekasban vagy az Eötvösben tanulóknak nincsenek olyan problémáik, mint nekik
– fogalmazott.
Az évek óta tartó erőltetett központosítás ebben a helyzetben kifejezetten nem működik; autonómiára, támogatásra, illetve rengeteg módszertani ajánlásra lenne szükség. Az intézmények pedig a saját lehetőségeik, forrásaik és szükségleteik fényében el tudják dönteni, mit tudnak használni, mire lenne szükségük.
Az oktatáskutató szerint a digitális tankönyvek esete is azt mutatja, mennyire félreérti a kormány a digitalizáció kérdését. „Ha egy tankönyvet pdf-formátumban feltöltünk valahova, attól még az nem lesz okoskönyv” – fogalmazott. Előfordul, hogy egy-egy link megjelenik a könyvekben, ezek viszont magyarázat és kontextus nélkül könnyen megzavarhatják a tanulókat, és egyes szakmai szervezeteknek – például a Történelemtanárok Egyletének – korábbi tankönyv-vizsgálatai azt mutatták, erre bizony akad példa.
Kivételes pillanatban vagyunk, sok minden történhetne az elmúlt egy évnek a fényében
– hangsúlyozta az oktatáskutató, jelezve, hogy az oktatásirányítás kezében van a kulcs. Muszáj felismerni, hogy a szabályozási környezet és a szükséges rendszer szintű fejlesztésekkel ezen a ponton lenne lehetséges a magyar oktatási rendszert valóban korszerűvé, a digitális 21. századi működésre alkalmassá tenni.
Csakhogy ehhez az kell, hogy az irányváltásban a pedagógusok is érdekeltté váljanak. A rendszer szabályozásának, működésének ösztönöznie és támogatnia kell őket ebben. Esetleges, hogy az országban tanító pedagógusok pillanatnyilag milyen tapasztalatokkal rendelkeznek az elmúlt egy évről, benne van a pakliban, hogy egy részük egy életre meggyűlölte az egészet, és azt kívánja, bárcsak visszatérhetnének végre a krétaporba, sokan pedig lehet, szívesen mennének tovább ezen az úton. Ercse Kriszta úgy látja, hogy
Nem véletlen, hogy mivel a döntéshozók semmilyen módon nem kommunikálnak a szakmai-civil szereplőkkel, a döntések előtt nem történik semmiféle állapotfelmérés vagy egyeztetés az érintettekkel, így az utóbbi időben még szorosabbá vált az oktatással foglalkozó különféle szakmai szervezetek együttműködése. „Ha úgy tetszik, egyfajta kényszerből születtek és születnek nagyszerű együttműködések – teher alatt nő a pálma”, jegyezte meg az oktatáskutató. Ez a pozitív jelenség azonban nem tudja ellensúlyozni, hogy a központi irányítás nem ismeri a realitást, és ezért nem is képes a valós szükségletekre és a valós problémákra valódi megoldásokat adni.
A digitális távolléti oktatás problémáinak kezeletlensége és halmozódása miatt a Láncreakciót alkotó szervezetek úgy döntöttek, nem várnak tovább. Két nyílt levelet is írtak Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak, utóbbit főként a Digitális Oktatási Stratégiát érintő kérdésekkel. „Látjuk, hogy eddig nem történt semmi, de most már annyira ég a ház, hogy el kell kezdeni beszélni arról, mi történt, mire költöttek eddig és miért”, hangsúlyozta Ercse Kriszta. A Láncreakció projekt mottója, hogy mindenki megérdemli Magyarországon a 21. századot. Maruzsa Zoltán a héten válaszolt a levélre, az államtitkár személyes találkozót kezdeményezett az érintett szervezetekkel.
Az oktatáskutató szerint az elmúlt három félév fényében szisztematikus feltárásra lenne szükség az ország iskoláiban, egyéni szintig lebontva, mit okozott a járvány, milyen lemaradással járt együtt eddig a digitális oktatás, mire van szüksége az érintetteknek, milyen plusz erőforrások kellenek. Majd utána – ha már kirajzolódott egy állapottérkép – lehet megoldási lehetőségeket keresni, alternatívákat felvázolni, valamint megteremteni a szükséges forrásokat.
Nem lesz egyetlen jó válasz, ezerféle szükséglet jelentkezik majd, és a legkisebb gond az, hogy valahol esetleg nem jutott idő arra, Mátyás király mit csinált a fekete sereggel, vagy melyik elem hol található a periódusos rendszerben
– szögezte le.
A magyarországi megoldásokat övező problémák kiváltképp érdekesek a nemzetközi gyakorlatokkal való összehasonlításban. Az Európai Unió és az OECD is monitorozta, milyen eszközöket alkalmaznak az egyes országok a távoktatás során, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a felelős kormányzatok alaposan átgondolták, mit lehet tenni azért, hogy az egyes országokban élő összes gyerek hozzáférhessen a minőségi oktatáshoz.
Miután világossá vált, hogy az internetelérés nem egyenletes az egyes országokon belül, az észtek például a közszolgálati televízió több csatornáját is felhasználták a távoktatásra. Ehhez pedagóguscsoportokat készítettek fel, majd folyamatosan figyelemmel kísérték, hogy a visszajelzések alapján milyen változtatásokra van szükség.
A magyar oktatásirányítás annyit nem tett meg, hogy a tavaly tavaszi nyitás után azt mondja, az első hullám tapasztalatait pontosan fel kell mérni, levonni a tanulságokat, illetve meg kell vizsgálni, hogyan készüljünk fel az évkezdésre, miként tehető ez biztonságossá, illetve hogyan készítsük fel az intézményrendszert egy következő hullámra eszközökkel és kompetenciával egyaránt
– mondta a szakértő.
Ha nem valósul meg az elmúlt hónapokat követően egyfajta „utókezelés” a rendszerben, annak az oktatáskutató szerint súlyos következményei lesznek, amely nemcsak egy-egy évfolyamot érint majd, hanem gyerekek százezreit szerte az országban.
A szakmai kérdéseken túl szót kell ejteni a járvány egészségügyi vetületéről is, mégpedig arról, ami a pedagógusok oltása körül történik. Hiába követelik a szakszervezetek hónapok óta, a tanárok nem szerepelnek az oltási tervben, holott már a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar is ezt a lépést szorgalmazza.
A világ olyat még nem látott, hogy egy minisztérium vezetői ne harcoljanak a tárcájukért
– hangsúlyozta az oktatáskutató annak kapcsán, hogy az emberi erőforrások minisztere nemrég jelezte, a tanárok akkor kapnak majd oltást, amikor egyénileg sorra kerülnek. Ehhez képest csütörtökön érkezett a meglepetés, amikor Gulyás Gergely bejelentette: az iskolák és óvodák újranyitása előtt soron kívül beoltják azokat az óvónőket és tanárokat, akik igénylik.
