Belföld

Papcsák a Nyeregben: a fideszes politikus cége kaszál az éttermen, ami a polgármestersége alatt indulhatott el

  • Papcsák Ferenc, Zugló volt fideszes polgármestere a cégén keresztül már közel 26 millió forinttal gazdagodott annak a városligeti teraszos étteremnek a bevételeiből, amelynek indulását az ő hivatali ideje alatt hozták tető alá az önkormányzatnál.
  • A Monsoon Rain Kft. 2011-ben kapta meg – kedvező feltételekkel – 18 évre a bérleti jogot.
  • Papcsák aztán 2017-ben egy, a tulajdonában lévő cégen keresztül kisebbségi tulajdonos lett az étteremben, így most már övé az osztalék negyede.

A Nyereg a Városligeti-tó partján egy műemléki védelem alatt álló épületben nyílt meg. A vendéglátóhely a járványügyi korlátozások miatt mostanában csak házhoz szállítással működhet, ám az elmúlt években a frekventált helyszínnek, a turistaforgalomnak köszönhetően komoly nyereséget termelt.

Az épület és a hozzá tartozó 800 négyzetméteres kert bérbeadására a Városliget-törvényt parlamenti képviselőként benyújtó Papcsák Ferenc zuglói polgármester tett javaslatot 2011-ben. A Zuglói Vagyonkezelő Zrt. hamarosan ki is írta a pályázatot az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanra, amit aztán néhány héten belül – egyedüli jelentkezőként – a Monsoon Rain nevű vállalkozás nyert meg. A szerződés elővásárlási jogot adott a cégnek, rábízta az épület felújítását, és 2029. december 31-ig biztosította, hogy mindössze havi 100 ezer forintos bérleti díjért használhassa az ingatlant.

A vállalkozás számára igen előnyösre hangolt szerződésre már a megkötése idején is felfigyelt a sajtó és az akkori zuglói ellenzék. A hvg.hu 2011-es cikke szerint a Monsoon Rain úgy nyerte meg a tendert, hogy nem tudott eleget tenni a kiírási feltételeknek. A vagyonkezelő ugyanis eredetileg egymilliárd forintos nettó árbevételt írt elő a megelőző három üzleti évre, a Monsoon Raint azonban csak néhány hónappal a pályázat kiírása előtt alapították, és a szerződéskötés idején nulla forintos árbevétel mellett csak veszteséget tudott felmutatni. Az ügylet hátterét Várnai László, a zuglói képviselő-testület (akkor még LMP-s, azóta civil) tagja is megpróbálta kibogozni, de érdemleges válaszokat nem kapott, ezért az ügyészséghez fordult. A nyomozást azonban idővel megszüntették.

A Monsoon Rain jelenlegi tulajdonosa a L.A.C. Holding Zrt. érdekeltségébe tartozó, vendéglátással foglalkozó Food Style Kft., amely a Nyereg mellett az Erzsébet híd budai hídfőjénél található szabadtéri szórakozóhelyet, a Romkertet is üzemelteti. A L.A.C. Holdinghoz tartozik a Városligetben, a Széchenyi-fürdő oldalában működő Széchenyi Kert Étterem is.

A L.A.C. Holding a Fideszhez közel álló milliárdos, Horváth László szerteágazó gazdasági birodalmának központi cége. Horváth László az első Orbán-kormány alatt a Magyar Fejlesztési Bank igazgatótanácsából indult, később kazahsztáni kapcsolatai miatt tiszteletbeli konzul lett, majd Spéder Zoltán részesedését vette át a Schmidt Mária és Ungár Péter érdekeltségébe tartozó Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt.-ben.

A Monsoon Rain Kft.-ben 2017-ben kapott kisebbségi részesedést Papcsák Ferenc egyik vállalkozása. A Pannon Census Kft. a nyereség 25 százalékát zsebelheti be.

Az E-beszámolón közzétett jegyzőkönyvek szerint az egykori polgármester személyesen vett részt a Monsoon Rain taggyűlésein, ahol arról döntöttek, hogy a kisebbségi tulajdonos 2018-ban 5,75 millió, 2019-ben pedig 20 millió forintos osztalékot kap a Nyereg előző évi nyereségéből.

A Monsoon Rain Kft. a 2019-es üzleti évben aztán 333 millió forintos rekordforgalom mellett 87 milliós nyereséget ért el. A 2020 nyarán megtartott közgyűlésen azonban – vélhetően a járványügyi korlátozások miatt – a tulajdonosok úgy döntöttek, nem veszik ki a nyereséget.

Papcsák Ferencet az Orbán-kormány 2010-es megalakulása után elszámoltatási kormánybiztosnak nevezték ki, de azt a posztot rövid idő után a zuglói polgármesterség miatt otthagyta. A 2014-es önkormányzati választáson alulmaradt Karácsony Gergellyel szemben, a fideszes politikus ezután lett az Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke, a jegybanktól havi 3,5 milliós fizetést kap. Papcsák nemrég a felszámolói üzletbe is beszállt. A múlt héten a Direkt36 írta meg, hogy a kormány újraosztotta a pandémia miatt várhatóan nagy prosperitás előtt álló területet, az intézkedéssel pedig több fideszes politikus és a kormányhoz közeli ember kerülhet be a felszámolói körbe. A nyertesek között van egy Fejérvári-ház Kft. nevű cég is, amely Papcsák résztulajdonába tartozik.

Kérdésünkre, hogy milyen körülmények között került a Monsoon Rain tulajdonosai közé, Papcsák Ferenc nem válaszolt. A Food Style Kft. ügyvezetője, Mihály Gábor ugyanakkor azt írta, hogy a Pannon Census Kft. a másik tulajdonossal kötött adásvételi szerződés útján, a jogszabályoknak megfelelően vált a cég tagjává.

A zuglói rendelet szerint 4 millió forintnál több lenne a havi díj

A majdnem két évtizedre megadott bérleti jog és a szokatlanul alacsony, 100 ezer forintos bérleti díj egyik hivatalos indoka az volt, hogy bérlőként a Monsoon Rain Kft. végezte el a romos épület felújítását, amivel jelentős tehertől szabadította meg az önkormányzatot. A cég az átépítéskor Várnai László szerint igen eltúlzott árat, 130 millió forintot adott meg a felújítás összköltségeként. A Monsoon Rain éves mérlegei szerint azonban még ezt a magas induló költséget is gyorsan ki tudta termelni a cég, hiszen 2019-re már a 87 milliót is meghaladta az éves tiszta nyereség. A hatályos zuglói közterület-használati rendelkezések szerint – amelyek 200 forint/négyzetméter/nap bérleti díjat írnak elő a kiemelt területen lévő teraszos helyek számára – egyébként több mint 4 millió forintot kellene fizetnie a helynek havonta (a járvány után, hiszen most éppen az önkormányzati helyiségek után nem kell bérleti díjat fizetniük az éttermeknek). Várnai László, a Civilzugló Egyesület önkormányzati képviselője lapunknak azt mondta, jelentős értékaránytalanság címén a szerződés felmondását fogja kezdeményezni a testületben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik