Belföld

Változó világ, változó szokások

Shutterstock/Uniomedia
Shutterstock/Uniomedia
Köztudott, hogy a cigaretta káros, és számos betegség kialakulásáért felelős. Az ugyanakkor már kevésbé ismert, hogy a cigaretta égése során keletkező, füstben lévő vegyi anyagok a dohányzással kapcsolatos betegségek elsődleges okozói. Sőt, ez a több ezer vegyi anyag mindannyiunk egészségét veszélyezteti! Mint annyi más területen, a tájékozottság és tudatosság itt is elősegíthet kedvező irányú változásokat.

A Földön jelenleg több mint 1 milliárdan, hazánkban pedig több mint 2 millióan dohányoznak, ezért ez nem csak egyéni, de társadalmi probléma is. A dohányzás kapcsán sokan tévesen hiszik azt, hogy elsősorban a nikotin a felelős a dohányzáshoz köthető megbetegedésekért, miközben a tudomány mai állása szerint elsősorban az égés, és az égés során keletkező füstben lévő káros anyagok ezeknek a betegségeknek az elsődleges forrásai. A cigaretta égése során keletkező füstben több ezer vegyi anyag van, melyek közül az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala (FDA) 93-ról megállapította, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre.

Gondolj magadra és a környezetedre is!

A cigarettafüst egyébként nem csak a dohányosokra, hanem közvetlen környezetükre is káros, tehát szinte mindenki ki van téve a cigarettafüst okozta ártalmaknak. Épp ezért a legjobb, ha eleve el sem kezdjük a dohányzást, így tudjuk a legjobban megvédeni saját magunk és szeretteink egészségét. Ha már dohányzunk, akkor törekedni kell arra, hogy mihamarabb abbahagyjuk ezt a káros szokást, hiszen a leszokással egyértelműen csökken a dohányzással kapcsolatos megbetegedések kockázata. Ugyanakkor vannak olyan felnőtt dohányosok, akik valamilyen okból mégsem szoknak le. Nekik érdemes tájékozódniuk a cigarettánál alacsonyabb károsanyag-kitettséggel járó alternatívákról.

A tudomány fejlődésének köszönhetően napjainkban már léteznek a dohányzás területén különböző füstmentes technológiák. Ezekben közös, hogy égés és füst nélkül működnek, de az adott technológián belül eltérő működési elvek vannak, emiatt fontos a megbízható forrásból történő tájékozódás. Ide soroljuk a nikotintartalmú folyadék elektronikus hevítésén alapuló e-cigit, a dohányhevítéses technológiát vagy a nikotinsóval működő technológiát. A tévhitekkel ellentétben ezek nem leszoktató eszközök, hanem a cigarettánál alacsonyabb károsanyag kibocsátással járó technológiák azoknak a felnőtt dohányzóknak, akik valamiért nem szoknak le a dohányzásról.

Ezek a füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, mert egyrészt hosszú távú hatásuk még nem ismert, másrészt tartalmaznak például nikotint, ami erősen addiktív hatású és többek között megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást is. A dohányzás okozta ártalmakat továbbra is úgy tudjuk a leghatékonyabban elkerülni, ha tartózkodunk a dohány- és nikotin tartalmú termékek fogyasztásától, vagyis ha egyáltalán nem dohányzunk.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.

ÉRDEKEL A TÉMA?

Amennyiben a téma felkeltette az érdeklődésed, nézz körül a tudományos cikkeink között, ahol naprakész tanulmányokat és friss híreket találsz a dohányzás jövőjével kapcsolatban.

OLVASS TOVÁBB

Kiemelt kép: Shutterstock/uniomedia

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik