Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Belföld koronavírus

Másfél milliós büntetést kaphatott Gődény a március 15-ei tüntetés miatt

Komoly pénzbüntetéseket szabott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság a március 15-ei tiltakozások miatt. A police.hu oldalra feltöltött tájékoztatás szerint négy és félmillió forintos közigazgatási büntetést szabtak ki négy emberre összesen a jogellenes gyűlések szervezése, illetve tartása miatt.

Mivel külön büntetés szokott járni a gyülekezés szervezéséért, valamint a tartásáért is, ez azt jelenti, hogy hat közigazgatási büntetést szabhattak ki a Gődény György féle, valamint a mi hazánkos Vigadó téri tüntetés kulcsfigurái között, azaz két személy nagy valószínűség szerint két pénzbüntetést is kapott.

Mivel szinte biztosra vehető, hogy a rendőrség nem tett különbséget a Toroczkai László és a Gődény áltat szervezett megmozdulás főszereplői között, ez azt jelenti, hogy hat egyenlő részre kell osztani a 4 és félmilliós összbüntetést. Ez pedig azt jelenti, hogy a vírustagadó gyógyszerész a február végi tüntetésért kapott milliós büntetés után, ezúttal másfél milliós büntetést kaphatott a tiltakozás szervezéséért, és tartásáért.

Kapcsolódó

A BRFK ezúttal is felhívta a figyelmet arra, hogy a járványügyi veszélyhelyzetben gyűlések szervezése, tartása, valamint az azokon való részvétel is komoly szankciót von maga után. Egyúttal arra is figyelmeztettek, hogy a rekordokat dönt a fertőzöttek száma, és egyre többen szorulnak kórházi kezelésre, s kerülnek lélegeztetőgépre. A koronavírusban elhunytak száma átlépte a napi kétszázat. Ilyen körülmények között gyűlést szervezni, tartani pedig nemcsak felelőtlenség, hanem játék is mások életével.

Kapcsolódó
Egymilliós büntetést kapott a tüntetésért Gődény György
A vírustagadó gyógyszerészt többször is kihallgattak a tüntetés előtti napokban egy másik ügyben rémhírterjesztés miatt.

Fontos tudnivaló, hogy a gyűlésen történő részvétel is szankciót von maga után. A résztvevők százötvenezer forintig, ismételt elkövetés esetén pedig kétszázezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatók, ha pedig szabálysértési eljárás indul, a pénzbírság akár ötszázezer forint is lehet.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.