Belföld

Március 15-ig meghosszabbította a kormány a korlátozásokat

MTI/Balogh Zoltán
MTI/Balogh Zoltán

Addig indokolt a korlátozásokat fenntartani, amíg a szakembereknek ez a véleménye. A harmadik hullám elérte Magyarországot

– ezt Gulyás Gergely jelentette ki a kormányinfón. Megjegyezte, hogy a következő 1-2 hétben a számok romlani fognak, egyes előre jelzések szerint drámaian. A fertőzés fel fog gyorsulni, a következő két hét nehéz lesz – tette hozzá, majd kijelentette:
 Március 15-ig a kormány a jelenlegi szabályokat fenntartja. 

A miniszter arról is beszélt, hogy a következő két hétben felgyorsul az oltások beadása, több embert oltanak majd be, mint eddig összesen. Gulyás ezt követően ez ellenzéket kritizálta, és az ellenzéki pártokat oltáselleneseknek nevezte.

Gulyás újságírói kérdésekre válaszolva elmondta:

  • a Jobbik a Puskás Aréna ügyével a Jakab Péter balesete körüli körülményekről akarta elterelni a figyelmet,
  • Müller Cecília már többször jelezte, hogy akik a „frontvonalban”dolgoznak, azok kapjanak oltást, így a miniszterelnök is. Orbán Viktor a kínai vakcinával szeretne oltakozni, de arra nem válaszolt Gulyás, hogy kik kapnak még oltást a frontvonalból,
  • a következő két hétben több fertőzött lesz, több ember lesz kórházban és több ember lesz lélegeztetőgépen,
  • koncertek, gyűlések csak akkor lehetnek, ha a társadalom már elérte a nyájimmunitást,
  • március 1-től kapják meg postán a védettségi igazolványt azok, akiket már korábban beoltottak, vagy a védettségük fennáll. Számukra a karantén alóli felmentés biztosra vehető,
  • nem fog válogatni a vakcinák között,
  • az ügyeleti szabályokkal kapcsolatban teljes felhatalmazást adott a kormány az Országos Kórházi Főigazgatóságnak, de nem gondolják, hogy minden ügyeletért azonos díjazás kell, hogy járjon. Az orvosok döntő többsége aláírhatja az új szerződést,
  • magánszolgáltatók nem olthatnak, az állam ugyanis azonnal lefoglalná az országba érkező oltóanyagokat,
  • a kormány kész tárgyalni az önkormányzatokkal az iparűzési adó egy részének kiesése miatt, de továbbra is úgy gondolják, hogy jó döntést hoztak és fontosnak tartják, hogy a pénz a vállalkozásknál maradjon,
  • alaposan megvizsgálták a kínai vakcinát és csak ezután engedélyezték,
  • egy hétvégén egymillió embert be tudnak oltani,
  • a hosszú soroknak az az oka, hogy sokan 2-3 órával az időpont előtt jelennek meg, ezért alakulnak ki torlódások az oltóhelyeken,
  • óraátállítás ügyében jó lenne, ha az unió hozna döntést, a kormány szerint a nyári időszámítás a jobb,
  • remélik, hogy nem lesz negyedik hullám, a harmadik hullámban viszont megközelítheti a fertőzöttek száma a második hullámban tapasztaltakat,
  • a bértámogatásokat folyamatosan utalják,
  • home-office jogszabályt fogadtak el: meg lehet állapodni a munkavállalóval a távmunkáról, a munkáltató hozzájárulhat a munkavállaló kiadásaihoz,
  • Kósa Lajos és a „csengeri örökösnő” ügyéről nem beszélt a miniszterelnökkel, de Kósa a bűncselekmény sértettje,
  • a gyógyfürdők azért nyithatnak, mert az gyógyellátásnak minősül,
  • márciusban és áprilisban 500-500 ezer vakcinára számítanak, májusban pedig 3,5 milliót kapunk, ha minden jól megy,
  • a kormány nyilvánosságra hozza majd a vakcinákkal kapcsolatos szerződéseket,
  • Magyarország eszközökkel segít Szlovákiának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik