Belföld

A főváros szerint készül Orbán „lopakodó” olimpiai programja

Benko Vivien Cher / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda
Benko Vivien Cher / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda
A Főpolgármesteri Hivatal nem hisz Fürjes Balázsnak.

Fürjes Balázs az ATV-ben ugyan azt nyilatkozta, hogy a kormány nem foglalkozik az olimpia megrendezésével, ám a Főpolgármesteri Hivatal szerint egyre nyilvánvalóbb, ez nem igaz, mert „lopakodó olimpiai program” megvalósításán dolgoznak.

A városháza közleménye szerint az államtikár által felügyelt beruházások egy része (atlétikai centrum, kézilabda csarnok, evezőspálya) sem nagyon magyarázható mással, mint az „újratöltött olimpiai vágyálommal”. Külön kitérnek rá, hogy a Galvani híd megépítése is ezért kerülhetett az Albertfalvai híd elé.

A főváros azért támogatná inkább annak megépítését, mert az Albertfalvai híd 250 ezer dél-budapesti ember közlekedését segítené, a Galvani viszont főleg az oligarchák, ingatlanbefektetők érdekeit szolgálná. Nem tartják véletlennek, hogy a kormány legfontosabb budapesti beruházásai

a Garancsi-lakópark közlekedési beruházásai (Garancsi-villamos és Garancsi-híd).

A főváros eddig egyetlen okból bólintott rá a Galvani hídra, az pedig a belváros forgalomcsillapítása volt. Ezt a kormány nem a híddal, hanem a dugódíj bevezetésével akarta elérni, amitől viszont Fürjes Balázs már elhatárolódott, így viszont érthetetlen, mi szól a Galvani híd mellett. A városvezetés célja a Csepel és a dél-budapesti kerületek közötti közlekedés segítése, nem az agglomerációs forgalom átvezetése a városon.

Azt írták, a régi adatokra épülő terveket felül kell vizsgálni, csak azt megépíteni, amire a budapestieknek kell. Tévedésnek nevezik, hogy az Albertfalvai hídhoz 15-20 kilométeres alagutat kell építeni, úgy vélik, Fürjes Balázs akar városi autópályákat Budapesten.

Kapcsolódó
Karácsony: 400 forintos dugódíjjal tervez a kormány, Fürjes szerint eszükben sincs ilyesmi
A Galvani híd csak így biztosítja a remélt és szükséges forgalomcsökkentést.

Nehezményezik, hogy a kormány nem árulja el, milyen közösségi közlekedéseket finanszírozna Budapesten, és egyelőre a Lánchíd felújítására ígért 6 milliárd forintra is hiába várnak.

Orbán nagyon szeretne olimpiát

A miniszterelnök erről akkor beszélt, amikor év végén nagyinterjút adott kedvenc lapjának, a Nemzeti Sportnak. A sportfejlesztésekről azt mondta, mindent úgy kell elvégezni, hogy a szemünk előtt ne a 2020-as Magyarország legyen, hanem a 2030-as.

Az akkori hazánk önbecsülésben és teljesítményben egy nagyságrenddel meghaladja majd a mostanit, legyen szó gazdaságról, szellemi életről vagy éppen sportról.

És persze szeretném még megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez.

Orbán Viktor, utalva a NOlimpia mozgalomra, arról is beszélt. hogy ha nem lett volna a belföldi merénylet

legkésőbb 2032-re ezt el is értük volna. De nálunk minden meccs addig tart, amíg meg nem nyerjük.

Kapcsolódó
Kulcsár Krisztián: A budapesti olimpiarendezés nemzetegyesítő, ne pedig a szakadékokat szélesítő ügy legyen
Vajon miért gondolja úgy a MOB, hogy a kormány által visszavont 2024-es pályázat után pont ebben az egészségügyi és gazdasági válsághelyzetben jött el az ideje a 2032-es budapesti olimpia gondolatával foglalkozni? Aki válaszol, Kulcsár Krisztián a MOB elnöke.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik