Belföld

Trágyagödörbe tették a dílert, majd összeverték és szájába tömték a drog helyett kapott kénport

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett önbíráskodás és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Komáromi Járási Ügyészség azzal a két férfivel és egy nővel szemben, akik összeverték a dílert, majd trágyát tömtek a szájába azért, mert kénport adott el nekik drog helyett.

Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy 5 év 5 hónapot, és 5 év közügyektől  kértek a három vádlottra arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismerik a tettüket, és lemondanak a tárgyalás jogáról is.

A díler tartozott a két férfinek, és megbeszélte, hogy droggal fizet nekik, azonban ehelyett MSM nevű anyagot adott át. Az elkövetők ezért megbeszélték, hogy jól „megleckéztetik”, és a jogosnak vélt követelésük érvényesítése érdekében megverik.

Az elkövetők rávették a dílert egy tavaly júliusi este, hogy autóval menjen velük a Komárom határában lévő földútra. A két férfi a gépkocsiból kihúzta a dílert, akit testszerte ütlegeltek, miközben 10 ezer forintot és egy telefont követeltek tőle. A nő telefonjával rögzítette a bántalmazást, miközben azt mondta a dílernek, hogy „könyörögj az életedért!”, és biztatta a társait.

A két férfi ezt követően egy trágyagödörbe nyomták a dílert, majd a szájába töltötték a nekik átadott fehér port, és nagy erővel, testszerte megütötték, megrugdosták. Az elkövetők megfélemlítés céljából a gödör mellé készítettek egy zsákot, az egyik férfi baseball ütővel megöléssel fenyegette a dílert. Az elkövetők ezt követően elvettek az áldozatuktól hatezer forintot, a 70 ezer forintos mobilját, és a sapkáját is.

A komáromi rendőrök a sértettől elvett sapkát és telefont lefoglalták. A díler nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de a szemtájékot ért behatás alkalmas volt súlyosabb sérülés elszenvedésére is. Az ügyészség öt év öt hónapot kért az elkövetőkre beismerés esetére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik