Nem értem, mi magyarázza ezt a kapkodást? Azt se látom át, hogy mitől jut több pénz egy alapítvány által fenntartott egyetemnek, mint az államinak?
Ekképp meditált a pécsi egyetem egyik idős tanára, amikor megkérdeztem tőle, mi indokolja az intézmény sietős átszervezését.
Ezt követően a PTE rektorát, Miseta Attilát kérdeztem. A patikus családból származó Miseta Pécsett végezte az egyetemet, itt kezdte és építette fel szakmai karrierjét, mindig is laboratóriumi kutatóorvosként dolgozott, és miután két cikluson át dékánja volt az orvosi karnak, 2018-ban sikerrel pályázta meg a 20 ezer diákot oktató campus rektori posztját. Az egyetemen mindenki tudta róla, hogy konzervatív, jobboldali beállítottságú, ennek ellenére a kormánykörök nem őt menedzselték volna az egyetem élére. Mellette szólt azonban a kutatói és vezetői teljesítménye, ez utóbbit az is számszerűsítette, hogy az egészségügy alulfinanszírozottsága miatt állandó pénzügyi nehézségekkel küszködő orvosi kar évente 7 milliárd forinthoz jut az angol és a német nyelvű oktatás tandíjából. Misetában a politikai szimpátia és az ezidáig egyetlen munkáltatója iránti elkötelezettség vív harcot, amikor állást kell foglalnia a PTE jövőjéről. Jelesül arról, hogy kérje-e az egyetem a kormánytól az alapítványi intézménnyé történő átszervezését.
A PTE első körben nem kérte ezt. Mint arról írtunk, múlt csütörtökön a szenátus úgy döntött: nem szavaz ebben a kérdésben. A rektor maga vette le napirendről a voksolást, mivel tisztán kívánt látni például a klinikák jövőjéről.
Amúgy a PTE alkalmazottai és hallgatói korábban is bizonytalan kimenetelűnek látták az átszervezést. Ezt a bizonytalanságot fokozta, hogy múlt kedden a PTE Free elnevezésű csoport online plénumot rendezett az átszervezés várható hatásairól, és a 800 résztvevőt a nethez csaló párbeszéd megszólalói között ott voltak a már alapítványi finanszírozású egyetemek középszintű vezetői is. A Miskolci Egyetem és a Corvinus tanárai arról beszéltek, hogy egyetemük elveszítette szervezeti és gazdálkodási autonómiáját, és náluk már minden kardinális kérdésben a kormány által kinevezett kuratóriumé a döntő szó.
Tegyük hozzá, a PTE dolgozói korábban is tudták-sejtették ezt, amiképp azt is, hogy a felsőoktatási modellváltásnak hívott átalakítási folyamat végén elveszítik közalkalmazotti státuszukat. Tudták, hogy – beleegyezésükkel vagy anélkül – állami alapítású vagyonkezelő alapítvány által fenntartott intézménnyé válik egyetemük. Ezzel az egyetem kikerül a közvetlen állami irányítás alól, a kormány azonban hosszú távú szerződéssel szavatolja az intézmény állami finanszírozását. Az ígéret szerint az alapítványi egyetemek jelentős többletforráshoz jutnak, a dolgozók az első két évben 15-15 százalékos béremelést kapnak. Utóbbi jól hangzik, ám azt, hogy a többletbevétel miért van hozzáláncolva az alapítványi léthez, senki sem értette. Miseta Attila ezzel kapcsolatban így fogalmazott:
Tőlem azt kérdezik az egyetem dolgozói, hogyha az állam több pénzt tud majd adni az alapítványi egyetemnek, akkor miért nem tud többet adni a mostaninak? Mindamellett jó, hogy több pénzhez jutunk, és az is jó, hogy alapítványi egyetemként egyszerűsödne a gazdálkodásunk: jelenleg szinte minden beszerzésünk közbeszerzés, és ennek körülményes adminisztrációja miatt fenn kell tartanunk egy drága és lassú gigaszervezetet. Biztos vagyok abban, hogy összességében olcsóbbak lennének a vásárlásaink, ha azokat nem közbeszerzéssel, hanem piaci alkukkal intéznénk. Úgyhogy akár még örülhetnénk is az átszervezésnek, hisz több pénzt kapunk, és a pénzünkért többet vásárolhatunk.
Arra a közbevetésemre, hogy a jelek szerint mégsem örülnek, Miseta azt mondta, a bizonytalanság miatt vannak aggodalmaink. „Nem tudjuk, hogy mit tartalmaz majd az egyetem alapító okirata, kinek a javaslatai alapján áll fel a kuratórium, és milyen szerepet kapnak az irányításban a jelenlegi döntéshozó szervek, a szenátus és a kari tanácsok. Ezeket tisztázni szükséges.”
Megkérdeztem több, meghatározó egyetemi oktatót, s ők általában kevésbé diplomatikusan fogalmazták meg gondolataikat. Az egyik tanszékvezető így összegezte véleményét:
A kormány karácsony előtt szólított fel minket arra, hogy január végéig döntsünk a modellváltásról. A sietség azt üzeni, hogy mindenképp le akarják nyomni az átalakítást a torkunkon.
A PTE vezetése – a baljós előjelek ellenére – úgy viselkedik, mintha látna esélyt a megállapodásra a kormánnyal. Ám azt pontosan tudják, hogy a törvények alapján a kuratóriumba csakis a kormány nevében tárgyaló fenntartó, az innovációs minisztérium delegálhat tagokat. Vagyis az a kérés, hogy a PTE – amiképp azt az egyetem vezetése szeretné – javasolhasson kurátorokat, ütközik a törvénnyel.
– mondta a fentebb már névtelenül idézett tanszékvezető.
A PTE általam megkérdezett tanárai azonban nem hisznek abban, hogy ez megtörténhet. Véleményük szerint a kormány célja az, hogy a kuratóriumokba kinevezett tagokon keresztül betonba öntse a Fidesz által hirdetett illiberális eszméket az egyetemek vezetésében és azon keresztül az egyetemek szemléletében, világnézetében. Ha a Fidesz-KDNP tandem elbukja is a következő választások valamelyikét, a kuratóriumok akkor is szinte „kirobbanthatatlanok”. Ha meghal egy kurátor, akkor a csonka kuratórium választ új tagot, így a grémium nézetrendszere mindaddig változatlan, amíg a jelenlegi kormánypártok nem szorulnak egyharmad alá, és az épp hatalmon lévő kormány nem hívja vissza a Fidesztől örökölt kurátorokat.
Dobay Péter közgazdász informatikus, a PTE nyugalmazott professzora a fentiek okán ekképp fogalmaz:
Ez az átszervezés egy lopakodó vagyonátadás vagy inkább -kimentés. Nemcsak az egyetem hatalmas ingatlanvagyonát szerzik meg, hanem az ennél ezerszer értékesebb tudásvagyont is. Az átszervezés révén a jelenlegi politikai hatalom megpróbálja örökre a saját embereire bízni az egyetemet. Az alapítványi egyetemnek joga lesz a saját ideológiai meggyőződése szerint alakítani a programját, ezt a törvény megengedi. Ne higgyük, hogy ezt nem fogják megtenni.
Adódik a kérdés: vajon jogilag támadható-e ez az átalakítás? Erről a PTE jogi karának dékánját, Fábián Adriánt kérdeztem. „A tervezett szisztéma nem sérti a jogszabályokat és az alkotmányt” – válaszolt röviden a dékán. Akkor sem, ha egy sajátos vagyonkimentésről van szó, kérdeztük. „Az tény, hogy erre utal a sietség, az információk elhallgatása, a vélemények ki nem kérése, valamint az, hogy egy olyan rendszer áll fel, aminek eredményeként az egyetemek irányításába többé nem lesz beleszólása az intézmények munkavállalóinak, s eközben a társadalom számára is ellenőrizhetetlenné válnak az egyetemek. Ám a jogszabályokat úgy alakították, hogy mindez jogsértés nélkül megvalósítható legyen.”
A PTE uniós jogban járatos oktatóit is megkérdeztem, hogy megtámadható-e nemzetközi bíróságon az átalakulás, ők névtelenséget kérve egyértelmű nemmel válaszoltak. Szerintük az átszervezés nem ütközik uniós vállalásainkkal, nem valósul meg általa kötelességszegés, nem sérülnek az emberi jogok. Attól, hogy az intézményi autonómia megrokkan, még nem támadható az átszervezés, mert az egyetemi autonómia fogalma egy absztrakció, amivel az uniós jogharmonizáció sosem foglalkozott. Mindezek alapján sokan hiába érzik azt, hogy az átszervezés vagyonkimentés egy, a mostani kormányhoz közel álló szellemi közösség részére, a folyamat nemzetközi bíróságon nem, legfeljebb politikai fórumokon támadható, vélték a megkérdezett jogászok.
Az egyetem átalakítása utáni esetleges ideológiai zártság elsősorban a társadalomtudományok művelőit fenyegethetik. Heidl György, a PTE bölcsészkarának dékánja nem vitatja ezt, ám az 53 esztendős eszmetörténész még reménykedik: mint mondta, a tárgyalások még ezután kezdődnek a kormánnyal, arra kell törekedniük, hogy az egyetem megőrizze a mozgásterét.
– Ez eddig egyik átszervezett egyetemnek sem sikerült – jegyeztem meg.
– De, az állatorvosinak igen.
– Az ott folyó oktatást aligha befolyásolják ideológiai kérdések – bólintottam rá. – Egészen más viszont a történelem, az irodalom, a szociológia vagy kommunikációelmélet helyzete. Ha kurátorok és az általuk kinevezett kar- és tanszékvezetők rákényszerítenek a tanárokra egy kizárólagos ideológiájú oktatást, akkor az említett szakokon végzett pedagógusok ugyanazt viszik majd el az általános és középiskolákba egy generáción át. Ettől nem tartanak a bölcsészkar tanárai?
– Nem félek attól, hogy a kuratórium beleszólna a tantárgyak oktatásába. Ha a kuratórium egy tudománytalan nézetrendszert tenne náluk kötelezővé, akkor itt lázadás törne ki, és a tanáraink kilencven százaléka elmenne tőlünk. De nem félek ettől, mert látom, hogy az egyetem a tárgyalásokon ragaszkodni fog az elveihez. Így ahhoz, hogy a kuratóriumba az általunk megnevezett személyiségek legyenek többségben, és hogy a szenátus dolgozza ki az intézmény szervezeti szabályrendszerét, és az egyetem vezetője legyen a munkáltató.
– Amit ön mond, az mennyire általános vélemény a bölcsészkaron?
– Alapvetően nem magamat képviselem, hanem a kart, azokat, akik megválasztottak. De a magam véleménye is ugyanez.
– A kormány jelenleg a három legnagyobb vidéki egyetem átalakítására készül. Az egyetemek tárgyalási sanszait javítaná, ha egységesen lépnének fel. Szeged hasonló álláspontot képvisel, mint Pécs, de Debrecen feltétel nélkül belement az átszervezésbe.
– Tudomásom szerint nem feltételek nélkül mentek bele.
– A történet kapcsán azért itt többen eltréfálkoztak, hogy Debrecen az más, mint Pécs, mert ott az egyetemen Putyint díszpolgárrá választották, Pécsett ez aligha történhetne meg.
– Szerintem is elképzelhetetlen lenne ez Pécsett.
Azt, hogy a PTE tanárai hajlandók lennének parancsszóra feladni a szakmai meggyőződésüket, a bölcsészkar modernkori történeti tanszékének vezetője, Vitári Zsolt is kizárta: „A világra nyitott, reflexív és multiperspektivikus történészeket és tanárokat akarunk képezni, ahol nem az évszámok és a csaták a legfontosabbak, hanem az, hogy az emberek miképp éltek és gondolkoztak a különböző korokban. Ám látjuk azt is, hogy az alaptantervben és egyre több tankönyvben más elveket vallanak, és szakmaiatlan, egynézetű politikai értelmezést kap a múlt. Ennek ismert eleme például Magyarország második világháborús felelősségének elbagatellizálása, vagy az, ahogy háttérbe szorítjuk a felelősségünket a nemzeti kisebbségek elnyomásában és a németek háború utáni kitelepítésében. Ha ez a nézetrendszer válna itt kötelezővé, akkor megtagadnánk annak tanítását. Nyilván lennének megalkuvók, a többséget azonban nem ijesztené semmiféle retorzió. Bevallom, rezignáltak vagyunk a jövőt illetően, nem hisszük, hogy a kormányt fel lehet tartóztatni, biztos vagyok benne, hogy lesöprik a pécsi egyetem kéréseit, és ahogy sarokba szorították az akadémiát, velünk is ezt teszik. Ez a cél, nem pedig az, hogy több pénzhez jussunk, az csak egy szöveg.
Miseta Attila igyekszik megőrizni optimizmusát:
Az átalakítás számunkra egy lehetőség. Ha az előnyök felülmúlják a hátrányokat, akkor élni szeretnénk vele, és akkor igent mondunk rá.
