Belföld koronavírus

Délután kinyitottak, este 60 napra bezáratta a rendőrség a belvárosi vendéglátóhelyet

A rendőrség azonnali hatállyal hatvan napra bezáratta és 500 ezer forint pénzbírságra büntette a fővárosi Madách téri Központot, írja a vendéglátóhely a Facebook-oldalán.

A hely tulajdonosai a Telexnek arról beszéltek, több hónapig teljesen be voltak zárva, pénteken az összes maradék tartalékukat összeszedve nyitottak ki.

Elmondásuk szerint személyes átvétellel, elvitelre szolgálták ki a vásárlókat. Az üzlethelyiségbe egyszerre 4 főt engedtek be, a kint folytatódó sort pedig koordinálták, ügyelve arra, hogy az emberek mindenhol tartsák a 1,5 méteres távolságot. A maszkhasználatra és az egyéb védelmi szabályokra külön táblán hívták fel a vásárlóik figyelmét.

Az elviteles akciót eredetileg péntek délután 3-tól este 7-ig hirdettük meg, de fél 7-kor teherautónyi rendőrség érkezett meg, elzavarták a vásárlókat

– mondták a lapnak.

Fél órával a tervezett zárás előtt 15 ember állhatott sorba a Központon kívül, a dolgozók szerint a szükséges távolságot betartva, amikor megjelentek nagy létszámban a rendőrök.

A rendőrök először arról tájékoztatták a hely tulajait, hogy 30 napra kell bezárniuk és bírságot is kaphatnak, ezt később szigorították. Azt, hogy pontosan mivel sértettek szabályt, nem közölték velük, csak a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet számára hivatkoztak.

Kapcsolódó
Február elsején kinyit a nagykanizsai söröző, szeretettel várják a rendőröket és a NAV dolgozóit
Mivel semmiféle támogatást nem kaptak a kormány részéről, ők sem támogatják a kormány munkáját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik