Nagyvilág koronavírus

Bukarestben lazítanak

Enyhítenek a járványügyi korlátozásokon Bukarestben hétfőtől, miután három egymásutáni napon is három alatt volt az elmúlt két hétben jegyzett, ezer lakosra számított új fertőzések száma.

A sürgősségi helyzetek helyi bizottsága pénteki döntése értelmében – ha a hétvégén nem rosszabbodik a járványhelyzet – hétfőtől kinyithatnak a vendéglők, a színházak és a mozik, de csak kevesebb mint harmadannyi vendéget, illetve nézőt fogadhatnak, mint a férőhelyeik száma.

A bizottság annak ellenére hozta ezt a döntést, hogy Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter a testületnek küldött levelében a korlátozások fenntartása mellett érvelt. Többek között arra is hivatkozott, hogy pénteken újabb két esetben azonosították a fővárosban a vírus Egyesült Királyságból elterjedt, a korábbinál jóval fertőzőbb változatát. Egyik fertőzött sem járt külföldön az elmúlt időszakban, ami arra utal, hogy az országban is terjed a veszélyesebb vírusváltozat.

Az elmúlt napokban tovább javult a járványhelyzet Romániában, már csak Temes és Kolozs, valamint a fővárost körülvevő Ilfov megyében haladja meg a hármat az ezer lakosra számított fertőzések száma. A megyék közel kétharmada másfél alatti fertőzöttségi rátával már a zöld besorolásba került. A székelyföldi Hargita megyében csupán 11, Kovászna megyében pedig mindössze 18 új fertőzést diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában.

Pénteken nyolcezer alá esett a kórházakban ápolt koronavírus-betegek száma, az intenzív terápiás osztályokon kezelt betegeké pedig ezer alá csökkent. Legutóbb október negyedikén kezeltek nyolcezernél kevesebb fertőzöttet a kórházakban, és november 3-án volt ezer alatti a súlyos esetek száma.

Pénteken közel 2700 új esetet jelentettek be, ami ötszázzal kevesebb, mint az elmúlt két hét átlaga. A pénteken bejelentett 74 halálos áldozat is kevesebb, mint az utóbbi 14 nap napi elhalálozásainak az átlaga (82). Március óta Romániában 706 475-en fertőződtek meg az új típusú koronavírussal, és 17 628-an haltak meg a járvány következtében.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik