Marjai János /24.hu
Belföld

Megvan a kivitelező, aki nettó 19 milliárdért újíthatja fel a Lánchídat

Eredményesen lezárult a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás, az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18,8 milliárd forintért Magyarország egyik legfontosabb kulturális örökségét és szimbólumát – írja közleményében a BKK. Ebben még az is szerepel, hogy a Fővárosi Önkormányzat „a kormányzati megszorító intézkedések ellenére is előteremtette az eljárás eredményessé nyilvánításához szükséges további bruttó 3,5 milliárd forintot, így már csak a Magyar Kormány által ígért, de mind a mai napig meg nem kötött támogatási szerződés hiányzik, amely lehetővé tenné a felújítás megkezdését.”

Még decemberben írtuk meg, hogy összesen két ajánlat érkezett a Lánchíd felújítására.

Kapcsolódó
Két ajánlat érkezett a Lánchíd felújítására, épp azoktól, akiket megfenyegetett a kormány
Nem ezt várták, de a NER-kompatibilis cégek visszavonulót fújtak.

Egyik az Apáthy Endre érdekeltségébe tartozó A-Híd Építő Zrt.-től jött, a másik az osztrák tulajdonú Strabag Általános Építő Kft.-é volt. „Vagyis a várakozásokhoz képest némi meglepetésre éppen a NER-kompatibilis kettős maradt távol a versenytől: a Közgép, amelynek főtulajdonosa Szíjj László tiszakécskei vállalkozó, a Duna Aszfalt csoport főmogulja, egyben Szijjártó Péter külügyminiszter jachtos vendéglátója, valamint az Abronits Róbert érdekeltségébe tartozó Dömper Kft.-vel felálló konzorcium” – írtuk.

Decemberben azt is megírtuk, hogy a 24.hu által megismert bontási jegyzőkönyv alapján, amelyben a december 15-ei határidőig beérkezett ajánlatokat ismertették,

  • az A-Híd 18,721 milliárd forintért,
  • a Strabag 19,624 milliárd forintért vállalná a munkát.

Azaz most a legolcsóbb ajánlat nyert.

A BKK hétfői közleményében még azt írta:

  • A híd felújítása bruttó 26,75 milliárd forintból valósulhat meg. “A bruttó ár a nyertes nettó ajánlati ár mellett az ilyenkor kötelező 10 százalékos tartalékkeretet, a jogszabályok által előírt műszaki ellenőri, valamint egyéb költségeket (hatósági díjak, független labor, szakértői díjak) és az ÁFÁ-t is tartalmazza.”
  • A szerződéskötésre az eredményhirdetést követően – figyelembe véve a Kbt. moratóriumra vonatkozó előírásait is – legkorábban 2021. január végén kerülhet sor.
  • A munkaterület átadása, vagyis a felújítási munkálatok elkezdése 2021. február végén, míg a műszaki átadás-átvételi eljárás, a munkálatok befejezése 2023 őszére történhet meg.
  • A felújítás során a híd 18 hónapig a forgalom elől teljesen elzárt munkaterület lesz, a nyertes ajánlattevő által elkészített és a mérnök részéről munkakezdés előtt jóváhagyott ütemterv alapján.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.