Belföld

Bayer Zsolt a bíróságon harcol a vári lakásaiért

Bárdi Bálint / 24.hu
Bárdi Bálint / 24.hu
„Hajrá, találkozunk a bíróságon!” Üzente az I. kerület polgármesterének.

A Magyar Nemzet publicistája a Magyar Nemzetnek azt mondta, már több mint két éve folyik rágalomhadjárat a vári lakosok, főleg a Fidesz-szimpatizánsok, ellen. Bayer  Zsolt arról, hogy az I. kerület polgármestere jelezte, pert indít ellene az önkormányzat, azt mondta:

hajrá, találkozunk a bíróságon!

A Magyar Nemzet felidézi: a budai Várban a lakások többsége az  önkormányzaté, azokat úgynevezett örökbérleti konstrukcióban lehet bérelni. Ez a jog örökíthető. A lakásokat megvenni nem lehet, de elcserélni igen. A Fidesz-alapító újságíró lakásügyét is a 24.hu derítette fel, Bayer szerint „nyilván megbízásból”, V. Naszályi Márta polgármester szerint azonban ő játszotta ki a törvényt, amit maga ismert el az Azonnali.hu-nak adott interjúban.

Kapcsolódó
Bayer Zsolt vári lakásszerzéséről: mindenki rá van kényszerítve, hogy törvénytelenséget kövessen el
A Fidesz-tag publicista azzal is védekezett, hogy nem ismerte a törvényt lakásszerzése idején.

A publicista most a Magyar Nemzetnek jelezte, minden a hatályos jog szerint történt.

Minden a hatályos lakásügyi törvények és szabályozások szerint történt lakáscserével, értékkülönbözet megfizetésével, a törvény szerint intéztem, illetve intézték az ügyvédek. Csakúgy, mint mindenki másét. A mindenki másba beletartoznak baloldali közszereplők is.

Bayer Zsolt szerint „lesznek itt még meglepetések”. Azt mondta, az  újabb információkat a sajtóban fogja közzétenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik