Belföld

A rendőrök vetettek véget M. Richárd szilveszteri kokainos bulijának

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Kábítószer birtoklása miatt állították elő M. Richárdot és több társát az egyik Nyugati téri pizzériából, írja az atv.hu. A portál értesülései szerint tíz embert vittek be a bűnügyi felügyeletben lévő férfihez köthető vendéglátóhelyről.

A BRFK megkeresésünkre azt közölte, hogy december 31-én 22 óra 45 perckor a rendőrök Budapest V. kerületében, egy vendéglátó helyen intézkedtek, ahol tíz ember tartózkodott. Az éttermet hatvan napra be is zárták a járványügyi szabályok megsértése miatt. Hozzátették:

az ott tartózkodó három nővel és hét férfival szemben szabálysértési eljárás indult. Mivel a helyszínen tapasztaltak alapján valamennyien drogot fogyasztottak, ezért mindannyiukat előállították az V. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-birtoklás gyanúja miatt hallgatták ki őket gyanúsítottként.

Értesüléseink szerint kokain és metamfetamin volt M. Richárd vizeletében.

A 2017 májusában történt Dózsa György úti tragédia miatt négy év fogházra ítélt M. Richárdot december közepén helyezték ismét bűnügyi felügyeletbe. Ez azt jelenti, hogy nem kapott nyomkövetőt, és engedély nélkül nem hagyhatja el Budapestet és Pest megyét, valamint hetente kétszer is jelentkeznie kell a rendőrségen.

Megkerestük a Fővárosi Főügyészséget is, hogy megtudjuk, kezdeményezték-e M. Richárd letartóztatását a történtek után. Közleményük szerint a férfi többféle kábítószert fogyasztott el szilveszterkor, és mivel álláspontjuk szerint szándékosan és kitartóan semmibe veszi a szabályokat, a bűnismétlés valós és fokozott veszélye miatt indítványozták a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik