Belföld

30 halálos lakástűz volt 2020-ban dohányzás miatt

Getty Images
Getty Images

Tavaly 30 halálos lakástűz volt dohányzás miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel.

Azt írták, hogy szombat reggel bútorok gyulladtak ki Nyírmártonfalván, a Rákóczi utca egyik családi házának húsz négyzetméteres szobájában. A lángok ágyban dohányzás miatt csaptak fel, égett az ágy és a mellette lévő két fotel is.

A nyíradonyi tűzoltók kiérkezése előtt a hozzátartozók megfékezték a lángokat, a tűzoltók az épületet átvizsgálták, az izzó, parázsló részeket eltávolították. Az épületben egy ember tartózkodott, akinek az életét már nem lehetett megmenteni – tették hozzá.

A közleményben arra figyelmeztettek, hogy jellemzően hamarabb elalszanak az ágyban dohányzók, mint a cigaretta, ami meggyújtja az ágyat és annak környezetét.

Mire felébred az alvó ember, már annyi mérgező füstöt szívott be, hogy sokszor nem lehet megmenteni. Nem kell nagy tűz egy tragédiához, elég, ha egy négyzetméteren izzik valami és füst keletkezik – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik