Belföld koronavírus

Lantos Gabriella: Áprilisban állhat vissza a júniusi helyzet

Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A koronavírus-járvány plató szakaszában vagyunk, de nem tudni, meddig maradunk itt, mondta Lantos Gabriella, az Új Világ Néppárt elnökségi tagja az ATV Start című műsorában.

Az egészségügyi menedzser elmondta: áprilisban fogjuk látni, hogy szigorú korlátozások mellett visszajuthatunk-e a júniusi adatokig. Lantos úgy véli, a kormányzati tájékoztató portálon nem egy adatbázist látunk a járványügyi adatokból, hanem „egy fényképet”, így ezeket nem lehet részleteiben elemezni.

A szakember szerint hatezer halálozás elkerülhető lett volna hazánkban, ha Orbán Viktor helyett a szlovák miniszterelnök kezeli a járványt Magyarországon. Szlovákiához képest ugyanis nálunk háromszor többen hallnak meg egymillió főre vetítve.

Magyarországon elszabadult a járvány, amit a szlovákok nagyon jól csináltak, hogy nagyon korán hoztak meg a korlátozó intézkedéseket, mivel hallgattak a járványügyi szakemberekre

– fogalmazott Lantos. Mint mondta: a járvány elfojtásához az oltás a megfelelő eszköz, azonban kulcskérdés ennek logisztikája, azaz az, hogy jut el tömegekhez a vakcina. A szakember leszögezte: amíg nem oltották át a társadalmat, ugyanúgy be kell tartani a szigorú szabályokat, hogy ne érjük el a harmadik hullámot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik