Belföld

Bűnügyi felügyeletbe került M. Richárd

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Bűnügyi felügyeletbe helyezte a Fővárosi Törvényszék M. Richárdot –  tudta meg a 24.hu. A 2017 májusában történt Dózsa György úti tragédia miatt négy év fogházra ítélt férfival szemben a korábbi kényszerintézkedést alkalmazták.

Ez azt jelenti, hogy M. Richárd nem kapott nyomkövetőt, viszont engedély nélkül nem hagyhatja el Budapestet és Pest megye közigazgatási határát, és hetente kétszer jelentkeznie kell a rendőrségen. Információnkat megerősítette a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya is.

M. Richárd büntetésének a súlyosítását és a letartóztatását kérte az ügyészség a szeptemberi elsőfokú ítélet után. A bíróság azonban elutasította legsúlyosabb kényszerintézkedésre tett indítványt és megszüntette a kecskeméti maffiaperből is ismert férfi bűnügyi felügyeletét. A végzés ellen azonban az ügyészség fellebbezett, és ezt a Fővárosi Főügyészség is fenntartotta.

Kapcsolódó
Négy év fogházat kapott M. Richárd, megszereztük az eddigi bűnlajstromát
„Mi kell ebben az országban ahhoz, hogy valakit örökre leültessenek?" – kérdezte az elhunyt egyetemista fiú édesapja az ítélet után.

A másodfokú ügyészség egyetértett azzal, hogy lényegesen súlyosabb büntetést kell kiszabni M. Richárdra. A főügyészség szerint a férfi letartóztatását erősítette az is, hogy már a Központi Nyomozó Főügyészség is vádat emelt ellene korrupciós bűncselekmények miatt, sőt egy újabb szabálysértési eljárás is indult ellene engedély nélküli járművezetés miatt.

A Fővárosi Törvényszék végül bűnügyi felügyeletbe helyezte a férfit, azzal, hogy csak engedéllyel hagyhatja el Budapestet és Pest megye közigazgatási határát. M. Richárdnak nem kell nyomkövetőt viselnie, viszont hetente kétszer is jelentkeznie kell a rendőrségen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik