Milyen érzések támadtak önben, amikor egy héttel ezelőtt a maga bizarr részleteivel napvilágra került a Szájer-ügy?
Először a karmára gondoltam. Alapesetben senkit nem érdekelne, hogy kihez vonzódik és mivel tölti az estéit egy magyar politikus, ez a történet azért szólt ekkorát nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon, mert Szájer József emblematikus figurája egy olyan kormányzatnak, amelyik hosszú évek óta – korábban még csak verbális szinten, az utóbbi időben már jogszabályokkal is – az LMBT-közösség hétköznapjait akarja tönkretenni. Másrészt nagyon mérges is lettem: hiába nem vagyok már húszéves, naiv, a világot csodálattal szemlélő ember, tényleg nem tudom megérteni, hogy mi az isten viszi rá akár Szájert, vagy akár Orbán néhai tanácsadóját, Arthur Finkelsteint, hogy primitív, mérhetetlenül gyűlöletkeltő és borzaszóan káros homofób kormányzati kampányokhoz, illetve ezekhez kapcsolódó törvénykezésekhez járuljanak hozzá. Szóval felmerült bennem a kérdés:
hol voltál te az elmúlt harminc évben?
Szájer számára alighanem az volt a választási lehetőség, hogy vagy elhagyja a Fideszt és lemond a hatalmi pozícióról, vagy úszik az árral.
Öt éve dolgozom civil szervezetnél, és innen is az látszik, hogy a kormány fő döntéshozóihoz még a politikailag semleges, kisebb fajsúlyú ügyekben sem jut el semmilyen visszajelzés, ha egy intézkedés félremegy vagy nem várt problémákat okoz. De Szájer abban a helyzetben volt, hogy felvethette volna például a melegekkel kapcsolatban, „szerintem ezt nem kéne, miért csináljátok ezt? Miért veszitek el a transzneműektől, hogy hivatalosan megváltoztassák a nevüket? Mi hasznunk van ebből? Nekem van egy érintett ismerősöm, és ez komoly nehézségeket okoz neki.” Nagyon kevés ember van, aki ezt megteheti, ráadásul magánál a miniszterelnöknél, és számomra teljesen érthetetlen, hogy miért nem tesznek mégsem soha semmit. Mit keresnek a politikában, miért akarnak részt venni a közügyek irányításában, ha nem élnek azzal a lehetőségükkel, hogy változtassanak valamin úgy, hogy mások élete jobb legyen?
Pár nappal az események után az egyik legmegosztóbb kérdés talán az, hogy Szájer József a Fidesz kirekesztő politikájának áldozata, akit sajnálni kell, mert kénytelen volt évtizedeken át kettős életet élni, vagy pedig megvetést érdemel a fideszes képmutatás mesterfokú reprezentánsaként. Ön mit gondol?
Nehéz áldozatnak látni Szájer Józsefet, ehhez tényleg minden bennem rejlő humánumot össze kéne szednem. Ennek a történetnek azok az áldozatai, akiknek az életét tönkreteszi ez a homofób hatalom. Az én coming outomnak érdekes mellékterméke, hogy azóta meg szoktak találni a Facebookon – a gyűlölködő üzeneteken túl – olyan melegek, akik úgy érzik, hogy nem tudnak kihez fordulni tanácsért. Jobbára vidékről keresnek meg, de nagyvárosokból is. Egy érettségi előtt álló fiú például állandó félelemben él, mert az osztálytársai rájöttek, hogy meleg, folyamatosan buzizzák, van egy kifejezetten homofób tanára, aki szintén rászállt, és mivel a szülei is hasonlóan gondolkoznak, otthon nem mer beszélni erről. Amikor a kormány különböző képviselői vérmérsékletük szerint tolják a buzizást, akkor ennek a gyereknek az osztálytársai, tanára és szülei megerősítést kapnak abban a hitükben, hogy a melegek beteg, természetellenes és veszélyes alakok, akiket nem szabad a gyerekek közelébe engedni, mert ki tudja, mit fognak csinálni velük. Ebben a sztoriban vett részt Szájer József. Nem ő az áldozat, hanem ez a fiú, akinek pokollá teszik az életét.
Miközben a melegek elleni indulatkeltést a Fidesz számlájára szokás írni, a Szájer lebukását kísérő, már-már eksztatikusan kárörvendő reakciókba is sokszor homofób megjegyzések, melegeken gúnyolódó mémek vegyülnek. Milyen következtetések vonhatók le ebből?
Voltak homofób megnyilatkozások, de inkább aljasnak vagy övön alulinak mondható túlkapásokkal találkoztam. Ezeknek a jó része szerintem abból fakad, hogy a NER-ben nagyon ritkán tapasztalja meg a szélesebb közönség, hogy a kormánypárt egyik, legszűkebb elithez tartozó tagja ennyire látványosan és megalázóan bukjon el. Menekültüggyel foglalkozom, ezért is látom, hogy ez a hatalom mennyire nyugodtan gázol át a legelesettebbeken, mennyire jellemző módszere a politikájuknak, hogy gyenge vagy semmilyen érdekérvényesítéssel nem rendelkező csoportokat pécézzenek ki. Azzal indult az év, hogy miután a szegregált gyöngyöspatai diákok megnyertek egy pert, a miniszterelnök kijelentette, ez sérti a társadalom igazságérzetét. Egy csapásra célkeresztbe kerülnek azok a gyerekek, akiket egyébként másfél évtizeden keresztül szegregáltak, és perek sorozatai kellettek ahhoz, hogy ezt egyáltalán tényként le lehessen írni. A menekültügy ugyanerről szól: a hozzánk segítségért forduló embereket, gyereket is, másfél-két évre törvénytelenül konténertáborokba zárták, hogy közben minden nap lehessen migránsozni. Ez a hatalom szereti azt sugallni magáról, hogy bármikor bárkivel bármit megtehet, mert érinthetetlen, ezért is indította be annyira a közvéleményt, hogy ilyen pőrén kibukott az igazság.
Mintha most bepillantást kaptunk volna abba, mi történik majd, amikor ennek a kurzusnak egyszer nagyon csúnya vége lesz. Szerintem akkora feszültség van már az emberekben, hogy a mindennapokban elvárt viselkedéstől nagyon távol álló zsigeri reakciók fognak születni.
Azt lehetne feltételezni, hogy a kormány ezek után visszavesz a melegellenes megnyilvánulásokból, hiszen mostantól bármi ilyesmire csak annyit kell mondani, hogy ereszcsatorna, és a Fidesz múltjának egyik legkínosabb momentuma máris újra napirenden van. Mit vár, le fog szállni a kormány a melegekről a Szájer-ügy miatt?
Olyan régóta eltér a kormány által generált valóság a hétköznapjainktól, hogy nem tudom megítélni, szerintük is ennyire elment ez a hajó, vagy azt gondolják, hogy húsz Origo-cikk és egy hónapnyi köztévé után a választók majd máshogy fogják értelmezni az eseményeket. Felbukkantak már elképesztő mentési kísérletek, kezdve attól, hogy Szájert egy titkosszolgálati akcióban rángatták oda, vagy az egykori harcostárs lepedofilozása (majd ennek visszavonása) morális kontraszt gyanánt. Én rövid távon nem várok változást, a NER természetéből fakadóan az összes ilyen ügyben az volt eddig a reakciójuk, hogy csak azért is áttoljuk, bizonyára a jövő heti alaptörvény-módosítást is ugyanúgy meg fogják szavazni.
Vajon a kommunikációs műhelyekben megfeszített munka folyik, hogy kialakítsák a Szájer-ügy fideszes narratíváját, vagy inkább csak megpróbálják majd minél gyorsabban elfeledtetni valami mással?
Nem tudom elképzelni, hogyan lehetne ezt a történetet úgy átkeretezni, hogy ne röhögjenek össze az emberek az ereszcsatorna hallatán. Ugyanakkor elfelejtetni vagy a szőnyeg alá söpörni se lehet. Ha valami az első perctől ilyen mértékben elkezd mémesedni, az jól mutatja, hogy a társadalom legszélesebb köreiben is megállíthatatlanul szétterjed. Ráadásul ez egy olyan sztori, ami nemcsak a világsajtót járta be – ez nem feltétlenül szokott problémát jelenti a kormánynak –, de a magyar bulvársajtót is.
Lehetséges, hogy Szájer ügye kifejezetten árt a melegek magyarországi megítélésének? Mivel a homoszexualitással kapcsolatos témák máskor nem vernek ekkora hullámokat, az előítéletekre fogékony emberek egy része arra juthat, hogy lám, a melegek végletesen züllött emberek, akik 25 fős orgiákra járnak, ahol bedrogozva és védekezés nélkül szexelnek egy rakás idegennel, és ebben még egy világjárvány sem tartja vissza őket.
Azért bízom benne, hogy 2020-ban ez a fajta sztereotípia maximum a kocsmai viccelődés szintjén létezik már csak, és senki nem gondolja komolyan. Szájer története nekem inkább arról szól, hogy milyen elképesztő belső feszültségek között élik a mindennapjaikat az olyan emberek, akik nem tudják megélni a saját melegségüket. Igazából az lenne érdekes, hogy ha nem én beszélnék erről, hanem – bár ez valószínűleg sajnos sosem fog megtörténni – Szájer József mesélné el, milyen volt neki az elmúlt tíz évben a Fidesz vezető politikusának lenni, és aztán hogyan élte meg, amikor fél perc alatt a busz alá dobta a miniszterelnök, kijelentve, hogy az egyetlen helyes döntés a távozása volt. Egy ilyen vallomás talán más fideszes politikusok gondolkodását is befolyásolná.
Ugyanakkor egyre többen jönnek elő a jobboldalon „a belső megtisztulás” igényével, ami azt is jelentheti, hogy bár eddig elnézték a párt környezetében, ha valaki a központi ideáltól eltérő szexuális orientációval élt, a jövőben zéró tolerancia érvényesül majd ebben.
Ez azért még a Fideszhez képest is elég radikális húzás lenne. És hol húznák meg a határt? Hova számít az, akinek voltak homoszexuális kapcsolatai, de már nincsenek? Ki kell-e takarítani a pártból, aki nem meleg, de megcsalja a feleségét? És ha csak nem él házasságban? Az is kell, hogy vasárnap templomba járjon? Szóval ezt ők sem gondolhatják komolyan.
Ungár Klára annak idején megnevezte Szájert és Kocsis Mátét mint a Fidesz meleg politikusait, utóbbi pert is indított emiatt, mondván, hogy ő nem „buzeráns”. Nemrégiben pedig Márki-Zay Péter jelentette ki, hogy a Fideszben van a legtöbb meleg politikus. Ön szerint helyénvaló kéretlenül „leleplezni” a fideszes melegeket?
Egyfelől nem helyes, mindenkinek meg kell legyen a döntési lehetősége arról, hogy nyilvánosságra akarja-e hozni a melegségét, és ha igen, akkor hogyan és mikor. A heteroszexuális közéleti szereplőknek sem kell kiállniuk és számot adniuk a párkapcsolataikról, ez a melegekkel szemben sem lehet elvárás. Ugyanakkor ez az a társaság, amely szemrebbenés nélkül tereget ki ilyen érzékeny információkat másokról, elég csak Gulyás Mártonra gondolnunk. Innentől morálfilozófiai kérdés, hogy ha valaki hatalmi pozícióból ezt csinálja, akkor a hatalommal szemben álló fél megteheti-e ugyanezt. Szerintem ez egy nagyon nehéz dilemma, amiben mindenkinek egyénileg kell döntenie.
Mennyire veszélyes valójában a Szájer-ügy jelentette hitelességi probléma a Fideszre? Politológusok inkább arról beszélnek, hogy a hívek nagyobbik részének pártpreferenciáját valószínűleg nem ingatja meg ez az eset, még ha kellemetlennek tartják is. Mekkora lehet az a réteg, amelyikét mégis?
Biztos vannak, akiket ez őszintén megrendít, de én azért nem tudok erre érdemben válaszolni, mert számomra nem ez az első ügy, ahol a Fidesz propagandája totálisan hiteltelenné és nevetségessé vált. Miközben öt éve hallgatjuk a migránsozást, és hogy nem leszünk bevándorlóország, az elmúlt öt évben exponenciálisan növekszik Magyarországon a külföldieknek kiadott munkavállalási és letelepedési engedélyek száma. Az egyetlen migráns csoport, akikkel szemben a kormány valóban alkalmazza a szlogenjeit, azok a segítségre szoruló menedékkérők. Ez a migrációs gyűlöletkampány tehát nem csak hogy nem fedi teljes egészében a valóságot, hanem teljes hazugság. Persze világos, hogy Szájer esete sokkal látványosabb, könnyebben megérthető és szórakoztatóbb is, de hitelességről már régóta nem lehet beszélni. Egyébként azért is érdekes, hogy a kormány homofóbiája nyakon van öntve egy adag vallási mázzal, mert a Vatikánnak is nagyon sokat változott a homoszexualitással kapcsolatos álláspontja. De ha nem egyházakról, hanem a hívő emberekről beszélünk, akkor is felvetődik a kérdés, számukra vajon hiteles volt-e ez a rendszer, amikor a hajléktalanokat fenyegették börtönnel. Ez összeegyeztethető volt a keresztényi tanításokkal? És ezek után most tényleg a Szájer-ügy lenne a vízválasztó?
Akkor fordítsuk meg a kérdést. Noha Orbán azt mondta, a politikai közösségük értékrendjébe nem fér bele, amit Szájer tett, valójában sokkal életszerűbbnek tűnnek Bogár László szavai, miszerint „ennek a kockázatát 30 éve tudja mindenki a Jóskával kapcsolatban”. Hogy a Fideszben tisztában voltak Szájer életmódjával, az alighanem a híveik számára is világos. Elindíthat-e bennük ez egy elfogadási folyamatot a melegekkel szemben, mondván: ha a mi vezetőink között is előfordul ilyesmi, akkor nem biztos, hogy olyan nagy baj ez.
Ez elsülhetett volna így is, ha Szájer Józsefről nem így derül ki, és a pártja nem így reagál. Ha Szájer maga állt volna elő vele, és beszél arról is, hogy ezt hogyan találja összeegyeztethetőnek azokkal a politikai célokkal és elvekkel, amit a kormány képvisel, annak lehetett volna ilyen tudatformáló hatása. Annak még inkább, ha miniszterelnök is nyilvánosan támogatta volna ebben. De nem erről volt szó sem Szájer, sem Orbán részéről, sőt én egyetlen olyan fideszes megszólalót sem láttam, aki kiállt volna Szájer mellett, ami elég sokat elárul ezeknek a politikusoknak az emberi „nagyságáról”. Az egésznek van egy, az ügyön túlmutató politikai üzenete is: vajon még mindig létezik-e a híres véd- és dacszövetség, amiről annyiszor beszéltek a NER-rel kapcsolatban, hogy ha valaki kellemetlen helyzetbe kerül, akkor nem engedik el a kezét? Itt most, úgy tűnik, egy harmincvalahány éves barátságot dobtak a kukába, legalábbis a nyilvánosság előtt.
Bár a kormány most az alaptörvényben is deklaráltan meg akarja akadályozni, hogy melegek gyereket fogadjanak örökbe, a kutatások szerint egyre több azonos nemű magyar pár nevel gyereket. Őket eddig nem vegzálták az állami intézmények, mit gondol, lehet ez egy következő lépés?
Nagyon sok gonoszságot el tudok képzelni, de azért ez annak is egy minősített esete lenne, és nagyon sokan mindent elkövetnénk azért, hogy ilyesmi ne történhessen. Ami viszont sajnos biztosan be fog következni, hogy túlbuzgó hivatalnokok, a lojalitásukat mindenáron mutatni kívánó figurák úgy fogják érezni, jó pontot tudnak szerezni azzal, ha gyereket nevelő melegeket kezdenek szekálni. Hogy emiatt kiemeljenek gyerekeket a családból, az egészen rettenetes lenne, ám az benne van a pakliban, hogy az iskolában valamilyen hátrány vagy megaláztatás érje egy ilyen család gyerekét. Hiszen immár az alaptörvény passzusaira hivatkozva lehet majd ezeket a gyerekeket bántani azzal, hogy ahogyan ti éltek, az abnormális. Nem tudom, hogyan magyarázza el ezt az ember egy hat-nyolc-tízéves gyereknek. Visszakanyarodva Szájerhez, rakjuk egymás mellé ezt a két dolgot, és nyomban világossá válik, hogy ki az áldozat, és ki a felelős.
Mert Szájernek mindebben igenis nagy felelőssége van, ő nem egy kistelepülés önkormányzati képviselője, akit egy éve választottak meg bizottsági tagnak, hanem ennek az egész kreálmánynak az egyik kulcsembere.
2015-ben A keményen buzizó kisember címen írt harcias publicisztikát, miután Orbán azt mondta egy homofóbiával kapcsolatos kérdésre, hogy az viccelődésre csábítja, majd azzal folytatta, hálás a magyar melegeknek, amiért nem folytatnak provokatív magatartást. Ez kifejezetten szolid megjegyzés volt ahhoz képest, amire a kormányoldal részéről az utóbbi időben többen ragadtatják magukat. Hogyan éli meg ezeket?
A coming out arról is szól, hogy az ember jól van saját magával. Ilyen értelemben semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem Kövér László vagy bárki más agymenése, nem támadnak bennem kételyek, hogy jaj, lehet, hogy tényleg a pedofilokhoz hasonlítok. A már említett hozzám forduló melegek szenvedései miatt viszont van bennem harag, vagy ha belegondolok, hogy mit jelentenek ezek a támadások a családom számára. Személyesen azonban végtelenül érdektelennek és unalmasnak találom ezeket a megnyilatkozásokat.
