Belföld

Földi László: Szájer Józsefről „minden titkos­szolgálat tudta, hogy a nemi identitását tekintve hová tartozik”

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A volt hírszerző ezt többször is megerősítette a Magyar Nemzetnek.

Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója a Hír Tv-nek,  majd a lapnak adott interjújában is azt valószínűsítette, Szájer József egy titkos­szolgálati akció áldozata lett. Földi László szerint a politikus célszemély volt. A titkosszolgálati szakértő a Magyarország élőben című műsorban azt mondta, a brüsszeli orgia szervezett akció volt, csapdát állítottak Szájer Józsefnek, aki

részt vett ezen a nem kívánatos eseményen. Vélhetően nem az első eset volt, de ez is csak egy spekuláció, de bárki is szervezte ezt, biztos lehetett benne, hogy sikerrel fog járni.

Kapcsolódó
Szájer-ügy: konteók, nemzetbiztonsági kérdések
A nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke hibás elméletnek tartja, hogy titkosszolgálat robbantotta ki a botrányt az uniós vétó miatt.

Földi László szerint Brüsszelben a világ összes meghatározó titkosszolgálata jelen van. A Magyar Nemzet kérdésére az egykori hírszerző azt mondta, a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalom jó alkalom volt, hiszen Szájer Józsefről számára teljesen nyilvánvalóan

minden titkos­szolgálat tudta, hogy a nemi identitását tekintve hová tartozik, milyen közösségeket látogat. Vélhetően egy hasonló körökben mozgó ismerőse – megbízást teljesítve – egyszerűen elhívta a buliba. Az összejövetelen a megengedett létszám felett jelentek meg, tehát a jogszabályok megsértése azonnal megvalósult.

Mivel Szájer József próbált elmenekülni, a kijárási tilalmat megsértette, ha elfogadjuk, hogy nem tudott a  tablettákról, akkor

a tiltott szereket valaki beletette a hátizsákjába.

A lap felvetésére, hogy ez csak spekuláció Földi László azt feleli, aki ismeri a titkosszolgálatok működését, annak világos, mi történt, ezt erősíti, hogy egy ilyen akcióra a politikának rá kellett bólintania.

Hiszen, mint már említettem, Szájer nemi identitása hosszú évek óta minden titkosszolgálati szerv előtt ismert tény volt.

Az akció időzítése, a kiszivárogtatás számára teljesen egyértelművé teszi, a magyar–lengyel vétó miatt csalták lépre Szájert, hogy jelezzék,

vigyázat, sokat tudunk rólatok.

Földi László szerint Szájer József nem igazán volt zsarolható, mert minden társszerv tudott róla.

Nyugat-Európában a homoszexualitás inkább sikk, mint elítélendő dolog. De az adott körülmények között, a járvány miatt meghozott szigorítások miatt a politikus törvénysértéseket követett el, ami alkalmas volt a karaktergyilkosságra.

A magyar hírszerzés, az Információs Hivatal (IH) felelősségéről úgy vélte, nem lehet tudni, milyen információik voltak, figyelmeztették-e politikust, de a jelenlegi kiélezett politikai viszonyok mellett még akár a baráti társszervek is felléphetnek az ország érdekei ellen és lesz törekvés újabb kényes ügyek kiteregetésére.

Az ATV Híradójának Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő azt mondta, az orgia másnapján a magyar és a belga kormánynak is tudnia kellett a Szájer-ügyről.

Kapcsolódó
Szijjártó Péter a sajtóból tudta meg, hogy szexbotrány miatt mondott le Szájer József
A külügyminiszter nem akart találgatásokba bocsátkozni.

A nemzetközi protokoll szerint a tettenérés után először a belga belügyminisztériumot kell értesítenie a brüsszeli rendőrségnek, ők rövid időn belül jelezhették a magyar nagykövetségnek, ahonnan perceken belül eljuthatott a hír a magyar kormányhoz.

Kapcsolódó
Szájer kilépett a Fideszből, Orbán megszólalt az ügyben
A lemondott képviselő cselekedete nem elfogadható, és nem védhető, mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik