Belföld

Szinte kizárólag fideszes városokban épít játszótereket a Szerencsejáték Zrt.

Szerencsejáték Zrt.
Szerencsejáték Zrt.

13 helyen adott át olyan különleges játszótereket a Szerencsejáték Zrt. „A Játék összeköt” elnevezésű programjában, ahol együtt játszhatnak fogyatékos és nem fogyatékos gyerekek, de valahogy ezek szinte mindegyike fideszes vezetésű vagy az volt az átadás pillanatában, írja a Telex.

Az állami cégnél 2017 karácsonya előtt kezdték el először árulni a Nagykarácsony sorsjegyet, és a bevétel egy részéből indulhatott el a kezdeményezés. Az első ütemben három, a második kettőben öt-öt játszóteret adtak át, és 2021-ben újabb öt helyszínen jöhet majd létre inkluzív játszótér.

A cikk szerint a 13 eddig elkészült játszótér helyszínén a programba való bekapcsolódás, illetve az átadás idején kormánypárti volt a polgármester, az átadások közül öt ráadásul az önkormányzati választások előtti kampányidőszakra esett, amikor is az illetékes polgármesterek részt is vettek az eseményeken.

Egyetlen kivétel van, ez Tiszaföldvár-Homok, ahol idén októberre készült el a játszótér, jegyzi meg a Telex. A helyszín azért különleges, mert nem közterületről van szó, hanem a Révay György Iskola és Gyermekotthon kertjéről, Hegedűs István független polgármesternek pedig semmi köze nem volt a projekthez, az önkormányzat nem vett részt a pályázatban.

A pályázatok elbírálásáról gyakorlatilag alig áll rendelkezésre információ, és bár a lap személyesen és levélben is többször érdeklődött a Szerencsejáték Zrt.-nél a szempontokról, nem kaptak választ.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik