Belföld

Új Index-tulajdonos: A függetlenség kérdése szubjektív

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Kiderült az is, adósság fejében vitte a portált a kormánymédia meghatározó alakjának a résztulajdonában álló Indamedia-csoport.

A hivatalos kommunikáció szerint a fele részben a kormánymédia meghatározó alakja, Vaszily Miklós tulajdonában álló Indamedia-csoport visszavásárolta az Index.hu Zrt. részvényeit, minek nyomán közvetlen irányítást szerzett a portál fölött, ugyanakkor az ügyletben semmilyen pénzmozgás nem történt – tudta meg a 24.hu.

Az Index részvényeit egyszerűen lehívták Vaszilyék. Erre azért volt lehetőségük – egy pár évvel korábbi megállapodás alapján –, mert a portál részvényeit eddig birtokló Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) tetemes összeggel tartozott az Indamedia-csoportnak. Az adósság fejében így most vitték az Indexet. Ezt Ziegler Gábor, az Indamedia-csoport szintén 50 százalékos tulajdonosa erősítette meg lapunknak.

Távozik az Index vezérigazgató-főszerkesztője
Szombathy Pál mellett Sztankóczy András vezérigazgató-helyettes is távozik. Az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését, amelynek társtulajdonosa Vaszily Miklós.

Az ügyletet hétfőn jelentették be, egyben közölték, hogy távozik az Indextől Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő és Sztankóczy András vezérigazgató-helyettes, vezető szerkesztő is. A lap új, azonnali hatállyal kinevezett vezérigazgatója Starcz Ákos, a Brand & Content és a Dialogue Creatives tulajdonosa lesz. Továbbá Bodolai László, az MFA elnöke nem kívánt élni az Indamedia felajánlásával, hogy maradjon az Index.hu Zrt. igazgatósági tagja, a továbbiakban médiajogászként segíti az Indamedia-csoportot – írták.

Noha Szombathynak felkínálták, hogy maradhat főszerkesztő, a tárgyalások eredményeként végül közös megegyezéssel távozott. Erről Ziegler Gábor azt mondta, egyszerűen nem tudtak megegyezni a folytatásról. Mint mondta, egyelőre nincs konkrét elképzelésük az új főszerkesztő személyét illetően. Azt sem erősítette meg, hogy szóba jöhet Balogh Ákos Gergely, akinek bő egy héttel ezelőtt szüntették meg főszerkesztő-helyettesi megbízatását a lapnál.

Vaszily Miklós a tavasszal jelent meg az Indamedia-csoportban, ám ekkor Bodolai László még a függetlenség első számú garanciájának nevezte, hogy az Index alapítványi tulajdonban van. A friss fejleményekről Ziegler kérdésünkre azt mondta:

Folyamatosan rengetegen nyilvánítanak véleményt az Index tartalmáról, ami az ország vezető hírportálja esetében normális. Sokan a véleményük mellé rögtön azt is odateszik, hogy nem olvassák az Indexet. Azt gondolom, hogy az Indexet olvasva, mindenki ki tudja alakítani a véleményét a tartalomról, ami ha tetszik neki akkor továbbra is visszatérő olvasó lesz. Jelenleg napi közel egymillió visszatérő belföldi olvasója van a lapnak, amit az ország talán legsokszínűbb szerkesztősége állít elő.

A lap további függetlenségéről szólva közölte:

A függetlenség kérdése szubjektív.

Hozzátette: az hogy van valaminek tulajdonosa nem szokatlan a média világában, véleménye szerint a tartalom alapján kell megítélni egy adott kiadvány tartalmának minőségét és ha úgy tetszik függetlenségét.

Ziegler arról is beszélt, nincs tervben újságírók elbocsátása, ugyanakkor a fenntartható működést kell szem előtt tartani. Szükség van a 2021-es üzleti terv kidolgozására, ez alapján dől majd el minden gazdasági intézkedés. De – mondta – a létszám jelenleg szűkebb, mint a korábbi szerkesztőség esetén volt, bizonyos számú munkatárs pedig szükséges ahhoz, hogy komoly lapot tudjanak készíteni.

Az Indamedia-csoport közvetlen tulajdonosi pozíciójáról szólva azt mondta, azzal, hogy az Index bekerült a portfólióba, megnyílt a lehetőség arra, hogy a koronavírus és az új szerkesztőség felállítása miatt nehezebb gazdasági helyzetbe került lapot esetleges pénzügyi nehézségek esetén a korábbinál gyorsabban és hatékonyabban tudják segíteni. Így egyszerűbben tudnak részt vállalni a gazdasági működtetésben – mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik