Belföld

Három év börtönre ítélték Nyírpilis polgármesterét zsarolásért és uzsorázásért

Jogerősen három év börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék zsarolás, uzsorázás és más bűncselekmények miatt Beri Róbertet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilis polgármesterét. A férfit négy évre eltiltották a közügyektől és 455 ezer forintos vagyonelkobzást is elrendeltek vele szemben.

A tényállás szerint a férfi 2014-től a szabolcsi település polgármestereként kihasználta a nehéz anyagi helyzetben lévő lakosok sorsát. Több embernek hitelre adott pénzt és élelmiszert úgy, hogy később havonta ötven százalékkal több pénzt kért vissza tőlük. Mivel a havi jövedelmüket az adósok teljes egészében a hitel visszafizetésére költötték, élelmiszert már csak a vádlott családja érdekeltségébe tartozó boltból tudtak vásárolni hitelre, ami továbbnövelte tartozásukat.

A férfi kihasználta azt is, hogy a helyi lakosság nagyrészt nincs tisztában az ingatlan adásvétel jogi szabályozásával és 2015-ben úgy kínált eladásra egy ingatlant, mintha arra feljogosították volna a ház valódi tulajdonosai. A vádlott a 650 ezer forint értékű ház vételárának havi 50 ezer forintonkénti törlesztésében állapodott meg a vevőként jelentkezett házaspárral, akik néhány hónap múlva már 540 ezer forintot meg is fizettek neki.

Miután a házaspár ideiglenesen elköltözött a faluból, Beri 600 ezer forintért újból eladta a házat egy helyi asszonynak. Az eredeti vevők később vissza akartak költözni a házba, a polgármester azonban közölte velük, hogy a házat már eladta másnak, de ennek ellenére 105 ezer forintot, az elmaradt törlesztőrészletek és kamatok kifizetését követelte tőlük. A házaspárnak nem volt ennyi pénze, félelmükben 25 ezer forintot mégis átadtak zsarolójuknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik