Belföld

Nyugdíjas házaspár halálát okozta a 17 éves kocsitolvaj

Letartóztatta a Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta azt a javítóintézeti nevelésből szökésben lévő, jogosítvánnyal nem rendelkező 17 éves fiút, aki egy idős házaspár halálát eredményező balesetet okozott pár nappal ezelőtt.

A  jogosítvánnyal nem rendelkező kamasz ellopott egy autót az egyik karancslapujtői ház elől, majd elindult vele Salgótarján felé.

A 21. számú főúton, még lakott területen kívül a nedves, csúszós aszfaltburkolatú úttesten egy balra ívelő útkanyarulatba a megengedettet meghaladó, egyben az út vonalvezetéséhez, és az útburkolat állapotához képest is eltúlzott sebességgel haladt be, ezért átsodródott a bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött egy szemből érkező autóval.

A balesetben a másik járműben utazó 75 éves férfi és a 72 éves felesége is meghalt. A 17 éves fiú könnyebb sérüléseket szenvedett. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett a Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványával és szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt letartóztatta a büntetett előéletű fiút.

A végzést az ügyész, valamint a gyanúsított és a védője is tudomásul vette.

Kiemelt kép: Police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik