Belföld

Ájulásig fojtogatta feleségét egy gyömrői férfi, mert el akart tőle válni

Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség azzal a gyömrői férfival szemben, aki meg akarta fojtani a feleségét, mert az el akart tőle válni. Az asszony  2018 végén közölte a férjével, hogy el akar válni, de a férfi ezt nem vette komolyan.

A nő azonban ügyvédnél is volt emiatt és erről a férjének is beszámolt, s ezen összeszólalkoztak. A szóváltás során a férfi a nőhöz lépett, két kezét a nyakára tette, majd azt szorítani kezdte, amíg a nő el nem veszítette eszméletét. Az elalélt nőt azután elengedte. Amikor a nő magához tért kihívta a rendőrséget, majd az intézkedés után egy ismerőse kórházba vitte.

A fojtogatás következtében a nő nyakán keletkeztek sérülések, így pajzsporca felső nyúlványa is eltörött, amely nála közvetett életveszélyes állapotot eredményezett. Csak a véletlennek és a szakszerű orvosi ellátásnak volt köszönhető, hogy életben maradt.

A férfi ezután ugyan elhagyta a házat, de nem hagyott fel a nő zaklatásával. Otthonában is többször kapcsolatba próbált vele lépni és az ismerőseit is folyamatosan kereste miatta. A férfi ezen kívül egy szexuális tartalmú fotómontázst is készített az asszonyról, s azt a nő egyik munkahelyének közösségi oldalára is elküldte.

A Pest Megyei Főügyészség emberölés kísérlete, zaklatás és különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik