Belföld

A laptop, ami segít, hogy otthon is hatékonyan és biztonságban dolgozhassunk (x)

A hónapok óta tartó világjárvány nemcsak a mindennapi életünket írta át, de jelentős hatással van arra is, hogyan és hol dolgozunk. A cégeknek igazodni kell az új helyzethez, ebben lehetnek segítségünkre azok a laptopok és márkák, akik felkészültek napjaink kihívásaira.

A koronavírus-járvány alapjaiban változtatta meg az életünket, hiszen már nemcsak arra kell figyelni, hogy a slusszkulcs, a napszemüveg és a telefon mellett a maszk is mindig nálunk legyen induláskor, de a pandémia befolyással van a szociális életünkre, és arra is, hogyan és honnan dolgozunk. A home office ugyan nem új fogalom, de 2020-ban, a fertőzés elkerülése érdekében minden korábbinál több embernek és cégnek kellett a gyakorlatban is megismerkedni vele, és azzal is, hogy az eredményes és biztonságos otthoni munkavégzésnek milyen feltételei vannak.

Bár azt gondolhatnánk, hogy a home office simán kivitelezhető a kanapéról, egy saját laptoppal az ölünkben, de az otthoni munkavégzés akkor lehet igazán produktív, ha létrehozunk egy olyan dedikált, direkt munkára szolgáló teret, ahol megtalálható minden, ami a feladataink elvégzéséhez szükséges eszköz, legyen szó monitorról, az online meetingekhez nélkülözhetetlen kameráról és fejhallgatóról, vagy éppen a céges gépünkhöz tartozó dokkolóról. Utóbbi nem elhanyagolható tényező, hiszen a megfelelő környezetnél talán még fontosabb, hogy a megfelelő eszközökön végezzük a munkát.

Elsődleges a biztonság

Nem titok, hogy a világjárvány kitörése óta jelentősen megnőtt az otthoni dolgozókat célzó adathalasztámadások száma. Sok hacker adja ki magát hivatalos személynek, akik a koronavírusról közölnének információkat áldozataikkal, ez pedig sokszor elég ahhoz, hogy a gyanútlan felhasználó rákattintson a kártékony programokat rejtő e-mailre. Általánosságban elmondható, hogy az otthoni hálózatok kevésbé biztonságosak, mivel nem munkavégzésre lettek felállítva, éppen ezért a megfelelő védelem érdekében fontos, hogy a munka saját eszközök helyett a munkaadótól kapott gépen történjen, és ezen eszközt ne használjuk magánéleti célokra.

A munkavégzésre maradéktalanul alkalmas és a megfelelő szoftverek használatával kellő biztonságot nyújtó eszközök biztosítása a munkaadó feladata, és ilyen téren a Dell megoldásai kiemelkedően jónak számítanak, már csak azért is, mert a vállalatnál a munkaerő harminc százaléka már az új koronavírus megjelenése előtt is kizárólag otthonról vagy távolról dolgozott, így rengeteg tapasztalatuk van ezen a téren. A távmunka, az online munka felé történő elmozdulás pedig már évek óta tart, az ehhez szükséges megoldások már régóta léteznek, csupán az adaptálásuk gyorsul fel a jelenlegi helyzetben.

A hozzánk alkalmazkodó eszközök

A megváltozott munkakörülményekhez illeszkedik a Dell új Latitude laptopsorozata is, aminek tagjai azért bizonyulhatnak jó választásnak, mert könnyen beilleszthetők egy otthoni vagy irodai rendszerbe, és az egyre népszerűbb hibrid munkahelyekre is tökéletes. Bár az említett kiegészítőkkel (extra monitor, egér, billentyűzet, dokkoló, headset, stb.) lehet a leghatékonyabb az ember, a Latitude-szériával akkor is kényelmesen dolgozhatunk, ha épp nincs lehetőség kiegészítők használatára, pl. egy kávézóban vagy utazás közben. Mindez a gépekbe épített kiváló minőségű kamerának és mikrofonnak, a nagy felbontású képernyőnek és az egyéb beépített funkcióknak köszönhető. Ezek az üzleti gépek ráadásul nemcsak hardver szempontjából kiválóak, de mindegyik rendelkezik a Dell Optimizer programmal is. A szoftver a gép bekapcsolását követően folyamatosan tanul a felhasználótól, a szokásai szerint optimalizálja a hardvererőforrásokat a különböző alkalmazások futtatásakor, a töltéskor vagy egy konferenciabeszélgetés alatt audióeszközeink használatakor.

A kifejezetten felsővezetőknek szánt Latitude 9510 ráadásul nemcsak a munkahelyen és otthon állja meg a helyét, de lényegében bárhol, hiszen az létezik belőle 5G-s modell, amivel már itthon is fel lehet csatlakozni a rohamosan terjedő újgenerációs mobilhálózatokra. A gép ezen képessége egyrészt akár 300 százalékkal nagyobb letöltési sebességet biztosít a 4G-vel szemben, de ennél is fontosabb, hogy megbízhatóbb és biztonságosabb, mintha Wi-Fi-s elérési pontokhoz csatlakoznánk – ami egyáltalán nem elhanyagolható a mobil életmódot folytató vezetők és szakemberek számára.

Akadnak persze olyan munkahelyi feladatok is, amik komoly számítási kapacitást igényelnek (például CAD tervezés), de közben meg kell, hogy feleljenek a fentebb már ecsetelt szempontoknak, otthon és a munkában is használhatók legyenek, méghozzá biztonságosan. Itt jönnek a képbe a Dell Precision névre hallgató új mobil munkaállomásai, amik a korábbi modellekhez képest többek között kisebb mérettel, keskenyebb kialakítással és innovatív hőkezelési megoldásokkal gazdagodtak. A profi NVIDIA grafikus vezérlők (akár Quadro RTX 3000) és a 10. generációs Intel Core

vPro és Xeon processzorok pedig olyan teljesítményt kínálnak, ami könnyedén megbírkózik az átlagnál jóval erősforrásigényesebb feladatokkal is.

A Dell Precision 5550 és 5750 a világ legkisebb 15, illetve 17 colos mobil munkaállomásai, 16:10 képarányú, négyoldalú (akár HDR 400-as) InfinityEdge kijelzőkkel, a vadonatúj Precision 5750 pedig VR/AR- és MI-kompatibilis, és támogatja a gyors renderelést, a részletes vizualizációkat és az összetett szimulációkat. Nem elhanyagolható továbbá az sem, hogy ezek a gépek mind a méret és a tömeg tekintetében elmaradnak a hagyományos mobil munkaállomásoktól, és azt sem túlzás kijelenteni, hogy egészen stílusos számítógépekről van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik