A Demokratikus Koalíció (DK) szerdai közleményében számolt be arról, hogy milyen új fejlemények vannak az évek óta húzódó felcsúti tao-ügyben. A párt évek óta próbálja megtudni, hogy mire költötte a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány azt a több milliárd forintot, amit a társaságiadó-felajánlásokkal juttattak hozzájuk. Januárban személyesen mentek el a kiperelt, a fociakadémia költéseit részletező papírokért, amelyeket bírósági döntés alapján az alapítványnak ki kellene adnia. Akkor nem jártak sikerrel.
Most azonban a párt megkapott három hónapnyi számlát. Varju László, a párt alelnöke szerdai sajtótájékoztatójukon emlékeztetett: évek óta mindent megtesznek azért, hogy nyilvánosságra kerüljön a felcsúti fociakadémia minden költése. Hiába a jogerős ítélet, mégis végrehajtóra van szükség ahhoz, hogy megismerhessék a DK által kiperelt iratok tartalmát.
Ráczné Földi Judit elnökségi tag ismertette: ezúttal három hónapnyi számlát kaptak, amikben egészen elképesztő információkat találtak. A felcsúti akadémia három hónap alatt 7000 darab Túró Rudit vásárolt, egymillió forintért vettek harcsát, több százezret költöttek gyógyszerre, szintén ilyen összegben vettek WC-papírt. Félmilliót költöttek süteményre, és brutális összegért vettek több tízezer kilogram Fornettit, valamint 30 000 darab tojást — részletezte a politikus.
A DK-s politikus zárásként hangsúlyozta: ahelyett, hogy a Mészároshoz köthető akadémiába öntenék a közpénzt, azt értelmes célokra is fel lehetne használni.
Kiemelt kép: Puskás Akadémia/ifj. Döme László