Belföld

Videón a kilakoltatás: rendőrök vonultak ki, gyerekes családoknak kellett elhagyni lakásaikat

Tüntetés is volt Nyíregyházán, de végül atrocitás nem történt. Az önkormányzat szerint többmilliós tartozás miatt kellett távozniuk a családoknak.

Öt családnak, összesen 17 lakónak, köztük gyerekeknek is el kellett hagyniuk a lakásukat ma délelőtt Nyíregyháza-Huszártelepen

– erről értesítette a 24.hu-t a délelőtti intézkedés ellen tüntetést szervező Glonczi László, a város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának képviselője.

Glonczi a délelőtti eseményekről felvételt is készített. Ezen a videón a 47. perctől látható a rendőri felszólítás, amelyet – Glonczi tájékoztatása szerint – nem követett inzultus, az érintettek végül maguktól hagyták el az ingatlanokat.


A nemzetiségi képviselő többek közt azt nehezményezi, hogy ma kisgyerekek is az utcára kerültek, és hogy bár próbáltak az önkormányzattal párbeszédet kezdeményezni a tartozások rendezéséről, ez nem vezetett eredményre. Glonczi emellett felháborítónak tartja, hogy a koronavírus-járvány idején utcára tesznek gyerekes családokat, és szerinte az is aggályos, hogy a gyámügy nem képviseltette magát a helyszínen. A tüntetésen több tucatnyian vettek részt, tiltakozva a roma családok kilakoltatása ellen.

A helyi rendőrségi tájékoztatás szerint összesen négy lakás kiürítését rendelte el az ezzel megbízott végrehajtói iroda, amely a Nyíregyházi Járásbíróság határozata alapján járt el.

Az önkormányzat egy közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz az esettel kapcsolatban. A kilakoltatás tényét megerősítették, és azt írták:

  • 2020. október 6-án a Huszártelepen jogcím nélküli lakáshasználat miatt 4 lakás esetében végrehajtó kísérli meg jogerős bírósági ítélet alapján a karhatalmas kényszer-kiköltöztetést, tekintettel arra, hogy a háztartásonként átlagban 1,2 millió Ft-os tartozást, amely több év alatt halmozódott fel, önkéntesen a többszöri megkeresés ellenére sem teljesítették.

Az önkormányzat azt is megírta nekünk, hogy Nyíregyházán az augusztus 31-ei adatok szerint lejárt lakbérkintlévőség meghaladja a 186,5 millió forintot.

A közlemény ezzel zárul: „Annak érdekében, hogy a nehéz helyzetbe került emberek ne veszítsék el lakhatásukat, a lakbértámogatáson túl, ha fizetési hajlandóságot mutatnak, bizonyos összeghatár felett lehetőség van részletfizetési megállapodás kötésére. A lakbér- és üzemeltetésiköltség-hátralék csökkentésére a részletfizetésen kívül az érintettek bevonhatók adósságkezelési szolgáltatásba. Az önkormányzatnál több jogcímen is kaphatnak lakhatásukat segítő támogatásokat, valamint a RÉS Alapítványtól is kérhetnek hátralékuk rendezéséhez segítséget. Ha a bérlők nem kívánnak ezekkel a lehetőségekkel élni, s a lakbér- és üzemeltetésiköltség-tartozás eléri 200 ezer Ft-ot, úgy felszólító levelet küldenek az érintetteknek. Ha a bérlő nem jelentkezik, akkor több alkalommal is felkeresik, illetve egyeztetnek vele a tartozás rendezése érdekében.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik