Belföld

Palkovics a Duna-híd építésével kampányolt Mohácson a fideszes jelölt mellett

Jövő év első felében lezárulhat a mohácsi Duna-híd tervezése, így a kiviteli közbeszerzés sikeres lezárultát követően, és minden szükséges feltétel teljesülése esetén akár másfél-két éven belül megkezdődhet a létesítmény kivitelezése

– jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön.

A miniszter Pávkovics Gábor, Mohács fideszes alpolgármesterének meghívására érkezett a városba, ahol szeptember 27-én vasárnap időközi önkormányzati választást tartanak. A kormányoldal polgármesterjelöltje Pávkovics lesz.

Mohácson július elején feloszlatta magát a Fidesz-többségű képviselő-testület. A tavalyi önkormányzati választás kampányában elhunyt a várost 1998 óta irányító, a posztért ismét induló Szekó József,  az őt indító Fidesz-KDNP pedig már nem állíthatott új jelöltet. A polgármesteri posztot így az egyedül induló, Csorbai Ferenc (MSZP) kapta meg. A vasárnapi választáson a polgármesteri tisztségre hárman pályáznak: Csorbai, aki most a Változást Akarók Nemzedéke Közéleti Egyesület színeiben indul, és Pávkovics mellett Bernáth Csilla pedig a Mi Hazánk Mozgalom jelöltjeként méretteti meg magát.

A fideszes polgármester-jelölt mellett korteskedő miniszter a sajtótájékoztatóról beszámoló MTI szerint azt mondta: a híd a Dunát Mohácsnál keresztező és az ország nyugati, déli és keleti területein végigfutó M9-es autópálya-hálózat része lesz, és úgy építik meg, hogy négysávos közlekedésre is alkalmas legyen.

Palkovics László beszámolt arról, hogy a létesítmény 1,3 milliárd forintból zajló előkészítése már folyik, ennek eredményeként rendelkezésre áll már a híd engedélyezési terve, hamarosan pedig a jogerős környezetvédelmi és építési engedélye is meglesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik