Belföld

Megerőszakolta fia lányismerősét a házibuli után

Hét év fegyházra és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte a Komáromi Járásbíróság azt a férfit, aki megerőszakolta a fia egyik ismerősét az otthonukban lévő házibuli után.

A 2003-ban született lány és párja tavaly június végén elment a férfi barátjához, hogy a sikeres érettségi vizsgáját megünnepeljék. Az ünneplésen részt vett még két barátjuk, valamint a vendéglátó édesapja is – a vádlott -, aki szintén a házban lakott.

Az este folyamán a lány a társaság tagjaihoz hasonlóan nagyobb mennyiségű alkoholt ivott. Ezért a  barátja a földszinti szobába vitte őt, majd mind a ketten elaludtak. A férfi az éjszaka során bement a szobába és közösült az ittassága miatt védekezésre képtelen lánnyal. A férfi tudta, hogy a cselekmény elkövetésének idején a lány még nem töltötte be a 18. életévét.

A Komáromi Járásbíróság hét év fegyházra ítélte a férfit szexuális erőszak miatt. Emellett eltiltotta minden olyan foglalkozástól, tevékenységtől, aminek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezhetné. Az ítélet nem jogerős, a férfi és védője enyhítésért, illetve felmentésért fellebbezett. A férfi továbbra is letartóztatásban marad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik