Belföld

Elutasították az üzletasszonyt élve elásó volt rendőr fellebbezését, harminc évet kaphat

Legkorábban 79 éves korában szabadulhat az az előre kitervelt, nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt volt rendőr, aki közel három és fél évvel ezelőtt egy előre megásott sírban élve eltemetett egy milliomos üzletasszonyt Újlengyel határában.

A vádirat szerint a biztonsági őrként dolgozó Sz. Attila tudomást szerzett a milliomos nő és férje között fennálló pénzügyi ellentétekről, ezért elhatározta, hogy erre hivatkozva megpróbál pénzt szerezni az asszonytól, T. Marianntól. Miután megfigyeltette a nő lakóhelyét és szokásait, beült a nő kocsijába és azt hazudta, a férje tartozik neki több tízmillió forinttal, s követelni kezdte a pénzt.

Amikor a nő ki akart szállni az autóból, Sz. Attila azzal fenyegette, hogy a parkolóban várakozó társai nem lesznek olyan kíméletesek, mint ő. A férfi attól félt, hogy lebukik, ezért elhatározta, hogy megöli a nőt. Ennek érdekében meg is beszélt vele egy találkozót. Amikor a nő beült az autójába, akkor egy Újlengyel határában lévő erdős területre vitte, majd kiszállította a kocsiból.

Ötször fejen ütötte, majd a nála lévő zsebkéssel háromszor hátba, kétszer nyakon, egyszer pedig mellkason szúrta. Ezt követően a férfi a nő mobiltelefonját kikapcsolta és a táskájával együtt elrakta. Sz. Attila elismerte, hogy beült a kocsijába a nő, és járt a helyszín közelében, azt azonban tagadta, hogy meg is ölte volna.

Állítása szerint az ominózus napon egy üzletháznál találkozott T. Mariannal. És útközben többször is felhívta a férje a nőt, mert féltékeny volt, de a bátyja is kereste telefonon. Sz. Attila szerint, amikor a dabasi elágazóhoz értek a kocsival, akkor arra kérte T. Mariann, hogy lassítsanak. Ezt követően Albertirsa felé haladtak, majd lefordultak egy ligetes, erdős terület felé. Elmondása szerint itt két férfi várt rájuk. Egyikük sutyorgott valamit a nővel, majd közölték vele, hogy elmehet, mert ők visszaviszik a nőt.

Sz. Attila azt állította, hogy az egyik férfi megfenyegette, ezért lelépett és elindult Dabas felé. Ám dühös volt, ezért később visszafordult, a helyszín közelében azonban megállt, majd Solymárra ment.

A brutális gyilkosság helyszínén egy ásót és egy kapát is találtak a nyomozók. Kiderült, hogy a gyilkossággal vádolt férfi pont akkortájt vásárolt kerti szerszámokat és egy zsugor hypót. Sz. Attila ezt azzal magyarázta, hogy ki kellett pucolni a kutya helyét és meg akarta csináltatni a kerítést és az udvart is a volt párjánál. Ehhez pedig szüksége volt ásóra, valamint kapára is. 

A Budapest Környéki Törvényszék életfogytig tartó fegyházra és 10 évre a közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte júliusban a férfit azzal, hogy legkorábban 30 év kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. A határozat ellen az elkövető és védője felmentés céljából fellebbeztek, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban benyújtott másodfokú indítványával az elsőfokú ítélet helyben hagyását kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál.

Kiemelt kép: 24.hu

Gyilkossággal vádolt volt rendőr: Megbízott a férje, hogy öljem meg, de nem tettem meg
Sz. Attila aranytojást tojó tyúknak nevezte a megölt milliomosnőt. A férfi azt mondja: mind a két oldalnak meg akart felelni, és csőbe húzták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik