Belföld

282 milliós támogatást jelentettek be Szerencsen épp az időközi választás előtt

A kormány 282 millió forinttal támogatja a Szerencsi Bonbon Kft. közel 600 millió forintos beruházását, amellyel 130 munkahelyet sikerül megmenteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen – közölte Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a támogatási okirat átadása alkalmából tartott ünnepségen Szerencsen.

A Szerencset is magában foglaló BAZ megyei 6. választókörzetben időközi képviselőt választás lesz, miután a térség képviselője, Koncz Ferenc motorbalesetben meghalt.

Borsodi időközi: a jobbikos jelölt beleesett a gyűlölet mocsarába, de szeretettel fogadja a DK-sokat
A BAZ megyei 6. választókörzet időközin képviselőt választ a motorbalesetben meghalt Koncz Ferenc helyére. Riport.

Szijjártó Péter elmondta: a beruházás révén egy új, 2300 négyzetméteres üzemcsarnok épül. Úgy vélte, a koronavírus-járvány okozta helyzetből a kormánnyal szövetséget kötő cégek akár versenyelőnyt is szerezhetnek, ugyanis a szerencsihez hasonló modernizációs beruházások hosszú távra meghatározhatják egy-egy vállalkozás jövőjét.

Hozzátette: a magyar gazdaságot erősítik a tradicionális magyar vállalkozások, ugyanis nemcsak gazdasági szereplőként, hanem egy-egy generáció életérzésének meghatározójaként is tekintünk rájuk. Mindezek mellett a fejlesztés hozzájárul a térség fiataljainak helyben tartásához, illetve visszacsábításához is – közölte a miniszter.

A bejelentés érdekessége, hogy Szijjártó Péter egyelőre külügyminiszter, és az esemény kapcsán eddig nem merült fel külgazdasági érdekeltség. A luxusjachtozáson kapott Szijjártónak azonban jól jöhetnek az ilyen pénzosztó események, amelyekből ma már tartottak egyet.

Orbán Viktor két éve személyesen látogatta meg a szerencsi csokit forgalmazó boltban.

Az élethez kell egy kis Szerencsi

Az élethez kell egy kis Szerencsi // You need a bit of Szerencsi in life

Közzétette: Orbán Viktor – 2018. március 20., kedd

 

Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Liam Fox brit parlamenti képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatón, amelyet megbeszélésük után tartottak a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. szeptember 14-én. Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarországnak, a magyar gazdaságnak minden esélye megvan, hogy az éppen kialakuló új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozzon. MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik