Gazdaság

Szijjártó Péter: kormánytámogatással épít cukorsilókat a Hell Szikszón

Hét cukorsilót épít a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón az energiaitalok gyártására szakosodott Hell Energy Magyarország Kft. itteni üzeméhez, az 565 millió forintos beruházáshoz a kormány 282 millió forintot biztosít, az erről szóló támogatási okiratot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Csereklye Barnabásnak, a cég ügyvezetőjének hétfőn.

A miniszter az átadáson azt mondta: a koronavírus-világjárvány elején az egészségügyi védekezésre kellett koncentrálni, majd a gazdasági védekezésre, a munkahelyek megőrzésére, Magyarország működésére. Biztosítani kell azt, hogy a gazdaságot ne kelljen még részlegesen se leállítani, a magyar gazdaság az emberek munkájától lesz sikeres – hangoztatta.

Szijjártó Péter szólt arról, hogy a kormány szövetséget kötött a vállalatokkal, ennek értelmében a munkát, a munkahelyteremtést finanszírozzák. A miniszter szerint aki most fejleszt, beruház, az hosszú távon előnyhöz jut a nemzetközi piacokon is.

Az exportra termelő vállalatok sorában kiemelt helyen áll a Hell-csoport, amelynek termékei ma már öt kontinens ötven országában találhatók meg, hat országban pedig piacvezetők, az árbevétel meghatározó része exportból származik, ezzel pedig hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság visszaálljon a hosszú távú növekedési pályára – tette hozzá a miniszter, hangoztatva hogy a  cégcsoport hatványozottan javítja az ország gazdasági teljesítményét.

A külgazdasági és külügyminiszter azt is elmondta, hogy a Hell mostani beruházása direkt módon 355 munkahely megtartását segíti elő, hatékonyabbá válik a vállalat működése. Borsod-Abaúj-Zemplén a megyék tőkevonzó rangsorában a negyedik helyen áll, harminckilenc vállalat kötelezte el magát összességében húszmilliárd forintos beruházás mellett, amihez a kormány 9 milliárd forintot biztosít, 11,5 ezer munkahelyet segít megmenteni.

Hell Energy Magyarország Kft.

Árbevétele tavaly meghaladta az 50 milliárd forintot, adózott eredménye pedig 2,55 milliárd forint volt. Az előző évben, 2018-ban a vállalkozás közel 48 milliárd forint árbevétel mellett több mint 5,34 milliárd forint adózott eredményt ért el. 2019-ben a belföldi értékesítésből 25,19 milliárd forint, míg az exportból 26,21 milliárd forint bevételük származott.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik