Belföld

Húsz ember ellen emeltek vádat a brutális ráckevei tömegverekedés miatt

Húsz ember ellen emelt vádat a főügyészség a súlyos sérülésekkel járó tavaly augusztusi ráckevei tömegverekedés miatt. Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy összesen tizenhét vádlottal szemben indítványoztak középmértéket elérő és meghaladó végrehajtandó szabadságvesztést, három fiatalra pedig felfüggesztettet kértek a tömegverekedésben résztvevők közül.

A két ráckevei nagycsalád közötti balé azért pattant ki, mert az egyik család tagja rosszul lett a másik család egyik tagjától kapott tudatmódosító szertől. K. Zoltán a családtagjaival, valamint a másik baráti família tagjaival gyűlt össze a harmadik, velük haragban álló család ráckevei házánál. Szóváltásba keveredtek velük és azt kiabálták nekik, hogy „büdös dögevők, meghaltok!”.

Az egyre bővülő csoport ezt követően dobálózni kezdett, majd egyikük egy fegyvernek használható tárgyakkal megpakolt kisteherautóval lezárta az utca bejáratát a csoport mögött. Ezután a leszedték a platóról a vascsöveket, kardokat, kapákat, vasvillát, valamint egy gumilövedékes fegyvert és az ingatlan bejáratához mentek.

„Álljatok le a méregkeveréssel, lövöldözéssel, nekem is van kilencmilliméteresem” – üzente a dílereknek a roma vezető
Öt embert vittek be a rendőrségre a tegnap esti tömegverekedés után. Közülük egy férfit vettek őrizete életveszélyt okozó testi sértés miatt.

Erről értesülve a fenyegetett család környéken lakó tagjai is felfegyverkeztek és majdnem húsz fős csoportba verődve a helyszínre siettek. Az utcán összetalálkozva a két csoport egymásnak feszült és óriási tömegverekedés alakult ki, amelynek során válogatás nélkül mindkét oldal használta a keze ügyébe kerülő, fegyverként használható tárgyakat.

A verekedésnek végül az vetett véget, hogy mindkét oldalon a bevetett eszközök hatására több súlyos illetve életveszélyes sérülés is keletkezett, amelyek közül volt olyan is, amely halálhoz vezethetett volna. K. Zoltán például úgy fejbe szúrt vasvillával egy másik férfit, hogy az agysérüléssel és a jobb végtagok részleges bénulásával járó nyílt koponyatörést szenvedett.

A Pest Megyei Főügyészség súlyos életellenes bűncselekményekkel vádolja az elkövetők többségét. Van olyan akinek emberölés kísérlete, másoknak pedig életveszélyt okozó- illetve súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt kell bíróság elé állnia.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik