Olvasóink leveleiből az derül ki, többségük tudja, hol és mikor kapta el a vírust. A kormánynak a járvány elleni védekezésben tanácsokat adó tudóscsoport adataihoz hasonlóan a beszámolókból is az derül ki, hogy augusztus második felében a legtöbben nem külföldön, hanem pontosan beazonosítható magyarországi rendezvényeken fertőződhettek meg: lagziban, temetésen, gólyatáborban, lánybúcsún.
Kevesen vannak, akik minden szempontból elégedettek a rendszer működésével. Akik igen, azoknak sem volt olcsó mulatság a helyzet kezelése. Györgyék négytagú családja (2 felnőtt, 2 gyerek) például önként ment el tesztelni, mert a családfő sógora – akivel egy héttel korábban találkoztak – koronavírusosként kórházba került. A család befizetett egy autós PCR-tesztre, ami fejenként 32 ezer forintba került. „A tesztre másnapra kaptunk időpontot, négyünknek összesen 5-6 percig tartott, a kocsiból sem kellett kiszállni. Másnap estére megjött e-mailben az eredmény. Következő nap hívtak a népegészségügyi központtól és a rendőrségtől is, kikérdeztek, hogy kikkel érintkeztem a megelőző két hétben. Elmondtam. Másnap megérkezett a határozat a házi karanténról az egész családnak. E-mailben jött, így azonnal tovább tudtam küldeni a munkahelyemnek. A háziorvosomat is értesítették, ő is naponta keres, hogy mi van.”
Valahogy így kellene ennek mennie, leszámítva a 128 ezer forintos költséget. Csakhogy ez a kivétel. Még a magán-egészségügyi szolgáltatókkal sem elégedett mindenki. Katalin például azt írta, hogy egy magánrendelő munkatársa vett mintát tőle és a 92 éves édesapjától az otthonukban.
A cég honlapja szerint két munkanapra vállalták az eredmény kiküldését, ám ezt a feltételt azóta átírták, azzal a megjegyzéssel, hogy nem vállalnak felelősséget a külső labor késlekedéséért. Eredményt azóta sem kaptam, a levelemre már nem válaszolnak. Ez a kis játszma nekem 100 ezer forintomba a került. Ügyes. Se pénz, se eredmény, csak a félelem a betegségtől meg a düh.
Barnabás a feleségével augusztus 26-án jött haza Szerbiából, mostanra már ki is szabadultak a karanténból. Egy közeli rokon temetésére kellett kimenniük, pontosan tudták, hogy visszafelé mi vár rájuk, önként teszteltetni viszont a magas költség miatt nem akartak. „A 14 nap alatt kétszer látogatott meg a rendőrség, másodszor azt javasolták, hogy a kormányhivataltól kérjük majd ki a határozatot, ami tartalmazza, hogy mikor jár le a karantén. Állításuk szerint ezt azért érdemes megtenni,
Belefutottak már olyan személybe, aki az ő listájukon még körözés alatt állt, miközben már kiszabadult a karanténból. Utolsó előtti nap fel is hívtam az illetékes kormányhivatalt, ahonnan meglepő választ kaptam: nem vagyunk rajta a listájukon, úgyhogy fotózzam már le a papírt, amit a határon kaptunk. Elküldtem, válasz nem jött. Másnap visszahívtam őket, de csak annyit mondtak, hogy menjünk másnap nyugodtan dolgozni, de nekik még rengeteg olvasatlan levelük van. Szerencsére kora este megérkezett az e-mail a határozattal, másolatban megkapta a BM, a kerületi rendőrség és BRFK is. Ez azt jelenti, hogy a tényleges határozat cirka 13 napot késett.”
Zoltánnak viszont egyáltalán nincs határozata, pedig koronavírusos. „Tíz napja vannak tüneteim. Még mindig nincs határozatom a karanténról, tehát piros papír sincs az ajtómon. Ízeket már egész jól érzek, szagokat is valamennyire. Mivel második teszt nem lesz, a karantén leteltével automatikusan gyógyultnak nyilvánítanak. Így nem lesz bizonyítékom arról, hogy tényleg nem vagyok fertőző, hacsak nem csináltatok saját pénzen tesztet.”
Sokaknak problémát jelent a házi karantént jelző piros matrica, amit kötelezően ki kell ragasztani a karanténban lévők bejárati ajtójára. Barnabás szerint senki nem szólt előre, hogy az öntapadó piros címke utóbb „levakarhatatlan” lesz, Péter pedig azt kifogásolja, hogy neki már akkor ki kellett ragasztania a matricát, amikor még meg sem kapta a teszteredményt. Másokat viszont épp az zavar, hogy már bizonyítottan fertőzöttek voltak, ám erről a tényről még nem kapták meg a határozatot, és így a piros matricát sem, vagyis ezzel a módszerrel nem tudták felhívni a környezetük figyelmét arra, hogy házi karanténban vannak.
A határozatok meghozatalával és kézbesítésével számos olvasónknak akadt problémája. Bella például a tünetek megjelenését követően egyhetes hercehurca után jutott el odáig, hogy megkapta a pozitív teszteredményt. „Még aznap kijött két rendőr, elkérték a telefonszámom, hogy továbbítsák a népegészségügyi központnak, és majd ők rendelik el nekem és a velem élő szüleimnek hivatalosan a karantént, kijönnek és kirakják az ajtónkra a piros matricát. Na, ez azóta sem történt meg, vagyis pozitív covidosként nem vagyok hivatalosan karanténban. Ettől még persze nem mentünk el otthonról azóta sem.”
Dóra szerint gyakorlatilag az érintettek belátására van bízva, mennyire veszik komolyan a karantént. Hozzájuk például szeptember 2-án csöngetett be a népegészségügyi központ embere, akkor hozott egy piros matricát az ajtójukra.
Vagyis a tünetek jelentkezése utáni kilencedik napon! Azóta sem jártak itt. Ezzel a sebességgel nagyon nehéz lehet megfékezni a vírust.
Vannak, akik a karantén értelmét is vitatják – akkor pedig végképp, ha az csak az egyik családtagra vonatkozik. Ágnes szeptember elsején érkezett haza Luxembourgból. Megkapta a karanténról szóló papírt és a piros matricát is. De a családjából csak ő. „Másnap kora délelőtt megállt a házunk előtt egy rendőrautó, a rendőr becsengetett, és megdicsért, hogy szépen kiragasztottam a kapura a matricát. Ugyanez történt csütörtökön, aztán, mikor vasárnap már kissé elhanyagolva éreztem magam, a családi ebéd mellől ugrasztottak fel. Ekkor a személyimet is ki kellett vinni a kapuhoz, bár a kolléga nem kívánta megtekinteni, csak a létéről szeretett volna megbizonyosodni, 3 méter távolságból. Azóta senki sem törődik velem. Nem hiányzik különösebben, egész jól elvagyok szeretett családom körében, szellemi szabadúszóként egyébként is itthonról dolgozom.
Senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy veszélyes vírussal fertőzött ember egy átlagos hatszemélyes háztartásban képes nem továbbadni a fertőzést.”
Ágnes később újra jelentkezett, hogy csütörtökön viszont három különböző rendőri egység is meglátogatta. Azt mondták neki, hogy nincs összehangolva, ki hova megy, mindenki megkapja az összes címet, aztán abból véletlenszerűen válogatnak.
Több olvasónk is felvetette, hogy a mentőszolgálatos tesztelés nem elég hatékony, miközben rendkívül idő- és erőforrás-igényes. Csak a gyanús eseteket szűrik, azt is lassan, ami egy ilyen gyors terjedésű járvány esetében nem sokat ér.
Gond van azzal is, hogy a mentősök nem tudják mindig abban az időben elvégezni a tesztet, amikorra előzetesen ígérték. A gimnazista Leventét például reggel háromnegyed nyolckor hívták fel, közölték vele, hogy nyolc óra után már ne egyen semmit, és valamikor napközben érkeznek majd. Levente alaposan megéhezett, mivel csak este hatkor csöngettek be a mentősök. „A két időpont között csak egy pohár vizet ittam. Szerintem jobb lenne, ha a teszteléseket helyi szinten beosztanák, és az emberek felének azt mondanák, hogy reggel 8-ig ehet, a másiknak pedig azt, hogy délután 1-ig.” Bellát este 10-kor hívták a mentősök, hogy másnap reggel 7-től már ne egyen, ne igyon, mert 8-tól jöhetnek bármikor nagyjából délig.
Hát másnap délután fél 4-ig vártam rájuk, kicsit már éhesen és idegesen, majd rá 6 nappal lett meg az eredmény.
Gergely várandós felesége két hete egy lánybúcsún vett részt, majd a múlt héten már ő is vele tartott az esküvőre. A szertartás utáni napon a lánybúcsú egyik résztvevője jelezte, hogy tüneteket mutat, a párjának a teszteredménye pedig pozitív lett. Gergelyék felkeresték a háziorvosukat, hogy tájékoztassák őt a helyzetről, és kikérjék a tanácsát. A háziorvosuk szabadságon volt, a helyettese szintén, annak a helyettese pedig nem vette fel a telefont. Ez volt pénteken.
Szombat este megérkeztek az első tünetek, melyek vasárnapra engem már teljesen ledöntöttek, míg feleségem egy-két köhintéssel megúszta. Hétfő reggel mindent bevetettünk telefonon a háziorvosnak. Megkaptuk a zöld lámpát, és közölték, hogy a tesztelő mentők hamarosan meglátogatnak minket. Aznap nem jött senki. Másnap sem. Kedden este kaptunk egy hívást, hogy szerdán érkezik hozzánk a mentős kolléga délelőtt, úgyhogy fél hét után már ne együnk-igyunk semmit. Fél hatkor ébresztő, macskaetetés, reggelizés, 6:30-kor még egy gyors pohár víz a kávé leöblítéséhez, aztán csak várunk. Kis ráhagyással számolva fél kilenc és kilenc közé vártuk a mentőt. 10-kor semmi. 11-kor semmi. Láttam a várandós feleségem szemében, hogyha fél órán belül nem ehet, megnyúz valakit. Hívtuk többször is a számot, amin tájékoztattak minket előző nap. Nem vették fel. Mi van, ha eszünk-iszunk gyorsan valamit, és pont akkor jön a mentő? Akkor kifizettetik velünk a felesleges kiszállást?
Gergely felhívta a koronavírus.gov.hu oldalon található információs telefonszámot. 15 perc zenélés után közölték vele, hogy a 112-t kell hívnia. Négy átirányítás után végül tudott beszélni az illetékessel, aki ennyit mondott: „Van egy kis csúszás, nyugodtan tessék enni néhány falatot, rosszul ne legyenek. Fogunk érkezni még ma.” Gergelyék megebédeltek. „Alig csúszott le az utolsó falat rántott sajt, csengetnek. Bizony, megérkezett a mentős a tesztekkel. 13:35-kor.”
Hasonló történt Andrással is. Neki azt ígérték, hogy délelőtt jönnek ki hozzá a tesztelő mentősök. „Ébresztő 6:45-kor, gyors reggeli, 2 liter víz leerőltetve. Ha maximum 2-ig ígérték, akkor abból még lehet 3 is. Aztán lett 3, 4, 5, már rosszabbul voltam a szomjúságtól, mint a bármilyen betegségemtől. Ekkor próbáltam volna kideríteni, vajon jönnek-e még ma, vagy ihatok. A zöldszámon semmit sem tudnak mondani, csak hogy hívjam a mentőállomást. Hogy melyiket, azt guglizzam ki. Köszi. Az OMSZ központi számán ekkor már egyik menüpontot sem vették fel, a közeli állomásoknak pedig vagy nincs elérhető száma, vagy nem vették fel. De hogy ne menjen kárba az ekkor már 10 óra szenvedés, még egész este hétig nem ittam-ettem. Akkor úgy voltam vele, biztosan nem jönnek már.
Épp a hatalmas adag (valószínűleg sótlan, de ugye honnan tudjam) kajám végére értem, amikor csöngetett a kolléga. Mondom neki, ebben a pillanatban nyeltem le az utolsó falat kaját. Jó lesz így a teszt? Persze, jött a válasz, azt mondta nekik az irányítás, amikor rákérdeztek, hogy ne foglalkozzanak vele.
A mentősök hozzáállásával egyébként az olvasóink elégedettek voltak. „Azt kérték, hogy ha lehet, akkor menjek le a mentőautóba. Nagyon kedvesek, jó hangulatúak voltak a mentősök, teljes védőfelszerelésben természetesen. Mondták, hogy annyi címre kell menniük, hogy mindenhonnan késnének, és nem végeznének, ha mindenhova felmennének, ezért mindenkit felhívnak, hogy ha tudnak, akkor menjenek ki hozzájuk a páciensek” – írta Máté.
Dórának ugyanakkor nem tetszett, hogy a mintát „egy szkafanderbe öltözött ember vette le a lépcsőház bejáratában, miközben a szomszédok jöttek-mentek. Borzasztó megalázó volt, gyorsan híre is ment a lakók között az esetnek.”
Több olvasóink is arra panaszkodott, hogy a rendőrségi kontaktkutatás felszínes, valójában a rendőrök sem veszik komolyan a dolgot, így aztán nincs sok értelme. Adél például minden bizonnyal egy lakodalomban fertőződött meg, legalábbis jó néhány barátja szintén pozitív lett, akikkel együtt mulatott. „Napokkal később hívott egy rendőr nyomozó, hogy tessék-lássék kontaktkutatást végezzen. Az esküvő nem is érdekelte, egy szülinapi ünneplés részleteire kérdezett rá, de onnan sem vette föl senkinek az adatait” – írta Adél.
Máté is arról számolt be, hogy szerinte nem sokat ér a dolog. „Kontaktkutatás címén annyit beszélgettünk a rendőrrel, hogy voltam-e a tünetek kezdetét megelőző két hétben külföldön, ha igen, merre és kivel. Ebbe még a hosszú hétvége is beletartozott, amikor Ausztriában túráztam az egyik barátommal. A rendőr elkérte a nevét és az elérhetőségét, de azóta sem keresték őt. Ez után megkérdezte, hogy voltam-e szoros kontaktban bizonyítottan Covid-pozitív személlyel, mondtam, hogy fogalmam sincs hol kaphattam el. Azt válaszolta, hogy szinte mindenki így van, ebben a szakaszban már nem lehet tudni.
A nagy kontaktkutatás ennyi is volt. Még kicsit beszélgettünk, kérdeztem, mi fog most történni. Mondta a rendőr, hogy fogalma sincsen, és ahogy beszélget az emberekkel, mindenkitől mást hallott, egyáltalán nem lát következetességet.
Olvasóink szerint az iskolákban egyelőre teljes a káosz, mindenhol máshogy kezelik a helyzetet, ha koronavírusos lesz néhány diák vagy tanár.
Péter kisebbik fiának az osztálytársa pozitív tesztet produkált, amiről múlt szombaton este fél 8 felé szereztek tudomást. Még aznap este Péter kapott egy értesítést, hogy másnap az illetékes népegészségügyi központ felveszi vele a kapcsolatot a tesztelés miatt De vasárnap nem történt semmi, csak annyi, hogy szóltak az iskolából, hétfőn már nem mehet a gyerek suliba. „Közben megszerveztek egy kollektív közös tesztelést kedd délelőttre, úgyhogy bevittük a gyereket, ahelyett, hogy mindenkit otthon teszteltek volna. Azt ígérték, hogy 24 órán belül eredmény lesz, ez letelt, de az eredmény sehol.
A tesztelés körülményeivel kapcsolatos panaszoknál is nagyobb gondot jelent, ha valaki nem tud hozzájutni a teszthez. Ez történt Annáékkal is. Múlt hét pénteken a kisebbik gyermeke torokfájásra panaszkodott, másnapra köhögött, folyt az orra. Hétfőn Anna a protokollnak megfelelően felhívta a háziorvost, aki elérhetetlen volt. A védőnőjük segítségével tudták meg, hogy a háziorvosuk szabadságon van, helyettesítés van egy másik időpontban. Felhívták a helyettesítő orvost, aki közölte: mivel nem jártak külföldön, nem lehet semmi baj, kezeljék otthon a gyereket. Anna azért próbált időpontot kérni az orvostól, de nem kapott.
Mégis levittük a gyereket, mert asztmás, jogunk és okunk van tudni, hogy mi a baja. Két órát álltunk a váró előtt, nem mertük bevinni. Mikor bejutottunk, szinte kiabált velünk a doktornő, hogy hogy képzeljük ezt, hogy csak úgy odamegyünk. A gyerekről lerángatta a ruhát, rángatta a vizsgálat közben is, láthatóan meg akart tőlünk szabadulni. De nem lettünk okosabbak! Tesztet sem kaptunk, mert nem jártunk külföldön, gyógyszert sem kaptunk, mert ez vírus. Hazajöttünk, és immár hárman vagyunk betegek, mindenki ugyanazokkal a tünetekkel, ugyanis ma reggelre a nagyobbik lányom és én is rosszul lettem. Kérdezem én: mégis mennyire kell betegnek lenni egy asztmás 9 évesnek, hogy vegyék a fáradságot tesztelni? Miért releváns szeptember közepén, hogy voltam-e külföldön, ha mindenki a családban közösségbe jár, és kontaktusba kerül rengeteg emberrel?
Olvasóink közül többen is speciális helyzetben találkoztak a koronavírussal.
Sára szeptember 1-jén hajnalban indult Izraelből görögországi átszállással Budapestre. „Az új ferihegyi terminálra vittek minket, ahol két mentős ellenőrizte a hőmérsékletünket. Aztán egy széles, de rövid folyosón találtuk magunkat, hat asztal volt ott székekkel, ahol rendőrök álltak öten vagy hatan. Maszk egyikükön sem volt, csak rajtunk, az érkezőkön. Gumikesztyű viszont igen. Itt kellett kitöltenünk a hatósági házi karanténról szóló dokumentumot – magyarul. Utastársaink, akik közül többen Magyarországon tanulnak, kérdően néztek ránk, hogy segítsünk már nekik, mert a rendőrök nem beszélnek angolul. Egy nemzetközi repülőtéren! Mondjuk a papír kitöltésénél mi is segítséget kértünk, mert nem minden esetben volt egyértelmű, és nem akartunk hibázni. Volt egy rubrika arról, hogy mi a járatszámunk. Erre rákérdeztünk, hogy melyiket írjuk be, mert eredetileg Izraelből jövünk, amely eléggé fertőzött ország. Erre azt a választ kaptuk, hogy őket csak az érdekli, hogy Magyarországra melyik országból érkeztünk, a kiindulási hely nem.”
Akadnak egészen furcsa esetek is. Bálint nevű olvasónk például arról számolt be, hogy őt ugyan senki nem tesztelte koronavírusra, ám az a klinika, ahol legutóbb üzemorvosi vizsgálaton esett át, valahogy felhasználta a TAJ-számát, a nevét, a születési idejét, a lakcímét, valamint az édesanyja nevét.
Ezt onnan tudtam meg, hogy ezeket az adatokat rátették egy olyan valakinek a tesztjére, akié pozitív lett, de végül nekem küldték ki az értesítést. Ez három dolog miatt is aggasztó: az első az, hogy valaki vírusosan járkál, és nem tud róla, a második az, hogy ezek az én személyes adataim, a harmadik probléma pedig az, hogy a klinika péntek óta képtelen bármilyen választ is adni a kérdéseimre
– írta Bálint.
És akad, aki valóban teljesen elégedett azzal, ahogy a tesztelés zajlik. Ő azt írta: „A munkahelyem kérte a tesztet, hát elmentem a háziorvosomhoz. Másnak reggelre volt időpont, 7 percet kellett várni. Maga a teszt 1 perc volt. 4 nap múlva kaptam egy telefont, hogy negatív a teszteredményem, ha szeretnék, bemehetek az eredményért. A teszt ingyenes volt.”
Némileg árnyalja a képet az aláírás:
Kiemelt kép: Bús Csaba /MTI
