Belföld

Palkovicsék kilenc tudományos pályázatba nyúltak bele

Nem fogadta el az őt bíráló Freund Tamás ebédmeghívását a Magyar Tudományos Akadémia székházába Palkovics László. Az innovációs miniszter levélben válaszolt az akadémia elnökének arra, hogy miért változtatta meg – példátlan módon – a szakmai zsűri javaslatát egyes kutatói pályázatoknál. A levelet az atv.hu ismertette.

Freund Tamás előzőleg sérelmezte, hogy Palkovics minisztériuma átírta a szakmai zsűri javaslatát a támogatásra érdemes kutatói pályázatokról. Amint arról lapunk elsőként beszámolt, miniszteri döntéssel egy, a testület által utolsónak rangsorolt pályázat is támogatást kapott, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) orvosi és biológiai tudományok kollégiumának elnöke emiatt lemondott.

Még a Kádár-rendszerben sem történt ilyen: Palkovicsék belenyúltak az OTKA pénzosztásába
Az OTKA orvosi és biológiai tudományok kollégiumának elnöke azonnal le is mondott, amikor meglátta, hogy teljesen átírták a szakmai zsűri által elfogadott listát.

A 24.hu ezt követően arról is beszámolt, hogy a döntés az orbáni tudománypolitika támogatóinak érdekében születhetett.

Levelében az MTA elnöke példátlannak nevezte Palkovics eljárását, amely magyar és külföldi kutatók szakmai munkáját írta felül egy tollvonással.

Palkovics a Freund Tamás által kért törvénymódosítás kapcsán (hogy ne lehessen megváltoztatni a tudományos pályázati rendszerben kialakított rangsorokat) azt válaszolta: 2014-ben Pálinkás József korábbi akadémiai elnök javaslatára lett az akkori OTKA-iroda a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal része. „Ez a változás már akkor magában hordozta annak lehetőségét, hogy a mindenkori NKFIH-elnök az OTKA-kollégiumok döntéseit felülbírálhatja” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ezt a lehetőséget továbbra is fenn akarja tartani. Szerinte ugyanis az elmúlt több mint harminc évben a döntéseket meghozó vezetésnek nem volt érdemi eszköz a kezében arra, hogy a kollégiumi javaslatokat objektív kontroll alá vegye.

Az NKFIH nemrég kinevezett elnöke, Birkner Zoltán korábban azt közölte, egy tudománymetriai rendszert vezettek be az értékelésnél, így több esetben valóban megváltoztatták a zsűri által jóváhagyott sorrendet. Az egyik ilyen változtatásnak köszönhetően került a támogatottak közé Závodszky Péter nyugalmazott egyetemi tanár is, jóllehet pályázatát a zsűri az utolsó helyre rangsorolta. Závodszky februárban került be az Orbán Viktor által frissen létrehozott Nemzeti Tudománypolitikai Tanács tagjai közé. A biofizika területén komoly tudományos munkássággal rendelkező akadémikus tavaly nyilvánosan is szembeszállt az MTA-vezetéssel, amely próbálta megakadályozni az akadémiai kutatóhálózat elvételét.

A miniszter most az MTA elnöke által kifogásolt döntésekről azt írja, az OTKA döntési javaslatait akkor változtatták meg, ha

sem az objektív, tudománymetriai mutatók, sem pedig a szakmai értékelések együttesen nem kellően meggyőzőek.

Palkovics hozzátette, hogy a több mint 320 esetből mindössze kilenc alkalommal bírálta felül a döntési javaslatot, és szerinte ezáltal mindig jobb tudományos mutatókkal rendelkező kutató került be a támogatottak közé.

Freund Tamás a levele végén felvetette, hogy a részletek tisztázása érdekében szívesen vendégül látná egy ebédre az MTA-székházban a minisztert, Palkovics azonban válaszában ezt azzal hárította el, hogy hasznosabbnak látná, ha „az együttműködés érdemi kezdeményezései az MTA oldaláról megtörténnének”.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik