Belföld

Kemény hangú levelet kapott Palkovics az MTA elnökétől

Az MTA elnöke kemény hangú tiltakozó levelet írt Palkovics Lászlónak egy olyan eset után, ami még a Kádár-rendszerben sem fordult elő és óriási felháborodást keltett – derült ki a Klubrádió cikkéből. Freund Tamás pedig nem véresszájú ellenzéki, így a levélben megfogalmazott kritikát nem tudja úgy elkenni a kormány, hogy politikai támadásról lenne szó.

Még a Kádár-rendszerben sem történt ilyen: Palkovicsék belenyúltak az OTKA pénzosztásába
Az OTKA orvosi és biológiai tudományok kollégiumának elnöke azonnal le is mondott, amikor meglátta, hogy teljesen átírták a szakmai zsűri által elfogadott listát.

Mint megírtuk, bejelentette lemondását az OTKA egyik kollégiumának elnöke, miután kiderült, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium átírta a szakmai zsűri javaslatát a támogatásra érdemes kutatói pályázatokról. Ilyen beavatkozásra az OTKA 35 éves történetében nem volt példa.

Az eset hatalmas felháborodást váltott ki tudós körökben, mivel az orbáni tudománypolitika támogatói miatt írták át Palkovicsék az OTKA-pénzek elosztását. Azaz politikai szempontok miatt írták felül a tudományos szempontokat, miközben Palkovicsék korábban azt ígérték, hogy ilyen nem fordulhat elő.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a kormányzati támogatással felújított katolikus plébániatemplomban tartott ünnepi szentmisén a Zala megyei Pölöskén 2020. augusztus 22-én. Fotó: MTI/Varga György

Freund Tamás azzal kezdte a levelét, hogy elnöki programja „egyik sarokpontja a kormányzattal való kommunikáció új alapokra helyezése, a kölcsönös bizalom felépítése” volt. Ez a bizalom azonban nyilvánvalóan máris sebet kapott:

Megdöbbenve értesültem arról, hogy a NKFIH (Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az OTKA jogutódja – a szerk.) az egyes alapkutatási pályázati esetében a szakértői testületek által felállított rangsort megváltoztatta és ennek legkirívóbb eseteként miniszteri döntéssel egy, a testület által utolsónak rangsorolt pályázat is támogatást kapott

– írta az MTA-elnök.

„Elviekben sem értek egyet azzal, hogy a szakmai tudományos konszenzust képviselő kollégiumok rangsora felülírható legyen, de példátlan az, hogy döntésével a Miniszter úr vagy az NKFIH elnöke a szakmai kollégium minősítésével szemben ítélt meg pályázati támogatást” – szögezte le Freund Tamás. Azt is felidézte, hogy egy tavalyi törvénymódosításig jogszabályilag is lehetetlen volt így felülírni a pályázati döntéseket. A törvénymódosításkor több tudós, tudósszervezet jelezte, hogy veszélyes ilyen jogosítványt adni a minisztériumnak.

»Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak«

– idézte az Alaptörvényt az Akadémia elnöke.

Freund Tamás szerint Palkovics döntése „a rendszer hitelességét veszélyezteti”, mert hazai és külföldi kutatók szakmai munkáját írta felül egy tollvonással. Ezért arra kérte a minisztert, hogy vizsgálja felül a döntést, és jogszabályilag is betonozzák be újra, hogy nem lehet így felülírni a pályázati döntéseket.

Zárásul Freund meghívta egy ebédre Palkovicsot az Akadémiára, azt jelezve, hogy továbbra is kész a párbeszédre a kormánnyal.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik