Belföld

Vádat emeltek a Németországban lányokat futtató somogyi testvérpár ellen

A Siófoki Járási Ügyészség üzletszerű kerítés, kitartottság és gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat azzal a két büntetett előéletű férfival szemben, akik három nő külföldön történő prostitúciós tevékenységét szervezték és az ebből folyó bevételből tartották el magukat.

Az 53 éves férfi évek óta ismerte azt a 18 éves  lányt, aki 2018 szeptemberének elején a vádlott tabi otthonába költözött és akivel megegyezett abban, hogy a lány prostitúciós tevékenységet fog folytatni megélhetésük biztosítása céljából.

A férfi a külföldi munka megszervezése végett felvette a kapcsolatot Németországban tartózkodó testvérével, aki ott két örömlány munkáját irányította. A fiatal nő nem sokkal később kiutazott Németországba, ahol a másik férfi felügyelete alatt egy hónapon át szexuális szolgáltatásokat nyújtott, amely tevékenységből a férfiak másfél millió forint haszonra tettek szert.

A jövedelmező üzletet a fivérek tavaly februárig folytatták, aminek során ismeretlen nagyságú bevételt realizáltak, bár kiadásuk is volt, mivel a fiatal lány mellnagyobbító műtéten esett át. Az egyik férfi gyermekpornográfia bűntettét is elkövette, mert a fiatal lányról 18 éves kora előtt készített súlyosan szeméremsértő képeket, amelyeket a telefonján tárolt.

Az ügyészség az egyik férfire öt, a másikra pedig négy és fél évet kért arra az estre, ha már az előkészületi ülésen beismerik a bűnösségüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik