Belföld

Kiderült, melyik milliárdost vették őrizetbe a nyomozók

Bár videót is közzétett, nem nevezte meg azt a milliárdost a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), akit őrizetbe vettek és bűnszövetségben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók.

A 24.hu információi szerint a közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonosként leírt férfi K. Ferenc., aki egykor a CBA Kereskedelmi Kft.-ben is tulajdonos volt, valamint érdekeltségébe tartozik a hajdúszoboszlói négycsillagos Délibáb Hotel.

A cégadatbázis szerint ráadásul a lakcíme – a NAV közleményével egybevágóan – az Egyesült Arab Emírségekben található. Szintén K. Ferencet azonosította cikkében a Napi.hu is.

Az adóhivatal tájékoztatása szerint a vállalkozó egy év alatt 3,6 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót. A milliárdos üzletember letartóztatásban van, ügyvédje is gyanúsított.

A Debreceni Törvényszék sajtószóvivőjétől megtudtuk, a férfi letartóztatása jogerős, dr. Dobó Dénes elmondta, jelenleg a férfi vagyonának zárolásáról szóló döntések vannak folyamatban. Ennek értéke a korábbi adóhivatali tájékoztatás szerint megközelíti az egymilliárd forintot.

A vállalkozót a balatoni házából vitték el a nyomozók. A férfi ügyvédje segítségével az Egyesült Arab Emírségekben szerzett letelepedési jogot, arab fedővállalkozást és hivatalos lakcímet, hogy ezekkel a hamis adatokkal elkerülje több mint 540 millió forint személyi jövedelemadó befizetését Magyarországon – közölte a NAV. A nyomozás azonban kiderítette, hogy a vállalkozó külföldi életvitele csak álca, valójában itthon él, Magyarországról irányítja üzleteit, így az adómentességre sem jogosult.

A vállalkozó vadászházában tartott házkutatáson több doboz engedély nélküli éles lőszer és mintegy ezer liter, tisztázatlan eredetű gyümölcspálinka is előkerült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik