Belföld

Hivatalos: lánya indul az elhunyt Koncz Ferenc körzetében

Koncz Zsófia a Fidelitas alelnök volt, majd Magyarország washingtoni nagykövetségén kapott állást.

Koncz Zsófiát, a múlt hónapban motorbalesetben elhunyt képviselő, Koncz Ferenc lányát indítaná a Fidesz októberben az időközi parlamenti képviselői választáson – írja a Népszava.

A lap úgy tudja, a döntést augusztus 20-a után akarják bejelenteni. A Fidesznek rendkívül fontos az október 1 1-i időközi választás, ugyanis az eredménytől függ, hogy megőrzi-e a sarkalatos törvények átírásához, az alaptörvény módosításához szükséges kétharmados többségét.

A kormánypárt ifjúsági szervezetének országos alelnöki posztját korábban betöltő Koncz Zsófia azzal vált ismertté, hogy 2015-ben Böröcz László Fidelitas-elnökkel közösen előállt a „provokátorfigyelő” ötletével: közzé akarták tenni azok nevét, akik szerintük szándékosan zavarják az állami rendezvényeket. Az ötlet botrányt kavart, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jogsértőnek minősítette a kezdeményezést. Később – mint azt a 24.hu megírta – Koncz Zsófia Magyarország washingtoni nagykövetségén kapott állást a politikai stábban, külpolitikai munkatársként.

Washingtonban fut be karriert a Fidelitas „provokátorfigyelője” 
A tengerentúlon is szükség van az éberségre.

A Népszava szerint az ellenzéki oldalon egyelőre két név forog, bár a pártok azt szeretnék, ha a végén az összefogás jegyében csak egy közös jelölt maradna. A 2018-as országgyűlési választáson a 49,3 százalékkel győztes Koncz Ferenc után másodikként a jobbikos Bíró László futott be 31,6 százalékkal, míg Papp Zsolt, az MSZP-Párbeszéd jelöltje 14,9, az LMP-s Tarnai Gábor pedig 2,3 százalékot szerzett. A lap úgy tudja, Bíró László újból vállalná a megmérettetést, s a két évvel ezelőtti számok szerint valóban ő lehet a legesélyesebb vetélytársa egy kormánypárti indulónak.

Frissítés!

Szombaton a Fidesz hivatalosan megerősítette, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében Koncz Ferenc tragikus halála miatt kiírt időközi választáson a Fidesz-KDNP helyi szervezetének döntése alapján a pártszövetség Koncz Zsófiát indítja.

Kiemelt kép: MTI / Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik