Belföld

Felmenthetik azt a borsodi férfit, aki fel akarta gyújtani az anyját

Emberölés előkészülete miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki fel akarta gyújtani az édesanyját tavaly októberben.

A férfi négy évvel ezelőtt vált el feleségétől, majd hazaköltözött a szüleihez, ahol a bátyja is lakott. A család tagjai féltek tőle az agresszív viselkedése miatt. A férfi az ominózus nap egész délután zaklatottan viselkedett fel-alá járkált a házban, magában beszélt, majd késő este, amikor a szülei már lefeküdtek, bement a szobájukba, odaállt az anyja mellé az ágy széléhez, és benzint locsolt a ruhájára és plédre, majd közölte, hogy „kimegyek gyufáért és felgyújtalak”.

Amikor kiment a szobából, az apja utána kiabált, hogy ne merjen visszajönni, tűnjön el, erre elhagyta a házat. Az eseményekről a testvére értesítette a rendőrséget.

A vizsgálatok megállapították, hogy a férfi kóros elmeállapotú, és képtelen arra, hogy a cselekménye következményeit felismerje, ezért esetében fennáll a bűnismétlés lehetősége.

Az ügyészség mindezek miatt indítványozta a kényszergyógykezelés alatt álló férfi felmentését, és a további kégyszergyógykezelésének az elrendelését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik