Belföld

Három évet kapott a Parlament és a Képviselői Irodaház raktárosa

Három évi szabadságvesztésre súlyosította a Fővárosi Ítélőtábla annak a raktárosként dolgozó nőnek büntetését, aki 2015 októbere és 2016 márciusa között közel 14 millió forint értékben tulajdonított el számítástechnikai eszközöket zz Országgyűlés Hivatala, majd a Képviselői Irodaház épületéből.

A sikkasztás és hamis magánokirat felhasználás miatt elítélt raktáros által ellopott számítógépeket, monitorokat esetenként az akkor országgyűlési őrként dolgozó élettársa segített kivinni a Parlament épületéből. Az elsikkasztott eszközöket a raktárosnő részben egy orgazdaként elmarasztalt testvérpárnak, részben pedig ismeretlen személyeknek adta el. A hiány leplezése céljából pedig meghamisította az eszközigényléssel kapcsolatos okiratokat.

A nyomozás során az eltulajdonított tárgyak végső vevőinek egy jelentős részét sikerült azonosítani, így már a vádemelés előtt az okozott kár fele a számítástechnikai eszközök lefoglalásával megtérült. A lopásban segítséget nyújtó volt országgyűlési őrt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre, pénzbüntetésre és lefokozásra, az egyik orgazdát ugyancsak felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, míg testvérét pénzbüntetésre ítélték.

A bűncselekmény során szerzett vagyont a raktáros és élettársa esetén az Országgyűlés Hivatalának megítélt kártérítéssel, az orgazdákkal szemben pedig vagyonelkobzással a bíróság elvonta.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik