Belföld

Blikk: közelről nézték végig biztonsági őrök a Deák téri késelést

A Blikk információi szerint több biztonsági őr is közelről nézte végig májusban, ahogy két fiatalt halálra késeltek a Deák téren. Mint írják, egyelőre nincs rá magyarázat, hogy miért nem avatkoztak közbe, amikor még a verekedés nem fajult el.

Hozzáteszik, a biztonsági emberek azzal védekezhetnek, hogy a gyilkosság a nyílt utcán, azaz szolgálati helyükön kívül eső területen történt.

Dr. Csapi Szilva, az egyik áldozat családjának jogi képviselője a Blikknek ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott,

számunkra is sok kérdés maradt megválaszolatlanul, de a nyomozás jelenlegi szakaszában ez természetes. Részleteket pillanatnyilag nem árulhatok el, de nem tartom kizártnak, hogy további gyanúsítások történhetnek az ügyben.

A lap úgy tudja, a gyilkossággal gyanúsított fiúval egy társaságban lévő, ugyanabban az intézetben élő lány sietett az életükért küzdő áldozatok segítségére. Amíg nem értek ki a mentők, a fiatal lány próbálta meg elszorítani a vérző ereket és újraéleszteni a két fiút.

Deák téri kettős gyilkosság: mindenkinél mutattak ki drogot a gyanúsítottak közül
De az áldozatok zsebében is marihuánát és fehér port találtak a nyomozók.

Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán

A balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa Bence érdekeltségei kapták a legtöbb támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, miközben ő a szervezet tanácsadója, és a hírek szerint ő tett javaslatot a támogatottak névsorára is. A pénzosztás akkora feszültséget okozott, hogy a badacsonyi borász felajánlotta lemondását a Balatoni Kör éléről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.