Belföld

Körömi Attila: Az ember nem változhat ahhoz képest, amilyen 15 évvel ezelőtt volt?

Körömi Attila: Az ember nem változhat ahhoz képest, amilyen 15 évvel ezelőtt volt?

Körömi Attila, a Momentum elnökségének új tagja másfél évtizedig politizált a Fideszben, majd rövid ideig jobbikos volt. Dolgozott önkormányzati és parlamenti képviselőként is, és új pártját támadták is amiatt, amiért a parlamentben nemmel szavazott az uniós csatlakozásra. Interjú a pécsi politikussal a politikai hibákról és a politikai arcélről.

Azt mondta, vonattal jött Budapestre. A városon belül BKV-val közlekedik?

Igen, a négyes metróval jöttem.

Egy időre belelátott a fővárosi közlekedés működésébe a BKK igazgatósági tagjaként is.

Hatalmas benyomást tett rám ez a nyolc hónap. Világos volt, hogy a közlekedéstől él egy város, de sose tudtam – hiszen az ember nem néz utána –, hogy a fővárosi költségvetésnek mekkora részét teszi ki a BKK. Ijesztő volt látni, hogy hiába van fölfutóban a közösségi közlekedés ethosza, a járvány ezt totálisan keresztülvágja. Attól tartottam, hogy ez mélyebb nyomot fog hagyni az emberekben. Az eszem egy részével tudtam, hogy el kell jutni a munkahelyekre, de nem tudtam, mennyien lesznek home office-ban, és hogy fel mernek-e majd szállni a buszra és a metróra az emberek. A múltkor viszont autóval jöttem, mert ha nem ér véget a programom a háromnegyed nyolcas InterCity indulásáig, akkor kénytelen vagyok, és el tudom fogadni azt, hogy csak egy sávon megy a forgalom a Nagykörúton. Szerintem hatalmas húzás volt a kerékpárút.

Elég különös, hogy Pécsről kerül be valaki a budapesti közlekedési cég igazgatóságába. Önnek hogy sikerült?

Amikor az önkormányzati választáson az ellenzék jól szerepelt, a Momentum megkérdezte a tagjait, hogy ki az, aki szívesen vállalna feladatot önkormányzatokban. Én lelkileg és tudásban is erősen kötődöm az önkormányzatisághoz, ezért jelentkeztem. Kiderült, hogy a fővárosi cégek felügyelőbizottságaiba is kellenek emberek, méghozzá olyanok, akik ezt a munkát felelősen látják el. Jött egy fölkérés, hogy vállalnám-e a munkát egy fővárosi cégben. Mondtam, hogy ha igen, akkor a BKK-ban. Ez állt a legközelebb hozzám. A budapesti kapcsolatom folyamatos, és éppen a közlekedéssel összefüggően voltak olyan ismeretségeim, akikkel korábban is beszéltünk a BKK-ról. Mindez nyilván nem elég ahhoz, hogy az első pillanattól kiismerjem magam, de ahhoz igen, hogy gyorsan felvegyem a tempót. És volt még két szempont. Az egyik az, hogy ebből mit lehet elvinni Pécsre.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Lesz végre villamos Pécsen?

Akkor is át lehet vinni valamit Pécsre, ha nincs villamos, troli vagy metró, Pécs mégiscsak egy nagyváros. A második érv az volt, hogy rengetegen jönnek Budapestre a megyeközpontokból és használják a budapesti közösségi közlekedést. Szerintem be tudtam vinni ezeknek az embereknek is a látásmódját a BKK-hoz.

A Momentumról az a kép él, hogy budapesti párt, közben a fővárosi önkormányzatoknál több vidéki momentumos kapott munkát. Nem volt elég budapesti káder, hogy feltöltsék a cégeket?

Szerintem volt, de már a jelöltállításnál is előjött, hogy vannak olyan alkalmas tagjaink, akik különböző okok miatt nem vállalták a jelöltséget. Van, aki a politikai légkör miatt, van, aki nem akart kiszállni a munkájából. Az történhetett, hogy kevesen vállalták volna azt az élethelyzetet, amit egy ilyen delegálás megkíván. A magyar politikát figyelve sokaknak ezek jó kis helynek tűnhetnek, ahol van fizetés, de fontos hangsúlyozni, hogy ez komoly munka. Nekem a Momentumban is az tetszett, hogy sokan azt kérdezték, rendben, de milyen munkával jár ez.

Donáth Anna rosszul végezte a munkáját az elnökségben, ezért váltották le?

Nem láttam rá az elnökségi munkára, de nem gondolnám, hiszen a legnépszerűbb országos politikusaink között van.

Küldöttként biztosan volt benyomása, ön is szavazott róla.

Én végig nagyra értékeltem az ő munkáját, két okból is. Egyrészt az EP-ben hamar megtalálta a helyét, önazonos módon, másrészt azt láttam, hogy odatette magát a küldöttgyűléseken, odatette magát a választmány menedzselésével. Engem meglepett, hogy nem választották meg, de ezen túlléptünk, van egy új elnökségünk, Anna pedig továbbra is a párt egyik legfontosabb politikusa. A megválasztás utáni időszak egyébként életem legsűrűbb két vagy három hete volt, éppen azért, hogy az új elnökség minél hamarabb felvegye a tempót.

Egy másik volt elnökségi tag, Berg Dániel II. kerületi alpolgármester végül visszalépett a választástól. Vele és Donáth Annával szemben is az hangzott el, hogy van bőven munkájuk, lesz idejük elvégezni. De a befutóknak is van munkája, Hajnal Miklós is önkormányzati képviselő az elnökségi tagság mellett, mégis újrázhatott.

Nem kezdtem el magamban vizsgálni, hogy pontosan mi történt. Azt tudom, hogy minden korábbi elnökségi taggal szeretnék beszélgetni, méghozzá hosszan, mert kíváncsi vagyok az ő meglátásaikra. Nekem fontos, hogy ők hogyan élték meg az elnökségi tagságukat, de a döntést a küldöttgyűlés hozta, nekünk pedig az a dolgunk, hogy felkészítsük a szervezetet a 2022-es választásra.

A legfontosabb kritika, amit az előző elnökségről hallani, az volt, hogy miközben Fekete-Győr András, Hajnal Miklós és Donáth Anna vezetői tandemet alkottak az elnökségben, az elmúlt nyolc hónapban, az önkormányzati választás óta jóformán semmilyen látható munkát nem végeztek. Mennyire igaz ez? És ha tényleg nem végeztek munkát, miért csak Donáth Anna esett ki az elnökségből, Hajnal és az elnökké simán újraválasztott Fekete-Győr miért nem?

Én elég szögletes gondolkodású vagyok: aminek nem vagyok része, azzal nem foglalkozom. Ennek a tandemnek biztosan megvannak az okai a munkamegosztástól addig, ki hogyan találja meg magát az elnökségi munkában. Az átadás-átvételnél pedig átvettük az előző elnökség által kidolgozott koncepciókat. Ez engem arról győzött meg, hogy végig intenzív munka folyt.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Az már másik kérdés, hogy ha valaki érzett olyat, hogy az önkormányzati választás után leült a párt, annak az is az oka lehet, hogy három választás volt egymás után, ez pedig egy olyan szervezet, ahol a munka derékhadát önkéntesek végzik el. Ebben nagyon könnyű kiégni, volt egy szusszanás, elfáradt mindenki. Aztán erre jött rá a koronavírus-járvány, amikor alapvetően a kormány cselekvésére figyelt mindenki, még az ellenzéki választók is.

Mi így is megtettünk minden tőlünk telhetőt, például ételt osztottunk vagy épp esti tapsolást szerveztünk az orvosoknak és ápolóknak. Én nem úgy élem meg, hogy leült a szervezet, és a közvélemény-kutatások is erősödő Momentumot mutatnak. Most lehet ezt a három választást végiggondolni. Az önkormányzati választás után az új momentumos képviselőket a központnak fel kellett készítenie, erre rengeteg munka ment el. Annát, Berg Dánielt és Buzinkay Gyurit egyébként nem leváltották, hanem lejárt a mandátumuk.

És mást választottak helyettük, pedig mindannyian újra elindultak. A gyakorlatban ez leváltás. A Momentum élvonalában viszonylag kevés sikeres, megválasztott politikus van, a két EP-képviselőt és a két budapesti kerületi polgármestert lehet felhozni. Közülük Soproni Tamás és Cseh Katalin nem indult a választáson, Déri Tibor az első fordulóban kiesett, Donáth Anna pedig Tóth Endrétől kapott ki az utolsó fordulóban. Mi az oka annak, hogy a Momentumban nem akarják az elnökségben látni a polgármestereket? Úgy tudom, voltak, akik kifejezetten az ellen érveltek, hogy a polgármesterek az elnökségbe kerüljenek, miközben alpolgármesterek és önkormányzati képviselők már befértek.

Inkább dilemma volt ez a szervezeten belül, és ezt teljesen értelmes dilemmának tartom. A polgármesteri munka teljes embert kíván. Én jóval hosszabb ideig voltam önkormányzati képviselő, mint parlamenti, és hozzám az önkormányzati munka közelebb is áll. A személyes véleményem, hogy a politikában a mobilitás egyik lehetséges útja, hogy valaki nyer az önkormányzati választáson, és továbbmegy, de kérdés, hogy jó-e, ha az első megválasztása után azonnal elnökségi tag is lesz. Az alpolgármestereket más kategóriának tartom, mert őket nem közvetlenül választják. De nem úgy látom, hogy ez megjelent valakinek a fejében, és ezzel kiütöttek embereket az elnökségből. Közben látszik az is, hogy nemcsak szakmailag kell felvenni a tempót az önkormányzatoknál, de a kormány az elvonásokkal súlyos terhet is rak rájuk, és egyben kell tartani egy többpárti csapatot is.

Látta Gyurcsány Ferenc Facebook-posztját az új Momentum-elnökség megválasztása után?

Nem.

Egy mesterien odaszúros bejegyzés volt arról, hogy látott ő már pártot problémás helyzetben, kéri az embereket, hogy adjanak időt a Momentumnak. Mennyire lesz nehéz együttműködni Gyurcsánnyal? Mint elnökségi tag ön is részt fog venni az együttműködés kereteinek kidolgozásában.

Az elnökségünk első körben annyit beszélt erről, hogy egy intenzív nyár alatt áttekintjük az elképzeléseinket. Én egy ilyen posztot nem látok olyasminek, ami nehezítené az együttműködést.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Hallottam az ön múltjáról egy érdekes történetet: önkormányzati képviselőként a Pécs főterén felállított karácsonyfáról leszedette a díszeket, mert vörös, ötágú csillagot formáztak. Így történt?

Minden ilyen ügynek van egy valódi története, és van az, ahogy átment a köztudatba. Ez nem így történt. Pécs belvárosának önkormányzati képviselője Márton András MDNP-s politikus volt, és a Fidesz is elfogadta, hogy őt indítsuk. Egyszer rám írt, hogy sokan megkeresik a belvárosból azzal, hogy zavarja őket az ötágú csillagra hasonlító fenyőfadísz. Én annyit tettem, hogy jeleztem ezt a jegyzőnek. Mártont akkor választották meg, lehet, hogy ezt neki kellett volna kezelnie. Én már azt sem tudom, hogy leszedték-e őket végül. Találkoztam ezzel a ’18-as kampányban is. Ilyenkor elgondolkodom, milyen érdekes a politika, hogy tényleg ott van az én kéznyomom is a városon, és ez nem tud átmenni a köztudatba, miközben egy ilyen ügy akkorát tud szólni, hogy betakarja a politikus dolgait. Egyébként azt is gondolom, hogy – mint minden ilyen ügynél – a nagy többség vállat von rá.

A Momentumon belül mennyire ismerik a korábbi dolgait? Ez azért is érdekes, mert amikor Fekete-Győr András született, ön már önkormányzati képviselő volt, és már be is fejezte az első politikai karrierjét, amikor ő még gimnáziumba járt.

Amikor 2018-ban elindultam a parlamenti választáson, készítettem egy összeállítást arról, hogy milyen érdekességek lehetnek velem kapcsolatban. Azért mégis volt egy 16 éves politikai múltam. A ’18-as kampányban előjött a jobbikos múltam is, azokat a beszélgetéseket kifejezetten élveztem, és szerintem sikerült tisztáznom is. Nekem az volt furcsa, hogy

érdekes az az ország, ahol 15 évvel korábban képviselt demokratikus gondolatokat újra és újra meg kell magyaráznom. Amikor ezt a dokumentumot elküldtem, úgy éreztem, hogy azt sem tudnám megmondani fejből, hogy 15 éve ki volt fociban a világbajnok. Ha az országban nagyon sokan óhajtják a változást, akkor hogyan van az, hogy az egyes ember nem változhat ahhoz képest, amilyen 15 évvel ezelőtt volt?

Akkor most akarunk változni vagy nem? Kérdéseket egyébként lehet erről feltenni, de amikor ez éles támadássá válik, elgondolkodom, hogy valóban akarunk-e változtatni.

Tegyük fel, hogy lehetne változtatni. Az uniós csatlakozással kapcsolatban, amit leszavazott a parlamentben, utólag máshogy döntene annak tudatában, ami azóta történt?

Ha a mai agyammal visszamehetnék, nem így szavaznék. Az valójában egy protestszavazat volt a Medgyessy-kormány ellen. Nem az előterjesztésre szavaztam, hanem az azt körülvevő politikai légkörre. A jegyzőkönyv viszont nem a gondolataimat és a vívódásomat őrzi meg, hanem a szavazatomat. Nagy tanulság, hogy arra kell a szavazatot leadni, amiről az előterjesztés szól. A protestszavazatnak van értelme, de szót kellett volna kérnem, hogy elmondjam az okát.

Bánki Erikkel milyen a viszonya?

Nem is emlékszem, mikor beszéltünk utoljára.

Régi pécsi tudósítások szerint ellenezte, hogy ő legyen a Fidesz megyei elnöke. Mára ő a Fidesz legerősebb politikusa Baranyában, de ön is még fideszesként ment neki. Megcsinálná ugyanezt a Momentumban is, ha valakit túl ambiciózusnak talál egy vezetői posztra?

Nem az ambíció volt a gond. Nehéz helyzetben vagyok, mert nem akarom kinyitni ezt a kérdést, annyira nem része a mindennapjaimnak. De nem személyközi rivalizálás volt, több volt ennél.

Bánki Erik, a Fidesz képviselője felszólal az Országgyűlésben. Fotó: Bruzák Noémi /MTI

„Ha valakinél csak kalapács van, mindenhol szöget lát, Körömi kalapácsa pedig a gyanakvás”, írták akkor önről. Kevésbé lett gyanakvó az elmúlt másfél évtizedben?

Az antikorrupciós arcélem mindig nagyon erős volt, és az ingerküszöböm egy milliméternyit nem nőtt. Ezt nehéz megélni abban az országban, ahol milliárdok sem számítanak már. Banális mondat, de engem fölháborít, ha valahol akár százezer forintot ellopnak. Egyszer csak azt vettem észre, hogy ez az antikorrupciós arcélem a frakció szintjén is megjelent a Fideszben. Nagyon kevesen szólaltunk meg ilyen kérdésekben, és én voltam az, aki ezeket felvetette. Ez egy politikai arcél, de a személyiségemnek mindössze, mondjuk, tíz százaléka. A gyanakvások egyébként elég komoly tények voltak. Egyet mondok. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ visszabérlése Bánki Erik testvérétől, miközben ő maga is tulajdonosa volt a cégnek, az nem gyanakvás, hanem tény. Büszke vagyok arra, hogy ha még mindig azt látják bennem, hogy én fölemlegettem, amikor gyanús ügyek kerültek elő. Megakadályoztuk a Kisflórián utcai óvoda zöldfelületének elvételét, oda garázs épült volna, benne volt a város vezetése is. Annyi történt, hogy megkeresett minket a szomszéd család, elmentünk, megnéztük, és azt mondtuk, hogy ez nem történhet meg. A bíróságon én nyújtottam be a keresetet, hogy ilyet nem lehet. Az ügyet aztán átvetettem a jegyzővel, mert szégyen lenne, ha ezt az ügyet egy önkormányzati képviselő vinné. Máig ott van az a zöldfelület. Ha valakiben az a gyanú, hogy én erőteljesen képviseltem ügyeket, akkor jó. Nem azért jöttem vissza a Momentumba, hogy magamat megmutassam, hanem hogy hozzáadjak valamit az egészhez.

De a gyanakvás nem éled újra, amikor bármiben együtt kell működni a DK-val és az MSZP-vel? Azért számos olyan korrupciós ügyről tudunk a baloldali kormányzás alatt, ahol százezer forintnál több tűnt el.

A Momentumnak el kell döntenie a koordináció mikéntjét, és világossá kell tenni, hogy a 2010 előtti világ sem jöhet vissza. Mondhatok egy naiv dolgot? Hadd legyek jóhiszemű.

Gyurcsány Ferenccel?

Nem vele, hanem azokkal, akik úgy érzik, hogy ha a NER-t le lehet váltani, akkor nem szabad visszatérni a 2010 előtti állapotokhoz.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ön most is tanít egy iskolában. Megtartja ezt a munkát?

Több okból is szeretném. 2010 szeptembere óta tanítok, és nem gondoltam, hogy az életemben ekkora változást hoz a tanítás. A személyiségemnek a döntő mértéke a politikai karrierem alatt is az empátiára és az elesettebb családok támogatására épült, annak ellenére, hogy kalapácsot emlegettek a kezemben. De kellett a politikamentes élet ahhoz, hogy rájöjjek, hogy ez engem nagyon megtalált. Bármennyire is nehéz feladat sajátos nevelési igényű tanulók felkészítése, nekem ez egyszerűen kell. A másik ok, hogy 61 éves vagyok, és hamarosan nyugdíjba megyek. Nem várom, nem akarok nyugdíjas lenni, de egy kétéves elnökségi ciklus kedvéért nem szeretnék felhagyni a tanítással. Egyébként jövedelmem is a tanításból van csak. Látom, hogy nem lesz egyszerű, de bízom benne, hogy megtaláljuk azokat a feladatokat, amiket úgy tudok ellátni, 100 százalékosan természetesen, hogy néha Zoomon jelentkezem be. A Momentum nem csak budapesti párt, és nekem nagyon fontos a Budapesten kívüli építkezés.

Tehát akkor nem költözik Budapestre?

Nem tervezek ilyet.

Kiemelt kép: Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Olvasói sztorik