Belföld

Messze Borsodban lesz a legtöbb helyen iskolaőrség

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán bejelentette, hogy miután a parlament július elején elfogadta a vonatkozó törvényjavaslatot, szeptembertől 491 állami fenntartású köznevelési és szakképzési intézményben vezetik be az iskolaőrséget. A tárca azt is közzétette, pontosan hol.

Ahogy az alábbi térképen látható, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lesz a legtöbb iskolaőr, összesen 76 – 61 köznevelési és 15 szakképzési – intézményben kell számítani a megjelenésükre. A második helyen Somogy megye áll, ahol 42 helyen – 27 köznevelési és 15 szakképzési intézményben – lesznek iskolaőrök a következő tanévtől. Érdekesség, hogy

Csongrád-Csanád megyében egyetlen köznevelési intézmény sem jelezte, hogy szeretné, ha iskolaőrség működne náluk, és Vas megyében is csak egyetlen egy.

Budapesten 32 iskolában jön létre az iskolaőrség.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban egyébként arról beszélt, hogy az iskolai erőszak terén az ország északkeleti régiójában a legrosszabb a helyzet.

Az iskolaőrök nem az intézmények alkalmazásában állnak majd, hanem a rendőrséghez, és minden esetben együttműködési megállapodáshoz kötött a munkájuk. Az egyházi és magániskolákban egyelőre nem lesznek iskolaőrök.

Az iskolaőrök toborzása még nem kezdődött el, viszont egy véletlenül kikerült plakátról megtudhattuk, hogy bruttó 220 ezres havi munkabér és évente bruttó 200 ezer forintos cafetériára számíthatnak az állásra jelentkezők.

Kiemelt kép: Balázs Attila /MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik